A ma ünnepelt két szent, Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely

 A négy nagy keleti egyházatya közül való. A 4. században, amikor ők éltek, az Egyház még

egységes volt, bár mindenki tudta, hogy a Római Birodalom keleti fele más hagyományokat

hordoz, mint a nyugati. A négy nagy nyugati egyházatya Szent Ambrus,4

 Szent Jeromos,Szent Ágoston,6

 Nagy Szent Gergely,7

 a négy nagy keleti egyházatya Nisszai Szent Gergely,

Aranyszájú Szent János8

 és a két mai szent, Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely.

Nagy Szent Vazul a keleti egyház számára olyan, mint számunkra Szent Benedek.9

 Neki

is volt egy nővére, Szent Makrina, aki a nők számára alakította ki azt a szerzetesi életformát,

amit Vazul a férfiaknak.

Vazul (akinek a neve görögül Baszileiosz) Kappadókia fővárosában, Cézáreában született

330 körül előkelő, keresztény családban. Nagyszüleinek még volt része az utolsó

keresztényüldözésben, de amikor Vazul megszületett, az Egyház már békében élt. 4 fiú- és 5

leánytestvér között nőtt fel.

A vallásosságot atyai nagyanyjától és legidősebb nővérétől tanulta. Mindkettőt

Makrinának hívták.

Vazul 14 éves korától otthon, Cézáreában kezdett tanulni, s azonnal kitűnt társai közül.

Konstantinápolyban találkozott Nazianzi Gergellyel és a két leendő szent egymásra talált,

először szellemileg, azután lelkileg is.

Kora teljes műveltségével fölszerelve 355-ben Vazul hazatért Cézáreába. Még nem volt

megkeresztelve. Iskolát nyitott, ügyvédként is dolgozott, de a szívében egyre erősebb lett a

vágy, hogy keresztény, sőt szerzetes legyen. Egy napon elhagyta a nyilvánosságot,

megkeresztelkedett. Följegyezte: „Mintha mély álomból ébredtem volna, hogy meglássam az

evangélium igazságának csodálatos világosságát.”

 Megszabadult a vagyonától, és útra kelt: bejárta az akkor híres remetetelepeket, és

tanulta a szerzetesi életet. Amikor egy év múlva hazatért, megdöbbenve látta, hogy a cézáreai

püspök az ariánus eretnekséget vallja. Ezért Vazul nem maradt mellette, hanem a családi

birtokon remeteségbe vonult.

Ő sem maradhatott egyedül a magányában (amint Szent Benedek sem). Nazianzi Gergely

is meglátogatta, s kis időt nála töltött. Amikor társak szegődtek hozzá, Vazul fölismerte a

közösségi, a szerzetesi élet lehetőségét és fontosságát, és elindította azt az életformát, amiből

a reguláris, közösségben élő szerzetesség sok más formája kibontakozott. Keleten ő alkotta

meg az első regulát, és – ami lényeges változást jelentett – a szerzetesek életében a szellemi

munkának, a tanulásnak is fontos helyet biztosított. A keleti szerzeteseket ma is bazilitáknak

hívják Vazul görög neve alapján.

A 35. éve körül járt, amikor pappá szentelték, s ez véget vetett visszavonultságának. Ettől

kezdve részese a nagy krisztológiai vitáknak, amit az ariánusok tanai váltottak ki. Vitába

keveredett a cézáreai püspökkel is, aki fölismerte Vazul nagyságát, és maga mellé vette segédpüspöknek. Majd a 40 éves Vazult püspökké választották.

Ezután következett közel tíz esztendő, melyben Vazul a Jó Pásztor nyomában járva

támasza lett a nyomorultaknak, segítője a bajbajutottaknak. Püspöki városában a karitatív

intézmények addig soha nem látott rendszerét építette ki. Ugyanakkor őrzője lett az igaz,

katolikus tanításnak. Emiatt a császárral nagyon komoly összeütközésekbe került.

A másik szent, akit ma ünnepelünk, Nazianzi Szent Gergely, más családi körülmények

közül indult. Apja kezdetben egy szektához tartozott, anyja viszont buzgó keresztény volt.

Hosszú ideig gyermektelenek voltak, s mikor végre a kis Gergely megszületett, édesanyja

fölajánlotta őt Istennek. Később az apa is megtért, sőt püspök lett Nazianzban.

Gergely nagyon érzékeny, költői lelkületű volt. Tanulmányai végeztével hazatért, s ekkor

keresztelkedett meg. Nem véletlen, hogy őt is a négy nagy keleti egyházatya közé sorolták. Ugyanis ő találta meg az antik görög műveltség és a katolikus teológia szintézisének módját.

De ő is megszenvedett ezért: bár vonzotta a remetei magány, püspökként kellett szolgálnia

előbb szülővárosában, majd Konstantinápolyban. Látnia kellett, mennyi emberi gyarlóság

akadályozza az igazság megismerését, a keresztény hit terjedését.

Húsz évvel élte túl a barátját, Vazult, aki után ő volt a niceai hitvallást őrzők támasza és nagy példaképe.

Ebben a szentmisében köszönjük meg Istennek hitünk e két nagy óriását, pillérét.

Csodáljuk meg Isten gondoskodó szeretetét, mely a szentek, a mi örök példaképeink közé

emelte a szellem óriásait, az egyházatyákat is, és adjunk értük hálát. Adjunk hálát a

kegyelemért, mely Ágostont, Jeromost, Vazult, Gergelyt a műveltség csúcsain is megőrizte

az igazság befogadásához szükséges alázatban. S mivel azok a problémák, nehézségek,

üldözések, melyeket a korai századokban ők megéltek, a tévtanok, melyekkel megharcoltak,

végigkísérik az Egyház egész történetét és napjainkban is jelen vannak, kérjük oltalmukat

elsősorban a mai teológusok és tanítók számára – de önmagunk számára is. Közbenjárásuk

segítsen megtalálni és megőrizni azt az erőt, bátorságot és alázatot, mely az Egyház igaz

tanításában való megmaradáshoz mindenkor szükséges. Amen.

PPEK / Diós István