A Szent Gellért Kiadó gondozásában megjelent kötetben Lajos atya régebbi és legújabb elmélkedéseit olvashatjuk, lebontva az esztendő minden egyes napjára.

Életünk minden pillanatában engednünk kellene a Szentléleknek, hogy vezessen bennünket, a második isteni személy, Urunk Jézus Krisztus ugyanis közölte, hogy a Vigasztaló „megtanít bennünket a teljes igazságra, eszünkbe juttat mindent, felébreszti a szívünket, hogy ne legyünk alvó keresztények, s megvigasztal minden szomorúságban”. Az Úr elvárja tőlünk, hogy elmenjünk a szenvedő, a tudatlan, a sokféle gonddal küszködő emberek közé, „jelenítsük meg előttük Őt, a vigasztalót, az örök életet ígérőt”. Elvárja tőlünk azt is, hogy egyre többen legyünk, akik valóban tevékenyen veszünk részt a szeretet, a béke, a megbocsátás áldozatos, „szent” művében. Meg kell gyógyítani ezt a beteg társadalmat.” S hogy mikor veszítünk, illetve mikor nyerünk, mi keresztények? „Veszítünk, ha lázadunk, ha elhagyjuk keresztény identitásunkat, ha szidjuk, gyűlöljük a másként gondolkodókat. Nyerünk, ha a nehézségek, éppen a mai nem túl kedvező körülmények még acélosabbá teszik hitünket, ha a szenvedéseket és a kellemetlenségeket megtanuljuk átváltoztatni az engesztelés eszközévé.” Ahogyan a nagy francia jezsuita teológus, filozófus, Teilhard de Chardin fogalmaz: „fénnyé alakítani a világ legszörnyebb árnyait”. Az ateistákat, „a pénz ámokfutóit, a személyiségüket vesztő szerencsétleneket” nem szidni kell, hanem szeretni, imádkozni értük, „még akkor is, ha ők ki akarnak irtani bennünket, ha idétlenkednek és megalázzák a szentet”. Jézus mindezt látva folytatta „véres megváltói küldetését. És megmenekült a jobb lator, megmenekültek és megmenekülnek a nagyszájúak, a félrevezetettek, a bajban kétségbeesettek.” Lajos atya vallja: ha szeretünk és áldozattá leszünk, imádkozunk, „megmentjük ezt a szerencsétlen, vesztébe rohanó, becsapott nemzedéket”. Egyértelmű, hogy a világ a vesztébe rohan, de biztos, hogy nem fog elveszni, „mert vannak áldozatok, engesztelők. Mert az Istenfiú nagyon szeret minket, és életét adta értünk.” Éppen ezért meg lehet rövidíteni a szenvedéseket, enyhíteni a borzalmas csapások következményeit, azáltal, hogy egyre többen fordítanak hátat a hamis és bűnös élvezeteknek, becsületesen kezdenek élni, „és egyre többen belekapcsolódnak az isteni erőterekbe”. A transzcendencia, a természetfeletti felfoghatatlanul hatalmas és vonzó az emberiség számára. Tertulliánus ókeresztény író írta, hogy az ember lelke természeténél fogva keresztény. Arra született, hogy mindig tovább akarjon lépni, és legyen biztosítéka, hogy valóban továbbléphet a szeretet, a szép, a jó és az igaz értékek világa felé.

Lajos atya az egészséges fejlődés egyik legnagyobb veszélyének minősíti az önmagunkkal való meghasonlást. Rémisztő, ha önmagunkat megvetjük, mert ennek rengeteg értékromboló hatása van. Ady Endre így énekel erről: „Magamat utálván, mást is gyilkolok… mert telve vagyok dögmatériákkal.” Egyetlen kiút van ebből a borzalmas érzéskörből: el kell hinnünk, hogy a Megváltó Jézus Krisztus szeret és elfogad minket úgy, ahogy vagyunk. Ő nem elvont vallási fogalom, vagy a világot magára hagyó Teremtő, hanem élő személy, „vérző szíve a keresztfán vérzett el értünk, a mi megmentésünkért”. A bűntől sebzett embernek a világ mostani állapotában tudomásul kell vennie, hogy „minden, ami nemes, ami az életet továbbviszi, ami boldoggá, értelmessé teszi a létet, csak szenvedés, áldozat által érhető el”. Rajtunk múlik, hogy „ellenkezve, morgolódva” szenvedünk-e, vagy szeretetből, másokért. Ha így, akkor kieszközölhetjük Isten irgalmát a magunk és az emberiség számára.

A bűnök megvallását, a bűnbánatot illetően a teológus lelkipásztor szerző őrületnek nevezi a napjainkban járványként terjedő „ártatlanság-őrület”-et. Senki sem hibás, csak a körülmények. Ám ahol nincs bűnbevallás, ott nincs megtérés sem, ezért a bűn sebe gyógyíthatatlanná válik. A bűn valójában a szeretet hiánya, önzés, amely nem akarja észrevenni a másik embert, mindenben a maga javát, az anyagi hasznot keresi, „ez bizony veszedelmes vírus”.

Kerényi Lajos vallja, hogy mindnyájan benne vagyunk Isten örök tervében, öröktől fogva, „Mindenki egy külön csoda, lehetőség”, mindenkinek megvan az Istentől kapott, egyéni küldetése. A Megváltó Jézus Krisztus pedig az emberiség legkiválóbb orvosa, aki a halálból való feltámadásával „beleénekli a világba, hogy soha nincs végleg elveszett, reménytelen helyzet”, ugyanis a valódi boldogság megteremtésének legnagyobb művésze a Szentháromságos Isten, „a szerető szívű mennyei Atya, az Ő egyszülött Fia, az értünk szenvedő, kínhalált halt és feltámadott Jézus, és a Szentlélek, aki átlelkesíti az önző, lélek nélküli, anyagba süllyedt világot”.

Kerényi Lajos: A világot átölelő szeretet
Szent Gellért Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír