Giovanni de Capestrano 1386. június 24-én született a dél-itáliai Capestranóban. Jogot tanult, nagy karrier állt előtte. Perugiában volt bíró volt, ragyogó állása birtokában eljegyzett egy nápolyi grófi családból való leányt, ám ekkor fordulat következett be az életében. A Perugia és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte a szökést, de ismét elfogták; ekkor változott meg a lelke úgy, hogy később a megtérését látta benne. Teljesen szakított a világgal, felbontotta az eljegyzést, s 1416-ban belépett a ferences rendbe, mégpedig az akkor újonnan induló obszervánsok közé.

Minden tehetségét és erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújításának szentelte. Ezekben az évtizedekben ugyanis komoly küzdelem folyt azért, hogy a ferences rendnek legalább egy része a Szent Ferenc által adott szigorú regula szellemében éljen, és el ne veszítse minden hitelét az Egyház és a hívők előtt. János először személy szerint élte az ősi ferences életformát, majd törvényhozója lett az obszerváns irányzatnak. IV. Jenő pápával ő alkotta meg az obszerváns szabályzatot, és mindent megtett annak érdekében, hogy egész Európában meghonosítsa. Ahol csak megfordult, megreformálta a kolostorokat vagy új közösségeket alapított, amelyek aztán az obszerváns szellemben éltek. S éppen ez az obszerváns mozgalom volt az, amely a hívők körében feléledő vallásos érdeklődést újra az Egyház hatáskörébe tudta vonni.

Kapisztrán János hívta újra életre a vándorprédikátorságot; ő és rendtársa, Sienai Szent Bernardin voltak a legeredményesebb missziós népszónokok.

Kapisztrán János negyven éven át prédikált. Prédikációinak idegen nyelvterületeken is nagy hatása volt, noha beszédeit fordítani kellett, mert csak olaszul és latinul tudott. Itálián kívül bejárta Németországot, Morvaországot, Ausztriát, Lengyelországot és hazánkat is, népmissziókat tartva. 

Prédikációi egy része írásban ránk maradt, részben a hallgatók feljegyzéseiben, részben tőle magától. Mindig a keresztény dogmatika lényeges témáiról beszélt, amelyek körül annyi zűrzavar volt a lelkekben. Stílusa egyszerű, de képekben nagyon gazdag. Csodálatra méltó, hogy vándorprédikátor élete során honnan volt ideje az íráshoz. Közben levelezett is, és e levelekből hétszáz meg is maradt.

Egy nürnbergi polgár feljegyezte a szent napirendjét: „Hajnal előtt kel. Elmondja a matutinumot, a laudest, a primát és a terciát, ezután misézik. Ennek végeztével latinul beszédet intéz a néphez. Utána a tolmács, amennyire képes, lefordítja a népnek, amit mondott. A beszéd végeztével visszatér rendjének kolostorába. A szexta és a nóna elvégzése után betegeket látogat. [...] Ezután ebédel. Végül fogadja azok látogatását, akik hozzá jönnek. Ezután elmondja a vesperást, és visszatér a betegekhez, ezeknél marad késő estig. Végül a kompletórium és más kedves imádságai elvégzése után nyugalomra tér. Nyugalma rendkívül rövid, mivel az álomra csak kevés időt szán. A Szentírás könyveinek tanulmányozására még szakít egy kis időt.”

Életrajzírói szerint gyalog és mezítláb tette meg hosszú útjait. Ha aludt, ágya a puszta föld, vánkosa egy kő vagy egy darab fa volt. Három-négy órát aludt mindössze. Napjában csak egyszer étkezett, s akkor is oly keveset, mint egy gyermek. Húst harminchat éven át nem vett magához. Állandóan vezeklőövet viselt, s még pápai nuncius korában is térden állva szolgálta ki testvéreit.

Valóban, Kapisztrán János pápai tanácsadó és pápai legátus is volt. A magyar rendek először 1452-ben hívták Magyarországra, hogy hirdesse Isten igéjét. Mikor Kapisztrán a frankfurti birodalmi gyűlésen Magyarország megsegítéséért küzdött, ígéretet tett, hogy személyesen is eljön hozzánk. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Írt a burgundi fejedelemnek, a pápának és a császárnak, hogy késztessék összefogásra az uralkodókat. Ő maga pedig elindult Magyarország felé. 1455 májusában a Zala megyei Lendva közelében lépte át a határt, és július elsején érkezett Győrbe, az országgyűlésre. Itt kapta kézhez az új pápa, III. Kallixtusz levelét, amelyben megbízta, hogy hirdesse meg a török elleni keresztes hadjáratot.

Ebben igazi támogatást csak a magyar néptől és a szent életű Hunyadi Jánostól kapott. A következő év júliusában, mikor már nyilvánvaló volt, hogy a szultán Nándorfehérvár felé közeledik, 60 ezres sereg gyűlt össze. Valamennyi katona Kapisztrán János gyújtó szava és hite hatására indult hadba.

A két Jánost, Hunyadit és Kapisztránt barátság kötötte össze, hadi téren Hunyadi műve, lelkileg Kapisztráné a nagy nándorfehérvári diadal (1456. július 21–22.), melynek emlékére III. Kallixtusz elrendelte a déli harangszót és Urunk színeváltozásának ünnepét.

II. Mohamed Európa elleni nagy támadása a nándorfehérvári csata után összeomlott, Magyarországról is jó hetven évig távol maradt ezt követően a török.

Mindkét hőst, Kapsztrán Jánost és Hunyadi Jánost is a harcterek járványa, a pestis vitte halálba még a győzelem évében.

Kapisztrán Szent János 1456. október 23-án halt meg az újlaki kolostorban. Itt is temették el. Sírhelyét 1717-ben feldúlták, testének nyoma veszetett.

1690-ben avatták szentté; ünnepét 1890-ben vették fel a római naptárba, március 28-ára. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ára.

A magyar honvédségnek hivatalosan is védőszentje volt 1945-ig. A Katonai Ordinariátus védőszentje.

Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír