Negyven évvel ezelőtt egy maroknyi lelkes fiatal és atya találkozott, hogy Isten dicsőségéről énekeljenek, és együtt imádkozzanak. Talán akkor még senki sem hitte volna el, hogy évtizedekkel később a magyar katolikus fiatalok egyik legnagyobb ünnepévé válik ez a találkozás. Negyven évvel ezelőtt Nagymaros csak egy kis település volt a Dunakanyarban, de mára valami sokkal több annál. Felkiáltójel lett, amely azt hirdeti: Hűséges az Isten, megóv téged, ha szereted Őt!

Nekem ez volt a tizedik találkozóm. A szentmise alatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem lehet rossz az a világ, ahol ennyi fiatal együtt tud örülni, énekelni és imádkozni már ennyi éve. Mert vannak még ma is fiatalok, akik több száz kilométert utaznak azért, hogy találkozzanak. Találkozzanak egymással, önmagukkal és Istennel.

Jézus azt kérte tőlünk, hogy legyünk a világ világossága. Manapság egyre nehezebb másokért égni, de Nagymaroson újra és újra olajat öntenek a lámpásunkba.

Így Nagymaros már nem pusztán egy település, sokkal inkább jel. Egy olyan jel, amely Isten végtelen szeretetéről és megtartó kegyelméről tanúskodik. Ez a jel immáron negyven éve hegyen épült város módjára magasodik ki ebből az elszürkülő, közömbös világból.

Csak az Úr tudja igazán, hogy mennyi áldozat, munka, kitartás és erőfeszítés gyümölcse évről évre ez a találkozó. Hogy hány plédet terítettek már le a plébániaudvarra, hány őszinte bűnbánatot hallgatott végig a templomkert, hány ember gyűlt össze a templomban, és hány meg hány barátság és szerelem köttetett a Duna-parton. 

És ez mind üzenet számunkra. Egy olyan üzenet, amelyről Pál apostol azt írja: Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa és megérti minden ember, mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, melyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira (2Kor 3,3).

Nagymaros arra hív, hogy merjük felvállalni, Kihez tartozunk! Merjünk elmenni a világba és hirdetni az evangéliumot, akár alkalmas, akár nem! Arra bátorít, hogy énekeljünk, imádkozzunk és szeressük egymást! Hogy mi legyünk az elsők, akik rámosolyognak a másikra, hogy vegyük fel a keresztet, és kövessük Őt! Hogy ma is tegyünk tanúságot amellett, Aki minket a legjobban szeret! Hogy végre valóban el merjünk indulni azon az Úton, amely egyben Igazság és Élet is!

Biztos vagyok abban, hogy ez a találkozó még sok-sok évtizedig visz fényt az életünkbe, és Isten segítségével még sok lámpást gyújtanak meg itt!

Hálás vagyok az Úrnak, hogy engem is találkozni hívott, és felkért arra a táncra, amelyről az idei találkozón hallhattunk. Ezért nem is kívánok mást, mint: Isten éltessen Nagymaros!

Barna-Pap Rozi