Hívom a családokat 2013 márciusában – Bíró László püspök levele

A statisztikák azt mutatják, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, növekszik a válások száma, fogyatkoznak a jól működő családok. Egyesek ebből azt a következtetést vonják le, hogy a mai világban már nincs szükség a családra, hiszen a családdal csak bajok és problémák járnak. Hasonlít ez az okoskodás annak a kertésznek a gondolkodásmódjára, aki kivágja gyümölcsfáit, mert a jégverés, vagy a kártevők elpusztították rajtuk a gyümölcsöt, és azt mondja: ezek a fák terméketlenek és semmire sem valók. Ugyan a kivágott fákkal többé nem kell bajlódnia, de honnan remélhet majd gyümölcsöt?

Tény, hogy a házasságokat és családokat mostanában sokféle jégverés tépázza, mindig újabb és újabb kártevők támadják meg. Hányszor halljuk a vádat: ha a házasságban ketten egymás mellett egy életre elköteleződnek, feladják szabadságukat és nem lesznek képesek önmagukat megvalósítani. Noha a körülmények döntően megváltoztak, még ma is hatnak azok a hamis, régi elméletek, amelyek szerint a család egy rosszul gazdálkodó üzem, ahol a nők férjük rabszolgái, mert a családi otthonban kénytelenek robotolni, és nem vehetnek részt a termelésben, ahol szabadon megvalósíthatnák magukat. A családot hibáztatják azért is, mert – úgymond – a család konzerválja a nemi sztereotípiákat, a lányokat nőnek, a fiúkat pedig férfinak nevelik, nem lesz mindenki egyenlő, nem válik általánossá a szabadság, nem fejlődik eléggé a gazdaság. A nemiség tagadása lényegében életellenesség. De hogyan is lenne várható az ilyen életellenes családtól, hogy a jövő generációját a társadalom hasznos tagjaivá nevelje?

Mennyivel lenne szegényebb világunk, ha a család eltűnne a társadalomból?

Az igazságot és az emberi személy méltóságát sokféleképp sértő megnyilatkozások jelennek meg a törvényekben, a művészeti alkotásokban, az oktatás minden szintjén. Ezeket a nézeteket gyakran igen hatásos eszközökkel terjesztik, így az ember szabadságát és tárgyilagos ítéletalkotását komoly veszélybe sodorja a sajtó, a televízió, a rádió, és nem utolsó sorban az internet. A világ sok részén „a családok gyakran az élet fenntartásához szükséges elemi javakat – mint pl. az élelmet, munkát, lakást, gyógyszereket vagy a szabadság legelemibb formáit – is nélkülözik. A gazdagabb országokban pedig a túlzott jólét, valamint a fogyasztói szemlélet – melyet paradox módon a jövő iránti bizalmatlanság és félelem kísér – fosztja meg a házastársakat attól a reménytől és nagylelkűségtől, mely az új emberi élet világra hozatalához szükséges, s ami nélkül az új életet gyakran nem áldásnak, hanem elhárítandó veszélynek tekintik. … Az ilyen világban élő – s főleg a tömegkommunikációs eszközök által szinte állandó kísértéseknek kitett - keresztényeket nem hagyta és nem hagyja érintetlenül az alapvető értékek elhomályosodása: nem tudták és nem tudják biztos lelkiismerettel mérlegelni a család lelki kultúráját, s nem tudják megvalósítani mindazt, ami a család eredeti fogalmához tartozik.” (FC 6-7) Nem csoda, ha sokakban felmerül a kétség: lehetséges-e posztmodern korunkban egész életre szólóan elköteleződni, és boldog és termékeny családot alapítani?

Milyen, az igazságot és az emberi személy méltóságát sértő megnyilvánulásokkal (beszédekkel, plakátokkal, újságcikkekkel, filmekkel, műalkotásokkal, stb.) találkoztatok? Hogyan tudjátok ezek hatását magatoktól, gyerekeitektől távol tartani?

Család mindig is volt, és meggyőződésem, hogy mindig is lesz. Isten legkedvesebb teremtményét, az embert megajándékozta a családdal, a gyarló emberi társadalom hiába próbál ez elől az ajándék elől elbújni, hiába igyekszik életét család nélkül berendezni, Isten szeretete legyőzi ellenállását. Az ember szívébe ültetett erős vágy a társ és az élet iránt diadalmaskodni fog. Ahhoz pedig, hogy egy család boldoguljon, rá kell ébrednie: Isten ajándéka minden, ajándék a létünk, ajándékok vagyunk egymásnak, ajándék a férj feleségének és a feleség férjének, ajándék a gyermek szüleinek és a szülő a gyermekeinek, ajándék, hogy egymásért élhetünk, dolgozhatunk, hogy együtt ünnepelhetünk, és együtt áldhatjuk Istent. Az ajándék elfogadása, a megajándékozottság öröme arra késztet, hogy mi is legyünk ajándékozók. Ajándékozzunk időt, munkát, fáradságot, ajándékozzuk el saját magunkat, okozzunk örömet másoknak! Boldogok csak másokkal együtt lehetünk. Az önző, csak magával törődő ember boldogtalanságra van ítélve. A közösség értékéről mondja Eötvös József: „S ha netalán napok jönnének, hol szívetek, elfáradva annyi kínzó tapasztalás után, kételkedni kezd; … bús napjaitok el fognak múlni; a világ fájdalmát kedveseitek ölelései, kedveseitek sértéseit a világ ki fogja pótolni, csak az önösnek nincs vigasztalása e földön.” (A karthausi)

Soroljátok fel azokat a legfontosabb ajándékokat, melyeket életetek során kaptatok! Kik azok, akiket ti szeretnétek megajándékozni?

A család élete munkával és ünneppel telik. Az ünnep és a munka sok tekintetben összefonódik egymással, mert az ünnep nem jöhet létre munka nélkül, és a munka, a jó munka is sokszor ünneppé magasztosul. A családi munka nincs összefüggésben a munkaerőpiaccal, nem kapcsolódik hozzá munkabér, nincs szabott munkaideje és mérhető teljesítménye. A családi munka nem csak önkéntes, hanem ajándék is. Ez a fajta munka a fogyasztói és pénzvilágban, a piac által szabályozott munka világában ismeretlen. Ajándék a munkahelyéről kimerülten hazatérő házastársnak, az iskolába igyekvő gyereknek, a gondozásra szoruló nagyszülőknek, a leckéjével kínlódó unokának. Ajándék, amelyet a szeretet inspirál, és amelyet csak szeretettel lehet viszonozni. Az ünnep is ajándék, amellyel a családtagok örömet szeretnének egymásnak szerezni. Senki nem remél hasznot belőle, csak örömet akar adni és kapni. A fogyasztói világ, a pénzpiac nem ismeri az ilyen munkát, nem tud mit kezdeni az ilyen ünneppel.

Hogyan tudjátok a „mai rohanó világban” megóvni a családi munkát attól, hogy „robottá” váljon, és megőrizni ajándék jellegét?

Az emberi kapcsolatok a családban alakulnak ki, a viselkedési normákat és egymás javának önkéntes szolgálatát, az ajándékozó lelkületet a családban lehet és kell elsajátítani. Ahhoz, hogy a családi és a családon kívüli munkát és ünnepet összhangba tudjuk hozni, el kell sajátítanunk az ajándékozás logikáját, el kell jutnunk a család, a munka és az ünnep közös alapjához, a szeretethez. Azokban a családokban, amelyekben az ajándékozó lelkület dominál, nem pusztít sem a jégverés, sem a kártevők.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke