Erdő Péter bíboros a jövő évi püspöki szinódus előkészületeiről

Korábban már hírt adtunk róla, hogy Ferenc pápa nemrég a család témájával foglalkozó, jövő őszi rendkívüli püspöki szinódus főrelátorává nevezte ki Erdő Péter bíborost. A magyar főpap november 5-én sajtótájékoztatót tartott a már meg is kezdett munkáról a Vatikánban Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkárral és Bruno Forte érsekkel, a szinódus különleges titkárával. A bíboros bemutatta a 2014-es tanácskozást előkészítő dokumentumot és azt a kilenc témakörre osztott harmincnyolc kérdést, amelyet elküldtek a püspöki konferenciáknak, illetve az egyházmegyék főpásztorainak. A kérdésekre adott válaszokból szeretnék alaposabban megismerni a mai családok helyzetét. A sajtótájékoztatót követően, még Rómában kértük meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, hogy beszéljen a rendkívüli szinódus témájáról, a püspöki karoknak kiküldött dokumentumról és kérdésekről.

Miért van szükség rendkívüli szinódusra? Hiszen 2015-ben rendes püspöki szinódust is tartanak.

A püspöki szinódus intézményének többféle működési formája van. Ismert a rendes, teljes ülés. Emellett vannak úgynevezett részleges ülések, amelyeket például egy-egy földrész püspökeivel tartanak. Rendkívüli ülést a pápa olyan ügyekben szokott összehívni, amelyek sürgősek, fontosak. Ilyenből nem volt még sok a szinódusok fél évszázados történetében, a mostani lesz a harmadik. A püspöki szinódusnak csupán tanácsadói szerepe van, záródokumentuma minden esetben a Szentatya elé kerül.

A 2015-ös tanácskozásnak is a család lesz a témája.

A rendkívüli szinódus témája azonban kicsit más: „A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében” címet viseli. Ekkor a családot mint az evangelizáció színterét, illetve alanyát vizsgáljuk. 2015-ben – az előző évi találkozó eredményeinek ismeretében – a családot mint antropológiai fogalmat vizsgáljuk majd.

A sajtótájékoztatón bemutatta a püspöki konferenciáknak elküldött dokumentumot és azt a harmincnyolc kérdést, melyre a szinódus titkársága választ vár. Mi lesz a válaszadás folyamata?

A hivatalos kérdésföltevés és válaszadás útja már szinte egyértelmű. A szinódus titkársága, mint más alkalmakkor is, megküldte az előkészítő dokumentumot a püspöki konferenciáknak. A rendkívüli szinódus résztvevői a konferenciák elnökei és rajtuk kívül a keleti egyházak szent szinódusainak a vezetői, illetve a Szentatya által kinevezett néhány további személy lesznek, és hozzájuk már meg is érkeztek az anyagok. Ugyanakkor a széles konzultáció – amelynek éppen a lelkipásztori vonatkozás miatt van értelme és jelentősége – nyilván a püspökökön keresztül történik, akiknek a napokban a szinódusi titkárság közvetlenül is elküldte a kérdéseket, illetve azok bevezető, hittani dokumentumát. Nem kötelező minden kérdésre válaszolnunk, csak arra, amiről van mondanivalónk, tapasztalatunk vagy elméleti meglátásunk.

Kiknek lehet s kiknek kell válaszolniuk a kérdésekre?

A püspöki konferenciák elnökeinek válaszolniuk kell. A megyéspüspököknek két lehetőségük van: vagy közvetlenül a szinódus titkárságának válaszolnak, vagy a püspöki karuknak, ahol összegezik őket, és úgy küldik tovább a válaszokat a szinódusi titkárságra. Erről nincs részletes rendelkezés. Véleményem szerint célszerű, ha egy püspöki kar levelében az összes megyés püspök válasza megjelenik. Ha valaki külön is elküldi, ezzel csak az átnézendő anyag mennyisége növekszik, amely már eleve félelmetes, az idő pedig sürget. A válaszoknak január végére a Vatikánban kell lenniük, ahol májusig össze kell állítani belőlük az „instrumentum laborist” (munkadokumentumot – a szerk.). Ezt küldik el nyáron a püspöki karoknak. Az ezekre adott válaszokkal együtt őszre készen kell lennie a „relációnak”. Ez lesz a szinódusi megbeszélések közvetlen alapja.

Az interneten is fenn vannak a kérdések. Sokaknak úgy tűnik, bárki válaszolhat rájuk...

Ezek nem titkos anyagok. Bárki bármiről elmondhatja a véleményét. Azt azonban látni kell, hogy bizonyos mennyiségű választ már nem lehet feldolgozni. Lehet, hogy hívők vagy nem hívők, katolikusok vagy nem katolikusok akár pozitív javaslatokat, akár csak szitokszavakat kívánnak közölni, és közvetlenül elküldik őket a szinódus titkárságának, de azt senki nem vállalta, hogy ezeket fel is dolgozza. A szolgálati úton beérkező válaszokra épül majd a későbbi dokumentum.

A megyéspüspökök kiket fognak megkérdezni? A plébánosokat? Ők pedig a híveket? Az idő csakugyan rövid...

A munka már megkezdődött. Egyházmegyénkben például összehívtam a papi szenátust, tárgyalok az esperes urakkal, illetve a pasztorális tanáccsal, amely javarészt világiakból áll. Velük is meg kívánom beszélni ezeket a kérdéseket. Már azt is kértem tőlük, hogy mindezt továbbítsák a plébániák felé. A plébános atyák megtehetik, hogy ismerve a híveket saját tapasztalataik alapján válaszolnak. Az is lehetséges, hogy összehívják a képviselő-testületet. Ha vannak a plébánia területén családközösségek, vagy olyan lelkiségi mozgalmak, egyesületek, melyek kifejezetten családokból állnak vagy az ő segítésükre jöttek létre, akkor azok véleményét is kikérhetik.

A szinódusra elkészülő anyag komoly adatbázis lesz a családok helyzetéről.

Így van. Bekértem Blanckenstein Miklós pasztorális helynöktől a családokra vonatkozó országos statisztikákat. Van tehát egy viszonylag rendszerezett adatbázisunk Magyarországról, amely az állami mellett az egyházi statisztikát is tartalmazza. Ez sok szempontból nem mutat rossz képet.

Az Esztergom–budapesti főegyházmegye területén a plébániák miként foglalkoznak a családokkal?

A fővárosi plébániák több mint háromnegyedében, a vidéki plébániáknak pedig a felében vannak családközösségek. Ez azt bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben nagy belső érlelődés történt: olyan struktúrát kaptak a plébániák, amely a családokra épül. Ezt látom plébániai vizitációim során is. Sok nagy plébánián például családokból álló közösségek is részt vesznek a jegyes oktatásban. Ez talán csak egyszeri találkozást jelent, de azok a jegyesek, akik nem kötődnek az egyházhoz, ám templomi esküvőt kérnek, megismerve ezt a jó társaságot, elkezdenek közéjük járni. Az egyházi közösség és az új házasok között kapcsolat jön létre. Ez rendkívül fontos.

Ön szerint milyen helyzetben van a család intézménye?

Számos olyan ország van, ahol még mindig viszonylag szilárd. Vannak azonban olyan helyek is, ahol a miénknél is több a probléma. Ott még nehezebb megszólítani őket. Szerencsére a nyugati világban is nagyon erősek és öntudatosak a családmozgalmak. Szerte a világban, így hazánkban is van a püspöki karnak családbizottsága, s működnek olyan kurzusok, ahol az egyháznak a családról és a házasságról szóló tanítását közösen tanulmányozzák, magyarázzák. Boldog II. János Pál pápa működése alatt sok pozitív kezdeményezés indult. Kellenek is ezek, mert a helyzet komoly. Például az utóbbi három évtized során Európában megváltozott a házasok aránya. Harminchárom évvel ezelőtt a Familiaris consortio kitért arra, hogy bizony vannak, akik ugyan katolikusok, de elváltak és polgárilag újraházasodtak. Ma is létezik ez a pasztorális probléma, de sokkal többen vannak azok, akik semmilyen házasságot nem kötnek, és így élnek együtt. Az ő arányuk Magyarországon az együtt élő párok között meghaladja az ötven százalékot, a fiatalabb korosztályoknál ez nyolcvan százalék. Bizonyos mértékig még a plébániai közösségek tagjai esetében is ez a helyzet. Látni kell ezt a fontos jelenséget, és súlyának megfelelően kell kezelni. Ugyanakkor van ebben valami bátorító is. Ugyanis, ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy miért élnek így, miért nem kötnek házasságot, a legtöbben azt válaszolják, hogy „nem akarom magam annyira lekötni”... Ez azt jelenti, hogy a házasság tudata még mindig eleven az emberekben: tudják, hogy az komoly kötelezettségvállalás. Ilyen értelemben ígéretes dolog e jelenség.

De mit lehet tenni e téren? Az egyház tanítása a házasság szentségéről bizonyára nem fog megváltozni...

Már Jézus idejében is „kemény beszédnek” nevezték az apostolok a válásról szóló tanítását. Azt mondták neki, hogy ebben az esetben jobb, ha meg sem házasodik az ember. A mai kutatások azt mutatják, hogy a farizeusok tanítása közel sem volt ilyen szigorú a házassággal kapcsolatban. Ez is azt bizonyítja, hogy csakugyan a názáreti Jézustól származik az evangéliumban olvasható tanítás. Jézus sem a statisztikákra figyelt, hanem a teremtő Isten szemével nézte az embert. Mi sem, a pápa sem tekintheti tehát erkölcsi mércének a romló statisztikákat. Maga a Teremtő mindenki másnál jobban tudja, mi igazán jó az embernek. A részletekről azonban lehet beszélni. A házasságról szóló jogszabályok sokszor alakultak a történelem során. Ez nem azt jelenti, hogy a felbonthatatlanság változott volna. Az érvénytelenség kimondásának eljárása viszont például változott, és változik korunkban is.

Bókay László

Új Ember/Magyar Kurír
fotó: Bókay