JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD

"A szüleim 55 évig voltak házasok. Egy reggel, amikor anyám lement apámnak reggelit készíteni, szívrohamot kapott és elesett. Apám felemelte, ahogy tudta, és berángatta a teherautóba. Teljes sebességgel , a közlekedési lámpákat figyelmen kívül hagyva, a kórházba vitte.Amikor megérkezett, ő sajnos már nem élte túl.

A temetés alatt apám nem beszélt, tekintete elveszett.Alig sírt.

Aznap este mi gyerekek is csatlakoztunk hozzá. A fájdalom és a nosztalgia légkörében szép történetek jutottak eszünkbe.Megkérte a bátyámat, aki teológus, hogy mondja meg neki, hol lehet anya most ebben a pillanatban. A bátyám beszélni kezdett a halál utáni életről, találgatások mentek, hogy hogyan és hol lehet.Apám figyelmesen hallgatta....

Hirtelen megkért minket, hogy vigyük ki a temetőbe."Apa!" - válaszoltuk, "este 11 óra van, most nem mehetünk a temetőbe!"Felemelte a hangját, és üveges tekintettel azt mondta:"Ne vitatkozzatok velem kérlek, ne vitatkozzatok azzal az emberrel, aki most vesztette el 55 év után a feleségét".Egy pillanat alatt tiszteletteljes csend lett, nem vitatkoztunk tovább.

Elmentünk a temetőbe, engedélyt kértünk az éjjeliőrtől. Zseblámpával mentünk sírig.Apám megsimogatta, imádkozott és ezt mondta... mi gyerekek, meghatódva néztük a jelenetet:"Eltelt 55 év ... tudjátok? Senki sem beszélhet igaz szeretetről...ha fogalma sincs arról, milyen egy nővel megosztani az életet".Szünetet tartott, és megtörölte az arcát. "Ő és én, együtt voltunk abban a válságban amikor..munkahelyet váltottam..." - folytatta."Összepakoltunk amikor eladtuk a házat, és elköltöztünk a városból.Megosztottuk az örömöt, hogy láthattuk a gyerekeinket befejezni az iskolát és karriert csináltak...Egymás mellett gyászoltuk amikor szeretteink távoztak, s együtt imádkoztunk néhány kórház várótermében.Támogattuk egymást a fájdalomban, megöleltük egymást karácsonykor, és megbocsátjuk a hibáinkat...

Gyerekeim ez most már elmúlt... és én boldog vagyok, tudjátok miért?Mert előttem ment el. Neki nem kell átélnie ezt a kínt és fájdalmat, hogy eltemessen, hogy egyedül maradjon a távozásom után. Én vagyok az, akinek ezt át kell élnie, és hálát adok Istennek. Annyira szeretem őt, hogy nem szerettem volna, ha szenvednie kell..."

Amikor apám befejezte a beszédet, a testvéreimnek és nekem könnyek csordultak végig az arcunkon.Megöleltük, és ő vigasztalt meg minket: "Semmi baj nincs... hazamehetünk, ez egy szép nap volt"

Azon az estén megértettem.Hogy mi az igazi mély szeretet... ami távol áll a romantikától, nem sok köze van az erotikához, vagy a szexhez.Inkább ahhoz a munkához kötődik ami kiegészít.A törődéshez és minden máshoz ami az igaz szeretethez kapcsolódik, amelyet két igazán elkötelezett ember vall."(Ismeretlen szerző)

Címkék: