Egy  tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztyén ember volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek egy alkalommal igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt tartott.

Egyik napon birtokának legforgalmasabb pontjain felhívásokat függesztett ki, a következő szöveggel:

 - Jövő hétfőn délelőtt tíztől tizenkettőig az irodámban vagyok található. Ebben az időpontban kész vagyok valamennyi alkalmazottam kifizetetlen számláját kiegyenlíteni. A számlákat természetesen mindenki hozza magával.

Attól kezdve naphosszat csak erről beszélnek a munkások egymás között. Egyesek azt mondták: ámítás az egész. Voltak, akik úgy vélték, az uraság megzavarodott.

Amikor eljött a kijelölt nap, mégis számos ember lehetett látni, amint az iroda felé tartott.

A földbirtokos percnyi pontossággal megérkezik a kocsiján, titkárával együtt kiszáll, és anélkül, hogy egy szót vesztegetne, bemegy az irodába, és becsukja maga mögött az ajtót. Kint izgatott beszélgetés kezdődik: 

 - Mégis lenne a dologban valami? 

 - Talán csak azt akarja, hogy nyíltan kiteregessük eléje adósságainkat, és azután megaláz bennünket?

Eltelik egy teljes óra, de senki sem ment be, hogy a kifizetetlen számláit felmutassa. Amikor azt tanácsolja valaki a szomszédjának, hogy próbálja meg, azt a mérges választ kapja:

 - Én nem vagyok annyira eladósodva, mint te; nincs olyan nagy szükségem rá. Próbáld meg inkább te! 

És így telik a drága idő.

Végül, amikor már fél tizenkettő van, egy idős házaspár érkezik karonfogva. Az öregember bal kezében egész köteg számlát szorongat. A két öreg szaván fogja a földbirtokost. Kissé félénken nyitják ki az ajtót, és belépnek az irodába. Ott szíves fogadtatásban van részük. A számlákat összeadják, majd pedig kézhez kapják a teljes összegről szóló csekket a birtokos aláírásával.

Hálától túláradó szívvel készülnek elhagyni az irodát, amikor azt mondja a titkár: 

 - Ne menjenek még, maradjanak itt mindaddig, amíg az óra tizenkettőt üt, és bezárjuk az irodát!

Erre azt felelik, hogy kint sokan várják, hogy kimenjenek és meghallják, igaz-e az ajánlat. A birtokos azonban szigorúan nemet mond, és azt mondja:

 - Maguk a szavamon fogtak, a többieknek ott kint is azt kell tenniök, ha azt akarják, hogy adósságukat kifizessem.

 Így telnek az értékes percek. A tömeg az ajtó előtt már nyugtalan, de egyikük sem meri lenyomni a kilincset, hogy belépjen az irodába. Végre, tizenkét órakor az idős házaspár sugárzó arccal lép ki.

 - Megtartotta a szavát? – záporoznak a kérdések mindenfelől. 

 - Igen, nézzétek csak, itt a csekk, annyit ér, mintha készpénzt adott volna!

Nemsokára kilép a birtokos és titkára a házból, és a kocsihoz sietnek. Körülfogja őket a tömeg, és mindenünnen kifizetetlen számlákat nyújtanak feléjük. 

 - Nem fogja a számlánkat éppúgy kifizetni, mint a két öregét?

 - Most már késő. Bőségesen volt időtök és alkalmatok. Kifizettem volna a ti számlátokat is, ti azonban nem hittetek nekem.

És felhasználva az alkalmat, a délelőtt eseményeit ahhoz hasonlítja, ahogyan az emberek Isten ajánlatát visszautasítják. Mégpedig Istennek azt az ajánlatát, hogy minden bűnüket megbocsátja, ha Jézus Krisztushoz, Istennek megfeszített és feltámadott Fiához fordulnak.

Jézus Krisztushoz, az Úrhoz és Üdvözítőhöz, aki egyedül tudja és akarja is bűneinkért megfizetni az árat.

És ünnepélyes komolysággal figyelmezteti az embereket, ne legyenek ostobák, és ne becsüljék le Istennek ezt a nagylelkű ajánlatát, és ne mulasszák el, a gyorsan tovaszálló időt kihasználni.