In memoriam Ernő atya

1997-ben beteljesült az álma: egyházi kórusa lett a plébániának.

Nemrég tudtuk meg a fájdalmas hírt, s aztán a szombathelyi papi otthon is megerősítette. Elment… Örökre… A kerületi esperes, címzetes kanonok, Zalaszentgyörgy plébánosa, hittanfelügyelő, a gyerekeknek egyszerűen: Ernő atya. Egy igaz ember, aki kiskorától a papi hivatásra készült, a legnehezebb időkben is kitartott hite mellett, akit tiszteltünk és szerettünk.
Első kép: a 90-es évek eleje, a bagodi iskola folyosója. Ekkor találkoztunk először, én éneket tanítottam, ő hittant. A gyerekek folyton ott sündörögtek körülötte, húzták a reverendáját, s ő végtelen türelemmel foglalkozott velük. Megkapott a közvetlensége, az egyszerűsége, a szeretet, ahogy a fiatalokkal szót értett. Bátran fordultam hozzá tanácsért én is. Valószínű, ő is megérezte az egyházi zene és a kóruséneklés iránti elkötelezettségemet. Nagyon boldog volt, mikor megtudta, hogy Zalaszentgyörgyre építkezünk. Végre beteljesülhet az álma, lesz a plébániának egyházi kórusa.
Második kép: Alakuló próba a zalaszentgyörgyi plébánián, Ernő atya az asztalfőn. 1996 decemberében költöztünk, 1997 február 1-én tartottuk az első kóruspróbát. Ernő atya kifinomult hallása, igényessége, jó zenei ízlése, szerteágazó műveltsége segítette a munkát. Nem volt fáradtság számára, hogy végigülje a gyakorlást, sokszor az éneklésbe is bekapcsolódott. Befogadta az otthonába a csapatot, szemet hunyt csínytevéseik felett, s boldogan söpört össze a próbák után. Az elvetett mag szépen szárba szökkent. Vasárnapi szentmiseszolgálat, karácsonyi műsorok, húsvéti misztériumjáték…
Harmadik kép: Budapest felé zötykölődve egy lerobbant buszon. Ernő atya arcán sugárzó öröm, a Szent István Bazilikában énekelhet a „mezítlábas” csapat. Sok szép kirándulás, hagyományteremtő rendezvény, szívet-lelket melengető program. Együtt ünnepeltük pappá szentelésének 40. évfordulóját, s az aranymisét Pusztacsatárban, Zala ősi zarándokhelyén, melyet gyerekkora óta látogatott, s oly sokra tartott.

Vagyon, pénz, gazdagság nem férhetett hozzá!

Negyedik kép: Szenteste az otthonunkban. Ernő atyával együtt tízen üljük körbe az asztalt, a szűk család. Közös ima, vacsora az éjféli mise előtt. Négy gyerekünket ő keresztelte, nála voltak elsőáldozók, nála gyóntak-áldoztak, ministráltak. Igazi lelki atyja volt családunknak.
Utolsó kép: A papi otthon Szombathelyen. Ernő atya vidáman beszélget, tréfálkozik a nővérekkel. Kedves ember volt és puritán. Nagykutastól Náraiig minden szolgálati helyén így emlékeznek rá. Környezete, viselete pedáns, tiszta, de minden fényűzéstől mentes. A legegyszerűbb paraszti ételeket is királyi lakomaként fogyasztotta. Messze földön híres „kőlevesébe” minden konyhai maradékot hasznosított. Vagyon, pénz, gazdagság nem férhetett hozzá!
Utolsó látogatásunkkor arról beszélt: „Szerelmes vagyok Ferenc pápába!” Az elesettek, a szegények, a nyomorban küszködök védelmezőjébe. Az őskeresztények jézusi tisztasága, érdek nélküli, őszinte szeretete volt az út, melyen elindult, s melyre újra rátalált! Békesség költözött a szívébe, azoknak a békessége, akik már tudják az igazságot. Tévedésünk beismerése visz közelebb az úthoz!
Megrázóak a kórusnaplóba 1997-ben írt sorai. Véletlenek pedig nincsenek!
„Elindultunk bátran, örömmel a szívünkben, s ajkunkon dallal! Nagy-nagy örömmel. Örömöt énekelve, örömöt hordozva. Calcuttai Teréz-anya mondta vagy írta valahol, hogy az öröm erő, az öröm szeretet, az öröm imádság, az öröm béke Isten és ember felé. Ezt az örömöt kell továbbra is hordoznunk. Akkor semmi szomorúság nem tud utat találni a szívünkben.” (Hencz Ernő)
Kedves Ernő Atya! Erőnkhöz mérten megpróbáljuk ezt az örömöt hordozni, átadni, továbbvinni.
Tisztelettel, szeretettel és hálával búcsúzunk:

Standi Gyuláné Mariann tanárnő és az Örömzene Kórus

* * *

Hencz Ernő atyától ma vettek végső búcsút a hívei és tisztelői a zalalövői templomban, majd a budafai városrész temetőjében helyezték örök nyugalomra.

„Ezt az örömöt kell továbbra is hordoznunk. Akkor semmi szomorúság nem tud utat találni a szívünkben.”