A remény forrásaiból meríteni egyrészt nagyon is valóságos lelki igényt elégít ki, másrészt semmihez sem fogható spirituális élményt – lényegében az élet Urával való találkozást – jelent minden ember számára. Mert a megtisztulást és erőgyűjtést kínálják ezek a források. Élő vizük a krisztusi tanítás igazságaiból tör elő, amelyekre a legerőteljesebben az egyházi év nagy ünnepein emlékezünk.

A szerző, Joseph Ratzinger, vagyis XVI. Benedek emeritus pápa az üdvtörténet jelentős állomásainak gyakran meglepő mélységű mondanivalóját fejti ki e könyvében, rendszerint egy-egy képzőművészeti alkotás sokszor többrétegű és egyre bensőségesebb jelentésének feltárásával.  A műalkotások esztétikai-tartalmi bemutatása és az ünnepek vallásos jelentőségének kifejtése együttesen valósítják meg a szerző szándékát: a keresztény remény értelmes voltának és fontosságának felismerését.

Néhány nap múlva elkezdődik az advent, a könyv karácsony ünnepével foglalkozik elsőként. A szerző rögtön az elején leszögezi, hogy a keresztények legnagyobb ünnepe nem a karácsony, hanem a húsvét, hiszen „az egyházi év ünnepei először is nem Krisztus születése időpontjának figyelembe vétele alapján, hanem az ő feltámadásában való hitből alakultak ki. A keresztény hitet ugyanis valójában csak a feltámadás ténye alapozta meg és ez hozta létre az Egyházat.”

Jézus születésének időpontját először Római Hippolytosz erősítette meg Kr.u. 204-ben, és valószínűleg Lukács evangéliuma is ezt a napot jelöli meg. A karácsony megünneplése a keresztény közösség körében csak a 4. században terjedt el, amikor a római napisten ünnepét kiszorította, és „Krisztus születését az igaz világosság győzelmeként hirdette meg.”

Leginkább azonban Assisi Szent Ferenc nevéhez köthető, hogy a karácsony még a húsvétnál is kedveltebb ünneppé vált. „A híres grecciói karácsony megünneplését, melyre szentföldi útja és a római Santa Maria Maggiore-templom jászlánál tett látogatása indíthatta őt: a közelség, a valóság vágya, az az óhaja, hogy Betlehemet teljes valóságában tapasztalhassa meg, a gyermek Jézus születése feletti öröm közvetlen élménye lehessen, és azt összes barátaival megoszthassa. A grecciói éjszaka a karácsony ünnepét egészen új ajándékként adta a kereszténységnek... különös bensősége és emberiessége Istenünk emberszeretetét közölte a lelkekkel és a hitnek új dimenziót adott.”

Minden jászolábrázoláshoz hozzá tartozik az ökör meg a szamár. Ezek az állatok az Ó- és Újszövetség egységében való hite által a karácsonyi esemény kísérői lettek. „Az ökör ismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni.” (Iz 1,3)

A középkori ábrázolásokon feltűnik a szemlélőnek, hogy e két állatot a Kisjézus mellett mindig szinte emberi arccal ábrázolják, értő tisztelettel állnak és hajolnak meg a kisded előtt. „Ez így logikus is volt – írja a szerző –, hiszen e két állat prófétai rejtjelnek számított, amely mögött az Egyház titka rejtőzik, a mi titkunk, a miénk, akik ökrök és szamarak vagyunk az Örökkévalóval szemben.” A jászol előtt azonban megnyílik a szemünk. A szerző a mai emberre is vonatkoztatja ezt a képet, s teszi fel a következő elgondolkodtató kérdéseket: „Ki ma az ökör és a szamár, ki a »népem«, amely nem tud semmit megérteni? Miért van az, hogy az oktalanok felismerik a valóságot, az okosok pedig vakok? Azért vagyunk talán olyan távol az istállótól, mert mi ahhoz túl finomak, túl okosak vagyunk?”