A szerkesztőségben kaptam a tömör hírt: október 3-án, Borgia Szent Ferenc jezsuita rendi emléknapján, hétfőn délelőtt, szentségekkel megerősítve – 91 éves korában – elhunyt P. Szabó Ferenc SJ.

Amitől annyira tartottál és amit annyira vártál, íme eljött, elérkezett! Szavaddal élve „Csöppnyi földi fényedet” nemhogy kioltotta, aki Teremtett, hanem türelmes és jóságos Megváltód „csillagporként most fölsziporkáztat”.

Köszönünk téged, Ferenc atya, Feri bátyánk a Jóistennek, hogy gazdag és termékeny élettel áldott meg, te pedig vasakaratú szorgalommal sáfárkodtál a rád bízott talentumokkal.

Ugye, az Ajtó túlfelén állva már te is tudod, hogy „nem is olyan nagy dolog a halál”. Amit a teológia és a költészet „deszkarésein” oly szorongva lestél, most előtted – a Szelíd Bárány, akiről oly sok szép és igaz sort írtál. Negyedszázadon át felhangzó napi rádióadásaid révén tízezrek és százezrek hallották és ismerték a hangodat, fél évszázados alkotókorszakod könyvgyümölcseit pedig a magyarul tudó istenkereső nép világszerte forgatta, hívő jámbor katolikusoktól kezdve az óvatosan érdeklődőkig.

A tegnapi evangéliumban az apostolok még veled együtt kérték: „Uram, növeld bennünk a hitet!” Nem voltál megelégedve a hiteddel, mindig többre vágytál, te is a Mindenséget próbáltad és akartad versbe és teológus-szóba ölteni. S lám, te is csak magadról beszéltél, emberséged törékeny cserépedény állapotáról, de – és ezt hadd köszönjem meg mindenki nevében – igazában a vázád gyönyörű nagy Kincséről szóltál, akit nagyon szerettél, a názáreti Jézusról.

Érte vitáztál, vele harcoltál, és ebben a derék jó lelki harcban fölhasználtad mindazt, amit ajándékként kaptál.

Rád bízta az Úr azt a szolgálatot, hogy szemedet Párizsra, aztán Rómára vesd, és magyar Szent Ignác-i pillantással hazaüzenjél az otthon maradottaknak.

Feri bátyánk, te, aki most 91 évesen léptél be az örökkévalóságba, vajh’ mit üzensz nekünk, a még itthon maradottaknak? Igen, elmondtad és megírtad már, s mi elkezdünk emlékezni mondott-írt szavaidra, benne azokra, melyekre a Lélek is pecsétet tett.

Hadd kérjem mindnyájunk nevében, hogy ha tudsz, tekints a mennyország deszkarésein át visszafelé, a forrásos Kálócfára, a Sodrás utcára, a Vatikáni Rádió épületére itt, a Pizza Pián és a Via dei Penitenzierire, ahol esténként még lámpaoltás után is odaültél írógépedhez, hogy beléüss valami jót Istenről és országáról.

Mi pedig megyünk a könyvszekrényünkhöz, és számba vesszük terebélyes hagyatékod. Köszönünk téged és mindazt, amit ránk hagytál!

Szeretettel, a régi és mai rádiós szerkesztőtársaid és a hallgatók nevében is:

rendtársad, Vértesaljai Laci

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Fábián Attila, Merényi Zita

Magyar Kurír