Az október 23-i nemzeti ünnepen és a zalaegerszegi Mindszentyneum megnyitása napján közzétett véleménycikkükre Ungváry Krisztián tollából a Telex olvasói iránti tiszteletből, mint a Mindszenty bíboros hagyatékát gondozó alapítvány képviselője az alábbiakra szeretném felhívni a figyelmet:

Tisztán történész szakmai szempontból az írás több részigazságot vagy hamis állítást tartalmaz és értékel egyoldalúan vagy félrevezető módon.

1. A szerzőnek teljesen igaza van abban, hogy Mindszenty (Pehm) József világnézete rendkívül zárt családi és társadalmi közegének megfelelően alapvetően legitimista, konzervatív és bizonyos kérdésekben kifejezetten maradi volt. Ideológiai (filozófiai) és politikai téren felkészületlensége, tapasztalatlansága és fiatalkori (!) elhamarkodottsága miatt hajlamos volt egyfajta szűklátókörűségre.

Az is megfelel a történeti valóságnak, hogy a bíboros a trianoni békeszerződés igazságtalansága miatt nem ismerte el annak jogszerűségét.

Nézetei és reakciói mögött azonban alapvetően pozitív közösségszolgálati vagy gyakorlati lelkipásztori szempontok álltak: a határon túli magyarok érdekvédelme, a nemzeti összetartozás megőrzése, a vallási és történelmi értékek ápolása, a hitélet hagyományos formáinak erősítése, a mindennapi életkörülmények javítása stb.

2. Bizonyos közép-európai népekkel kapcsolatban egy ideig valóban érvényesült nála a magyar kulturális felsőbbrendűség hibás és egyoldalú, de az ő korában általánosnak mondható tudata, ám az ő esetében ez távolról sem nevezhető gyűlöletnek. Élete utolsó évtizedeiben pedig már teljesen másként tekintett a kommunista elnyomásban a magyarhoz hasonlóan osztozó, ahogy ő fogalmazott: „rabnemzetekre”.

3. A magyar mellett a katolikus felekezeti elfogultság is sokáig jellemezte, ahogy a testvéregyházak akkori vezetőinek többségét is. Ugyanakkor ezen a téren is hatalmas változáson ment át a kommunista egyházüldözés hatására, mely minden felekezetet érintett, és emigrációs tevékenységében már – a II. Vatikáni Zsinat hatására is – egyre nyitottabb lett az ökumenikus megközelítésekre és gondolkodásra.

4. A zsidósággal kapcsolatos magatartása sem nevezhető „kétarcúnak”, inkább nagyon is árnyalt, az erkölcsi szempontokat a kortársainál messze következetesebben érvényesítő, ezért inkább tiszteletet érdemlő hozzáállásnak. Ezt a bíboros életútját legalaposabban feltáró történész, Balogh Margit részletesen megvizsgálta monográfiájában: „A természetjogot és a tízparancsolatot egy egyház semmi körülmények között nem adhatja fel. Ha valaki jogerősen el van ítélve bűntényért és a bűnével arányos büntetés a halál, akkor történjék, aminek történnie kell. De a bűntény és jogerős ítélet nélkül az életet elvenni senkitől nem lehet. Ez az Egyház álláspontja.” – idézi Mindszenty József veszprémi püspököt (Zalamegyei újság; 1944. június 7.). És a történész ehhez fűzött magyarázata:

„Mindszenty nem kevesebbet mondott ezzel a hisztérikusan antiszemita korban, a vidéki zsidóság deportálásának kellős közepén, mint hogy ami a zsidókkal történik, az nem nemzetvédelem vagy »magyarfaj-védelem«,

hanem a tízparancsolatba ütköző gyilkosság! Mindszenty szavai arról is tanúskodnak, hogy tisztában volt azzal: a deportálás nem kitelepítés és jogfosztás, hanem az élet elvételét célozza.” (Balogh Margit Mindszenty-monográfiája, 345. o.)

5. Balogh Margit történészi munkája az ún. „nyilasmisével” kapcsolatban is tisztázta Mindszenty lehetőségeit, és a „harmadik világháború” kérdésében is kiegyensúlyozottabb képet ad. A bíboros ezt – felindult és elkeseredett állapotában írt levelében – a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra megszüntetése érdekében vetette fel, éppen úgy, ahogy az 1956-os forradalom képviselői, amikor a Nyugat segítségét kérték (hiszen ez is egy harmadik világháborút jelentett volna).

6. Mindszenty bíboros számára a közéleti szerepvállalás – az elfogulatlan történeti kutatás és a szentté avatási eljárás ezt is tételesen bizonyította – 1944-ben éppúgy, mint 1945 után, a lelkipásztori és hazafias célok szolgálatának szándékából fakadt – a nyilas, majd a kommunista diktatúra árnyékában. Közjogi felfogása a prímási tisztségről és ennek politikai lehetőségeiről valóban anakronisztikusnak mondható, ám ezt nem öncélúan, hatalmi szempontból tartotta fontosnak, hanem történelmi felelősségvállalása miatt és a közösség szolgálata (Magyarország felszabadulása) érdekében.

7. A cikk szerzője által Mindszenty bíborossal szemben megfogalmazott „személyiségzavar” nem történészi és nem publicisztikai kategória. Ha ilyen pszichológiai nehézség fennállt volna a bíboros esetében, akkor ennek természetszerű következményei lettek volna a Katolikus Egyház akkori legfelsőbb vezetői részéről. A cikkben hivatkozott pápai cenzúra mögött nem ez, hanem a Szentszék ún. keleti politikája és a bíboros tanúságtétele közötti, egymásnak ellentmondó megközelítések és következtetések álltak.

Ungváry Krisztián írása politikai szempontokat erőltet rá Mindszenty bíboros nemzeti hősként és szentéletű főpásztorként széles közösségek által őrzött emlékére.

Mindszenty bíboros emléke és tisztelete nem a magyar politika függvényében alakult ki és vált széles körben közösségformáló tényezővé.

Már életében ilyen tisztelet övezte őt hősies helytállásáért, történelmi jelentőségű szolgálatáért. Katolikus egyházi és hazai profán kultusza világosan elkülöníthető egymástól. Szellemi örökségének gazdagsága, összetettsége, s a politikai különbségeken túlmutató, azokon felül álló értéke miatt pártpolitikai célokra sosem tudták őt felhasználni. Ő maga is elutasította a széthúzást és a pártpolitikai szempontok túlzott érvényesítését, lásd 1956-os nagy beszédének vonatkozó részletét:

„Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Figyelmeztetek ebből a tisztemből minden magyart, hogy a gyönyörű egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásnak. Ennek az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás is ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.”

A témában hivatkozott és a cikkhez egyedüliként felhasznált két jelenkori szerző, Somorjai Ádám bencés szerzetes és Virt László hittanár írásai nem tekinthetők „az Egyház felőli vizsgálat” eredményeinek, ezek kifejezetten egyoldalú következtetések.

Mindszenty bíboros életműve esetében „az Egyház felőli vizsgálatot” nem bármely szerző írása, hanem kizárólag a folyamatban lévő szentté avatási eljárás jelenti, mert csak ez érvényesíti maradéktalanul a Katolikus Egyház szempontjait. Ez a minden szükséges mértéket felülmúlóan alapos vizsgálat (!) kiterjedt a bíboros összes emberi hiányosságára és túlzására, tévesen vagy rosszul értékelt és kezelt élethelyzetére, elméleti maradiságára vagy merevségére.

Ám a Szentszék ezeknél sokkal többre értékelte rendkívül összetett személyiségének és magatartásának pozitív alakulását, kimagasló értékű főpásztori szolgálatát, egyházhűségét, hazaszeretetét és egy vértanúhoz hasonlítható áldozatvállalását.

2019. február 12-én ez a vizsgálat lezárult, és a Ferenc pápa tekintélyével kiadott szentszéki dekrétum hivatalosan elismerte, hogy Mindszenty József hősies fokon gyakorolta a szeretetet és további fontos emberi és spirituális értékeket. Mindszenty József ma a Katolikus Egyházban ún. Tiszteletreméltó, vagyis boldoggá avatásra méltónak nyilvánított személy. A boldoggá avatásához további vizsgálatokra már nem, csak egy csodás imameghallgatásra van szükség, lásd erről Erdő Péter bíboros nyilatkozatát.

Ungváry Krisztián írása nagyon sok ember érzékenységét sértette, akik nálunk is jelezték felháborodásukat.

Nem a jogos kritikai megállapítások vagy részigazságok miatt, hanem ezek egyoldalúan negatív szelektálása, felnagyítása, torzítása miatt. A szerző nem veszi figyelembe, hogy Mindszenty bíboros, mint minden ember, sokat változott, alakult és fejlődött az élete során.

Némileg olyan ez az írás, mint egy kegyeletsértő karikatúra.

A szerző egyetlen mondattal sem említi Mindszenty bíboros szinte páratlan áldozatvállalását szeretett Egyházáért és hazájáért: első világháborús lelkipásztori szolgálatát a hadifoglyok körében is, az őszirózsás forradalom egyre szélsőségesebb balratolódása idején a polgári értékek védelmében kifejtett tevékenységét, ekkori házi őrizetét, a zalaegerszegi plébánosi időszak szociális, karitatív és kulturális tevékenységét, az Andrássy út 60. alatti kínzatását, kirakatperét, nyolcéves börtönbüntetését és szigorú házi őrizetét, mely időszak alatt testsúlyának felét elveszítette, és sírig tartó súlyos betegségeket szerzett, 1956-os karitatív és diplomáciai szerepvállalását, tekintélyének latba vetését a Nagy Imre vezette nemzeti kormány mellett, 15 éves amerikai követségi félrabságát (végig egyfajta karanténban), és élete utolsó négy évében az emigrációs magyarság páratlan közösségi szolgálatát.

Az éremnek ez a másik oldala teljesen más megvilágításba helyezi a bíboros emberi hiányosságait, túlzásait és gyengeségeit.

Az október 23-án megnyílt Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpontban (kiállítási kurátortársaim nevében is) örömmel látjuk a Mindszenty-életútkiállítás és az Egyházüldözés-kiállítás szakmai bemutatására mind a magyar sajtó, mind a történész szakma tisztelt képviselőit, és a bárhonnan bármilyen indíttatással érkező, akár kritikus szemléletű látogatókat – győződjenek meg személyesen Mindszenty bíboros gazdag élettörténetének önmagában való értékéről vagy a cikk által sugalmazott értéktelenségéről.

Kovács Gergely

Mindszenty-kutató,
a bíboros szentté avatási eljárásának magyarországi felelőse,
a Magyarországi Mindszenty Alapítvány hivatalos képviselője