Szent Pál apostol megtérése ugyanabban az évben történt, amikor Krisztus kínhalált szenvedett és Szent Istvánt megkövezték. Nem egy naptári évben, hanem egy év leforgása alatt: Krisztus március 25-én szenvedett kínhalált, Szent Istvánt ugyanazon év augusztus 3-án kövezték meg, Pál pedig január 25-én tért meg

Három okát adhatjuk annak, hogy Pál megtérését miért ünnepeljük meg más szenteknél inkább. Először a példa miatt, hogy bármily nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott. Másodszor az öröm miatt, mert amekkora gyásza volt az Egyháznak az üldözésben, oly nagy lett öröme Pál megtérésében. Harmadszor a csoda miatt, amit az Úr cselekedett ővele, midőn legvadabb üldözőjéből leghűségesebb hirdetőjévé tette.

Megtérése csoda volt a miatt, aki tette, ami által végbe ment, és akivel történt. Először is, aki tette, Krisztus volt. Ő térítette meg Pált. Elsősorban megmutatta csodálatos hatalmát, mondván: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod” (ApCsel 9,5), s rögtön meg is változtatta, Pál már megváltozva felelt: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (uo. 9,6).

Ágoston erről az igéről ezt mondja: „A farkasok által megölt bárány bárányokká tette a farkasokat. Már kész az engedelmességre, aki az imént készült kegyetlen üldözésre.” Másodsorban megmutatta csodálatos bölcsességét. Csodálatos bölcsesség rejlett ugyanis abban, hogy nem isteni fenségének megmutatásával fordította el Pált felfuvalkodott gőgjétől, hanem alázatának mélységével. „Én vagyok a Názáreti Jézus - mondotta -, akit te üldözesz” (uo. 9,5).

A Glossza hozzáfűzi: „Nem Istennek, vagy Isten Fiának nevezte magát, hanem azt mondta: »Fogadd el az én alázatom mélységeit, és vedd le szemedről a gőg hályogát.«” Harmadsorban megmutatta csodálatos kegyelmességét azáltal, hogy éppen akkor térítette meg Pált, amikor az elszántan és tettre készen elindult a keresztények üldözésére. Telve volt gonosz indulattal, midőn fenyegetőzést és öldöklést lihegett (uo. 9,1), aljas szándékkal elment a főpaphoz (uo. 9, 1), mintegy rájuk erőltetve magát, és kegyetlen tettvággyal, midőn elindult, hogy a keresztényeket elhozassa megkötözve Jeruzsálembe (uo. 9,2), A leggonoszabb út volt az övé, s az isteni irgalom mégis megtérítette.

Másodszor csodás volt megtérése a fény miatt, ami által végbement. Mint mondják, hirtelen támadt, hatalmas és mennyei volt. „És hirtelen fényesség ragyogá őt körül az égből” (uo. 9,3).

Pálnak három nagy bűne volt. Az első a vakmerőség, amit az jelez, hogy „elméne tehát a főpaphoz” (uo. 9,1). A Glossza megjegyzi: „Nem is hívták, csak saját buzgalma hajtotta.” A második a gőg, amit az jelez, hogy fenyegetőzést lihegett (uo. 9,1). A harmadik a test szerinti tudás, vagyis a Törvény ismerete. Evvel kapcsolatban mondja a Glossza az Én vagyok Jézus (uo. 9,5) kijelentést folytatva:

„Én, az ég Istene beszélek hozzád, akiről zsidó gondolkodásod szerint azt gondolod, hogy halott vagyok.”

Az isteni fény tehát hirtelen támadt, hogy a vakmerőt megrettentse; hatalmas volt, hogy a gőgös és fennhéjázó embert mélységes alázatra kényszerítse; mennyei volt, hogy test szerinti tudását mennyei tudásra változtassa. De azt is mondhatjuk, hogy három dolog által ment végbe megtérése: a hívó hang, a ragyogó fény és a mindenható erő által.

Harmadszor, akivel a csodálatos megtérés történt, Szent Pál volt. Kívülről három jele volt ennek: a földre esés, a megvakulás és a háromnapi böjt. Földre esett, hogy fölemelkedjék, tudniillik alantas szenvedélyéből. Ágoston erről:

„Pál földre esett, hogy megvakuljon, megvakult, hogy megváltozzék, megváltozott, hogy elküldessék, elküldetett, hogy az igazságért megölessék.” - Ugyancsak Ágoston: „Összetört az őrjöngő, és lett belőle hívő. Összetört a farkas, és lett belőle bárány, összetört az üldöző, és lett belőle hirdető. Összetört a kárhozat fia (2 Tesz 2,3), és lett belőle választott edény (ApCsel 9,15).”

Megvakult, hogy megvilágosodjék, tudniillik elhomályosult értelme. Erről mondják, hogy a három nap alatt, míg vak volt, megtanulta az Evangéliumot. Nem embertől, sem ember által kapta azt - amint maga tanúsítja -, hanem Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki őneki (Gal 1,1). Ágoston erről: „Pált Krisztus igazi bajnokának tartom: tőle tanult, ő kente föl, vele feszíttetett keresztre, benne dicsőült meg.”

Testében gyötrelmet szenvedett, hogy teste alkalmassá váljék jó művelkedetek véghezvitelére. És valóban teste ezután minden jó cselekedetre alkalmas lett: tudott éhezni és bővelkedni, minden körülmények között mindenre kész volt, és minden sanyarúságot szívesen eltűrt. Aranyszájú Szent János evvel kapcsolatban mondja: „A zsarnokokat és a haragtól lihegő népeket annyira tartotta, mint a szúnyogokat; a halál, a kínok és az ezer gyötrelem gyermekjáték volt neki. Szívesebben fogadta őket, és jobban ékesítette őt a bilincsek köteléke, mint valamely korona, és szívesebben kapott sebeket, mint mások ajándékokat.”

Azt is mondhatjuk, hogy e három dolog ellentétes volt azzal a hárommal, ami ősatyánkkal történt. Az fölkelt az Úr ellen, Pál földre esett; annak szeme megnyílt, Pál megvakult; az evett a tiltott gyümölcsből, Pál megtartóztatta magát a neki járó eledeltől.

Forrás: cisztercirendhaz.hu.