Csaba testvér szeretete tovább terjeszkedik a Gyergyói-meden- cében. A gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthon, és a gyergyószentmiklósi Szent Anna-ház mellett elkészült Gyergyó- alfaluban a Domokos Kázmér nevét viselő napközi otthona, amely huszonhat gyereknek nyújt mindennapi gondoskodást. A három éve létező óvoda nevet, védelmet, hitet kapott

Rengeteg munka és még több fizikai, anyagi segítség: így ala- kult át a néhai Domokos Piroska gyermektelen asszony kertes háza gondozásra, szeretetre éhes gyerekek napközi otthonává.

Mostantól kezdve Domokos Kázmér XVII. századi ferences püspök neve alatt működik a hajlék, hiszen a névadók szerint a szovátai születésű szerzetes munkája a legteljesebb mértékben jellemzi és támogatja az általa elnevezett napköziben szolgáló nevelők és az oda járó gyerekek hitét.

Böjte Csaba bemutatása szerint ő volt az a szerzetes, akit nem akartak pappá szentelni, mert ujjhiánnyal született, de végül püspök lett belőle, aki a legmélyebb és legteljesebb alázattal, mezítláb járta Erdélyt és építette a hitet. Hogy ennek az otthonnak is hitből épült az alapja, az nem kérdés, hiszen nem egészen két hónap alatt már minden a helyén volt, köszönhetően a falubelieknek, a munkatársaknak, a támogatóknak, Júlia nevelő családjának. Támogatásra viszont továbbra is szükség van, hiszen a gyerekek a szellemi táplálék mellett minden nap ételt is kapnak.

„A Jóistennek hála!” – így kezdte a köszönőbeszédét Júlia nevelőnő az ünnepen. „Mi pedig az önök adományait átváltjuk jó magyar szóra, gyermekkacagásra. A szeretteink iránti gondviselést a Jóisten beleírta a szívünkbe. Mindenki erre vágyik, ha ez meg van, minden meg van. Ha ez nincs meg, semmink sincs meg. Gondoskodni szeretettel a szeretteinkről – kell ennél nagyobb öröm a földön?” – mutatott rá Csaba testvér a benne működő hajtóerő indító gombjára.

Szeretettel az előítéletek ellen

Húsz év munka után a gyerekek körében Böjte Csaba nem csak a fejlődésben való meggyőződés erejét tapasztalhatta meg, de szembe kellett szállnia majd minden településen az előítéletek fegyvereivel is. Ám az eleinte jelentkező fejcsóválás a faluban lassan elfogadássá, majd megértéssé alakult át, és az ünnepségen már szülőknek, hozzátartozóknak adták elő a gyerekek a kis ünnepi műsorukat.

„Elmondok egy történetet: nemrég egy ember azt mondta nekem, hogy náluk a faluban nincs szegény. Mondtam, tőletek is van nálam gyerek, a faluvégi pásztoré. Azt mondja, az egy részeges disznó, a gyerekét vízbe kellene fojtani. Egy gyerek miért hibás, ha egy részeges ember családjába született belé? Azt is hiszem, nem igaz a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától. Én húsz év alatt megtapasztaltam, hogy nagyon sok alma nagyon-nagyon messze tud gurulni a fától, ha egy kicsit segítünk is nekik ebben. Tehát én arra biztatnám az embereket, hogy ne legyen előítéletük, a szülők vétkét, hibáját ne kérjük számon a gyerekektől. És ne válogassunk nemzetiség szerint se, mert őket is Isten adta.

Vannak előítéletek, vannak fenntartások, de főleg addig, amíg meg nem ismerik ezeket a gyerekeket. Tusnádon, amikor a házat létrehoztuk, kiírták az újságba, hogy én inkább éjszakai klubot kellene indítsak, mert az legalább vonzaná a turistákat, mert hogy fog kinézni, ha a purdékat összeszedem a város közepére. Mikor beindult, látták, milyen ügyesek a gyerekek, minden ünnepen ők szerepelnek, és eltűntek ezek a hangok.”

Jó emberek márpedig vannak

Kis ház, nagyobbacska ház, kertes ház, tömbház – Böjte Csaba szerzetes mondhatni egy „házas” ember, hiszen mindenféle házzal rendelkezik. Éppen a legnagyobb válság idején is képes rá, hogy házat vásároljon, felújítson, építsen – mikor mire van lehetőség. És amint elkészül egy hajlék, azonnal megtelik olyan gyerekekkel, akiknek éppen akkor éppen erre van szükségük ahhoz, hogy célt lássanak az életben. Így hát nem csak „házas” ember, de talán a legtöbb gyerekes apa az egész földkerekségen. „Nem vagyok én test és vér szerinti apa, mint általában az apák. Én Szent József-i értelemben vett apa vagyok. És hogy sikerül nekem ennyi gyereket nevelni, neveltetni, eltartani? Elmondok el egy újabb történetet. A héten fogadtam be újabb három gyereket. Félelmetes volt bemenni abba az alcsíki kicsi házba, az anyuka meghalt, a fogatos apuka három gyermekét próbálta gondozni...

Tízéves kislány lett az édesanya, ő főzött, mosott... Össze voltak szegények vegyülve a mocsokkal. Úgy gondolom, nem csak én megyek be az ilyen házakba, hanem az élő Isten is. Ha nekünk tud fájni az, hogy véreink, a hozzánk hasonló székely emberek gyerekei ilyen mély nyomorba tudnak süllyedni, fűtetlen házban élni, akkor az Istennek százszor jobban fájhat. Ő indít jó embereket, hogy támogassanak, segítsenek. Most is Ausztráliában meghalt egy bácsi, ránk hagyta a házát, ha sikerül azt eladni, megint néhány otthont tudunk itthon, Erdélyben nyitni. Miért gondolt az a bácsi pont ránk? Gondolom azért, mert a Jóisten indította.

Mi nem állami, hanem gondviseléses költségvetésből élünk, és úgy tűnik, hogy ez működik, újból és újból jön valaki, valamit ajándékoz, biztat, és valami megvalósul. Ha elmondanám, hogy ez a ház is milyen kevés pénzből valósult meg, akkor sokan nem hinnék el. De miért? Mert aki a cserepet adta, önköltségi áron számolta, aki a vizet vezette, nem kért munkadíjat, de még a csövet is Isten nevébe adta... És a sok kicsi összegyűl. Sokszor mondtam: aki nem hiszi, hogy mennyi jó ember van a világon, álljon neki valami jót tenni, és meglátja, hogy a föld alól is jó emberek fognak előbújni.”

Csibi Márta
morfondir.ro

tékonyság  2013.11.01. | 21:22 Szeretettel Böjte Csabától