Kedves Testvérek!

Most az egyik leggyakoribb bűnt, a káromkodást szeretném elemezni, amit sajnos nagyon sokan elkövetnek. A káromkodó, Istent, a Szenteket és a Szent dolgokat gyalázza, ami nem azonos a trágár, csúnya beszéddel, vagyis a nem keresztényhez illő beszéddel.

Pl.: Egy apa fiával ment az utcán. Egyik ház előtt egy süketnéma állt, aki barátságosan bólintott, mosolygott, köszöntötte őket. A fiú így szólt apjához: „Valahányszor ezt a szegény embert látom, mindig sajnálom, mert rettenetes szerencsétlenség, ha az ember nem is hall és beszélni sem tud.” Alig mondta ezt ki a fiú, ugyanabból a házból rettenetes káromkodás hallatszott ki. „Az ember, aki abban a házban káromkodik, mondta az apa a fiának, sokkal szerencsétlenebb, mert ez a néma nem tud beszélni, de az a másik ember tud beszélni, és beszédképességét rosszra használja fel.” Azon már meg sem ütközöm, hogy a kocsma ajtaján káromkodás hallatszik ki, mert a kocsma nem más, mint az ördög temploma, ahol imádság helyett káromkodnak. De mennyire borzasztó, amikor a piacon is káromkodnak, mintha e nélkül nem is tudnának adni–venni. Káromkodnak az udvaron, mert a férj káromkodva szokott beszélni feleségével, az anya káromkodással feddi meg gyermekét, ugyancsak azzal altatja el csecsemőjét, káromkodnak a munkahelyen, mert káromkodás nélkül már dolgozni sem lehet. Káromkodik nemcsak a szegény, hanem a gazdag, nemcsak a szokásaikban megrögzött öregek, hanem a fiatalok, sőt már a gyermekek is, nemcsak a férfiak, hanem a nők is, akiknek ajkáról csak a szeretet és a szelídség szavait várnánk. Némely ember már szólni sem tud káromkodás nélkül.

A lelkipásztor családlátogatásra indul. Útközben az egyik ház előtt egy férfi javítja az autóját és szokása szerint káromkodik. A lelkipásztor visszafordult és így szól hozzá: – Kedves barátom, milyen nyelven beszélnek itt az emberek? A férfi elmosolyodott, és mondta: – Ugyan plébános atya, hát tudja, hogy magyarok vagyunk! –Nagyon jó kedves barátom, de én nem azt kérdeztem, hogy magyarok–e, hanem, hogy milyen nyelven beszélnek itt az emberek. Mert, ha olyan ember jön hozzánk, aki németül beszél, arról azt mondjuk, hogy német. Neki Németország a hazája, és idegennek tekintjük őt, aki most itt jár közöttünk, s aki előbb–utóbb visszatér országába, ahol a saját nyelvét beszélik. Tudja–e kedves barátom, melyik országban beszélnek a káromkodás nyelvén? A káromkodás az ördög nyelve; és a pokolban beszélik, tehát ahogy maga beszél, az nem magyar. Tudja meg kedves barátom, hogy aki idegen nyelven beszél mint idegen, előbb–utóbb visszatér országába, amelynek nyelvét beszéli! S ebből megtudhatjuk, hogy igazából ki hova tartozik. A káromkodás pedig a pokol nyelve! Akinek füle van, hallja meg!

Forrás: CREDO