Március 17-én a Győri Egyházmegye lelkipásztorai és szüleik zarándokoltak el Káptalandombra, hogy kifejezzék tiszteletüket a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt. A könnyezés napja hagyományosan a papok búcsúja. A szülőket Veres András fogadta, a szentmisét Varga László püspök mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A háromnapos búcsú középső napján, a könnyezés napján, március 17-én, ugyanazon a napon gyűlhetnek össze a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt az egyházmegye lelkipásztorai és hívei. Szombaton a délelőtt a lelkipásztoroké és Veres András püspök meghívására szüleiké volt. Varga László püspök volt a szentmise főcelebránsa és szónoka, és ugyancsak a kaposvári főpásztor tartotta a liturgia előtt a papok számára a rekollekciót, Veres András megyéspüspök pedig a paptestvérek szüleit hívta össze.

Első ízben rendeztek találkozót a papszülőknek a Győri Egyházmegyében – a megyés főpásztor itt is szeretné meghonosítani a Szombathelyi Egyházmegyében már korábban bevezetett és bevált gyakorlatot. A beszélgetésben Szűz Mária és Szent József példáján keresztül azt mutatta meg, milyen módon tudott részt venni a szülőpár Jézus küldetésének kiteljesedésében, és személyes élettörténete alapján beszélt arról, miként élte meg ő szülei támogatását. Veres András buzdította őket a tavaly februárban meghirdetett imaszövetségben való részvételre, melynek tagjai imáikat ajánlják fel a hivatásokért.

A szentmisére hívek sokasága töltötte meg a székesegyházat. Az atyák a szentély előtt elhelyezett széksorokban ültek, a szentélyben kaptak helyet a növendékek és az írországi vendégek, a Saint Patrick’s College 11 növendéke és elöljáróik. Az oltár körül állt Varga László főcelebráns mellett Veres András jelenlegi győri megyéspüspök és Pápai Lajos nyugalmazott püspök, Németh László helynök és Bognár István, a székesegyház plébánosa. Veres András köszöntötte az egybegyűlteket: Bánatunkat, örömünket, hálaadásunkat hoztuk ma ide, a Szűzanya elé.

Varga László szentbeszédében Simeon próféciája alapján: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” azt mutatta meg, miként jelent meg Máriában a legteljesebben a jézusi lelkület, teljesebben, mint a tanítványokban, beleértve az Egyház alapítására kiválasztott Pétert.

Pál apostol ezt a lelkületet így írja le: önkiüresítés, szolgálat, önmagunk megalázása és engedelmesség a kereszthalálig. Mária a fájdalmak anyjaként végigjárta Jézussal az utat, egészen a keresztig; akkor is ott volt, amikor a tanítványok elszaladtak, amikor Péter megtagadta a Mestert azon a fájdalmakkal teli éjszakán. Varga László arra mutatott rá, Mária valami nagyon fontosat megértett, ezért tudott kitartani a végsőkig. Azt értette meg, hogy Jézus nemcsak szavai, cselekedetei, műve és csodái által, hanem szenvedése, halála, megtörtsége és gyengesége, kiszolgáltatottsága és kicsinysége által is életet ad nekünk. A tanítványok – köztük Péter – ezzel szemben az erős Jézust látták, azt, aki betegeket gyógyít, démonokat űz ki, halottakat támaszt fel, csodákat cselekszik; akinek tanítása megigézi a tömegeket. Szemükben Jézus az az ember volt, akit alkalmasnak láttak Izrael megszabadítására. Aztán meglátták Jézust a vesztes oldalon, ezt Péter nem is tudta elviselni. Ahogy mi is elfutunk, tagadjuk a szenvedést. Félünk tőle, úgy akarunk élni, hogy az élet ne fájjon, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, amiben szenvednünk kell. Mert azt gondoljuk, az erő világában sikeresnek, győztesnek, eredményesnek kell látszani önmagunk és mások előtt is. Különfélék a menekülő útvonalak – a főpásztor által felhozott példákban könnyen magunkra ismerhettünk. Ezek között ott a virtuális valóság felé fordulás, a kikerülhetetlen veszteségek reménytelen beletörődéssel való fogadása, de az ember egészségét, a házastársi hűséget megterhelő lelkes aktivizmus is.

Hiába a menekülés, az emberre elkerülhetetlenül rátelepszik a vigasztalhatatlanság tudata. „Úgy gondolja, senki sincs, aki törődne vele, aki segítene, aki tényleg vele lenne bajaiban.”

Mit vétünk el? Mit kellene megértenünk? Hogyan kellene élnünk az életünket? – fogalmazta meg a szónok az emberben munkáló kérdéseket. Varga László Lisieux-i Szent Terézt idézte: „Minél inkább tudatában vagyok a bűneim fölötti szomorúságomnak, annál inkább el kell fogadnom a vigasztalást”, és ismét Mária példáját állította elénk, a keresztúton sem lázadó anya példáját. Mária azért tudott kitartani, mert hitt abban, amit Jézus mondott, abban, hogy harmadnapra fel fog támadni. Ez a hit megtartotta őt, és ezt a hitet kéri tőlünk is Jézus – mondta a szónok. Hitet, amely lehetővé teszi, hogy a jelen tökéletlenségeit a feltámadás és az örök élet tökéletességének fényében szemlélhessük, hitet, mely észrevéteti az emberrel, hogy veszteségeiben ott az igazi remény, Jézus Krisztus jelenléte bennünk.

A főpásztor megismételte: „a vigasztalás minden helyzetben maga Jézus, aki azt kéri, hogy itt és most, ma, pont ebben a veszteségben és szenvedésben merjünk hinni az ő jelenlétében és Isten irántunk való szeretetében. Ő lehetőséget ad arra, hogy a veszteségek széttépjék bennünk az addigi biztonság- és védettségérzetet. Ezeken keresztül szeretne elvezetni minket megtörtségünk fájdalmas igazságára, hogy új életet kaphassunk.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír