FODOR GYÖRGY

Barnabás Cipruson született zsidó családban, eredeti neve József volt. Eladta földi javait, s a pénzt az apostoloknak adta, akik a Barnabás (jelentése „bátorító férfiú”) nevet adták neki.

Ezután az első keresztények között élt, Jeruzsálemben.

Annak ellenére, hogy nem tartozott a Jézus által kiválasztott Tizenkettő közé, tiszteletből őt is apostolnak nevezték. Rábeszélte a jeruzsálemi keresztényeket, hogy fogadják maguk közé Szent Pált tanítványaként, aki korábban iskolatársa volt, s akire megtérése után gyanakvással tekintettek.

Különben nyilvános működése kezdetétől Jézus maga nyitotta meg az utat az apostoli küldetése e kiterjedése felé. A Tizenkettő küldetését elbeszélő hagyomány mellett Szent Lukács evangélista megőrzött egy másikat is; e szerint Jézus „Kiválasztott más hetvenkettőt (tanítványt) és elküldte őket maga előtt. „Küldetésük tárgya és hivatalos jellege ugyanaz, mint a Tizenkettőé:

„

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.” Tehát Jézus elgondolásában az apostoli küldetése nem korlátozódott a Tizenkettőre.

Ennek következtében a Feltámadott Üdvözítő hivatalos képviselete az Anyaszentegyházban mindörökre a Tizenkettő „apostoli kollégiumára” alapozódik, de mindazok gyakorolják folytatólagosan, akikre (püspökök) ők tekintélyt ruháztak/ruháznak át.

Barnabást az apostolok a szíriai Antikhiába küldték, hogy látogassa meg az ottani keresztények közösségét. Ő pedig Tarsusból magával vitte Pált is. Szent Pállal, – később a nemzetek apostola, vértanú – együtt egy éhínség idején Barnabás adományokat vitt Jeruzsálembe, majd unokatestvérével, János Márkkal visszatért Antiokchiába.

Hármasban indultak első térítőútjukra, előbb Ciprusra és Pergébe, majd Barnabás és Pál továbbment a piszidiai Antiokhiába, János Márk pedig visszatért Jeruzsálembe. Mivel a piszidiai zsidó közösségek ellenségesen fogadták a két apostolt, azok úgy döntöttek, hogy a pogányok között hirdetik az igét.

Előbb Ikonionba utaztak, ahol kövekkel hajigálták meg őket, aztán a lükaoniai Lüsztrába, ahol előbb isteneknek vélték őket, dicsőítve érkezésüket – Barnabásról azt hitték, hogy Zeusz, olyan szép férfi volt –, mert meggyógyítottak egy béna embert. Később viszont a tömeg kődobálással űzte ki őket a városból.

Ekkor visszatértek a szíriai Antiokhiába. Ott vitájuk támadt a zsidó törvény tiszteletével kapcsolatban, ezért Barnabás és Pál Jeruzsálembe mentek, ahol a tanács úgy döntött, hogy a megkeresztelt pogány férfiakat nem kell körülmetélni. Barnabás azt szerette volna, ha Pál és János Márk ismét visszatér vele együtt Antiokhiába. Azonban Pál megharagudott János Márkra, amiért az Pergában elvált tőlük, így aztán búcsút vett a két unokatestvérétől, akik visszatértek Ciprusra.

A hármak szakításának sebe idővel begyógyult. A hagyomány szerint Barnabás Alexandriában és Rómában hirdette az igét, majd megalakította a ciprusi egyházat.

Barnabás nem ismert veszélyt, nem ismert fáradságot, mikor arról volt szó, hogy Jézus nevét hirdesse. A halál csaknem mindig ott leselkedett nyomában, annyi ellensége támadt a zsidók között, de ő rendületlenül állott a keresztény csatamezőn. Egyik apostoli útján betért a ciprusi Salamis városába, ahol a felbőszült zsidók agyonkövezték, Krisztus születése után 70-ben.

Szent Barnabás Ciprus védőszentje.

Általában az Evangéliummal a kezében, másik kezében egy vándorbottal, néha egy kővel ábrázolják. Megfestették megkövezés közben vagy máglyán is, vagy Szent Pál és Szent Márk társaságában, amint Márk Evangéliumát tartja a kezében.