hitvilág  

2012.05.05. | 07:22 Negyven nap

Olvasandó: Márk 16: 16-18.

Még negyven napig volt tanitványaival a feltámadott Jézus Krisztus. Eső dolga volt összegyüjteni a halála hírére szétfutott tanitványait a Galileai tónál, és tanította nekik az Isten országára tartozó dolgokat. (Ap. Csel. 1: 3). Enélkül a negyven napos extra kurzus nélkűl aligha alakult volna meg az első keresztény egyház Jeruzsálemben Pünkösdkor, az „Ötvenes ünnepen”, alig tíz nappal a kurzus befejezése és az Úr mennybemenetele után. Aligha indulhattak volna missziói útra tanítványai a szélrózsa minden irányába megtéríteni a világot és megvetni az alapjait a felépülő világegyháznak.

De hol vannak Jézusnak e negyen nap alatt elmondott fontos tanításai? Elvesztek volna? Bizonyára nem. Nagy valószínűsége annak, hogy ezek egy része megtalálható az úgynevezett Gnosztikus Evangéliumokban amelyeket véletlenül talált meg egy pásztorfiú Nag Hammadiban agyag amfórákba rejtve Judea pusztájának egyik barlangjában 1945-ben. Ezek között van Tamás, Fülöp, Júdás és Mária evangéliuma. Az őskeresztények még használták ezeket, azonban a II. Karthagói Zsinat Kr.u. 397-ben, melynek feladat volt a Szentírás kánonjának megállapítása, nem vette fel a gnosztikus evangéliumokat a szent iratok közé, azaz a Bibliába.

Nagy a valószínűsége annak, hogy alapígénk Jézus Krisztusnak a negyen nap alatt elmondott tanításaiból való. Jézus ezekben csodatevő erőt ígér követőinek. Lássuk ennek üzeneteit.

Elsőbben is azt ígéri Jézus, hogy az övéi ördögöket űznek. A mai ember azonban nem hisz az ördögökben. Úgy véli, hogy naív, tudománytalan és babonás dolog ez. Van azonban Gonoszság, s ez igazában véve ördögi. Elég szétnéznia vkilágban, hogy a gonoszság jelenlétét észerevegyük, hogy az ember embertársának sokszor lesz „farkasa”. A társadalom amelyben élünk oly’ sokszor lesz kizsákmányoló, ellehetetlenítő és életeket tönkretevő. A világ tele van terrorizmussal, kicsi és nagv háborúkkal s ma már felrémlik képe egy olyan végső világháborúnak, amely nemcsak az ellenséget, de önmagát is elpusztítja s után már aligha marad élhető élet bolygónkon.

Az ördög a gonoszság megszemélyesítője, és örök szimbóluma volt és marad.

Akik hisznek – mondja Jézus – azok megtisztulnak. Az övéinek meg kell tisztulniuk minden ördögi vonástól, gonoszságtól. A keresztényeknek egzorcizálni nem másokat kell, hanem elsősorban magukat! Ki kell űzni magukból a belső gonosz, lehúzó, kisértő, megfertőző gondolatokat, kívánságokat és erőket. Az ember kétarcu, mint Jánusz a római kapuk-istene volt, aki figyelte a bejövőket és a kimenőket. Az ember egyik arca angyali, a másik sátáni. A sátánit elrejtik, és az angyalit mutatják, ámde a sátáni arcvonások amint tudnak a felszínre törnek beszédben, akaratban és cselekedetben. Ezek aztán mindent tönkretesznek és lerombolnak s marad utánnuk elrontott kapcsolatok, széthulló házasságok és szétvert családok: kiábrándult, megrabolt, összetört és csalódott életek – megannyi tragédiák. Hányan vannak ilyenek életúdat mentén? Jézus téged is megtisztíthat, ha elfogadod őt mesterednek, ha valóban követője leszel! Vele járva lehetsz valóban tiszta-lelkü ember, akinek élete-pédája másokat is tisztíthat!

A világban harc folyik Isten és a Sátán, igazság és hamisság, jó és rossz, tisztaság és a bűn között, s a harcmező az emberi lélek. Mindenkinek állást kell foglalni melyik oldalon áll. Ez határozza meg, hogy kinek milyen hatása van családjára, környezetére és a világra.

Legyünk harcosai az igazságnak, tisztaságak és a szentségnek!

Jézus azt ígéri, hogy az ő követői új nyelveken szólnak. A nyelv kifejezője annak a léleknek ami bennünk van. „A szívnek teljességéből szól a száj” mondja a Biblia (Máté 12:35). Manapság az emberek sokszor felelőtlenűl beszélnek. Ezeknél a szabadság szabadossággá változott, s nem számit nekik, hogy ajkukról legördült szavaik fájdalmat, sebeket okoznak, tüskéket hintenek, haragot, háborúságot és vihart kavarnak. Ezek nem törődnek szavaik akusztikájával, azaz, hogy milyen visszhangot, hatást váltanak ki. Vannak emberek akik előbb beszélnek, s utána gondolkodnak csak – ami sok esetben késő. A keresztény ember vigyáz szavaira. Meggondolja azokat mielőtt kiejtené, hogy milyen hatása lesz, mit művel, s mit visz véghez. Az ígén szűri át szavait, mielőtt kimondaná. Új nyelveken szólni nem eksztáisban felajzottan, értelmetlem, összefüggéstelen szavak kiejtését jelenti, hanem más nyelveken megszólalni amit a világ hitetlen fiai szólnak, hanem mint ahogy Jézus szólt: segítően, épitően, szelíden! Egy hasznos tanács: Gondold meg vajon Jézus elmondaná azt amit te?

Jéus azt is ígéri övéinek, hogy kigyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznek meg nem árt nekik. A kígyó a kísértés szimbóluma a Bibliában, a halálos ital pedi a bűné. Az jelenti ez, hogy sem a kísértés nem árthat a hívő embernek, sem a bűn abban az értelemben mint ahogy az halálos jelentőségű a hitetlen embereknél. Jézus megkísértésének története illusztrálja ezt (Máté 4: 1-11). Jézus három igen egziszetenciális módon kísértetett meg, de egyikben sem bukott el, hanem a kísértéseket visszaverve, azokból lélekben megerősödve jött ki.

Mi emberek szüntelenűl kísértéseknek vagyunk kitéve, azok között élünk állandóan. Mérgezett gondolatok, rosszra vivő kívánságok és látszólag „jobb” megoldásokat kínáló kísértések kereszttüzében állunk. Mégis, Krisztussal járva mindezek nem árthatnak nekünk, hanem ártalmatlanl lepereghetnek rólunk, ha megtanúljuk és alkalmazzuk azt amit Jézus tett. Nevezetesen, a kisértő gondolatokkal szemben Isten ígéjét kell állítani és legyőzni. Ám ehez tudnunk kell Isten ígéit, hogy azt mondhassuk mint Jézus, hogy „viszont meg van írva…!”(v.7). Mindebben Jézus a kisértés és bűn feletti győzelem kulcsát ajánlja övéinek. A nagy kérdés az, hogy élünk-e vele?

Végül Jézus azt ígéri övéinek, ha betegekre vetik kezeiket, azok meggyógyulnak. Azt jelenti ez, hogy a keresztény ember gyógyító ember. Kétféle ember van a világon: sebző, sebeket ejtő és gyógyító, sebeket kötöző. A világ tele van sebeket vágó emberekkel, akik sebeket adnak és sebeket kapnak. Nemhiába mondja a közmomondás: az élet harc! A keresztény embernek gyógyító-kezű embernek kellene lennie! Jaj, mennyire nem vagyunk azok! Vajon nem sebezünk-e a családunkban, a rokonságunkban, közösségeinkben, sőt gyülekezetünkben éppen azokat akiket szeretnünk kellene? Az egyház nem lehet az a hely ahol sebeket ejtenek, hanem ahol sebeket, amelyeket az élet vágott – gyógyítanak. A keresztény ember akkor lesz méltó nevére, ha kezei nem sebeznek, hanem sebeket kötöznek, gyógyítanak és a fájdalom könnyeit törölik le.

Igénk azzal kezdődött: „Azokat pedig akik hiszenk ilyen jelek követik…” Befejezésűl hadd kérdezzen meg, hogy milyen jelei vannak hitednek? Ahol hit van, ott annak jelei is jelen kell legyenek. A jó hír az, hogy lehetnek, ha a Mestert igazán követik!

Dr. Pungur József