A falu, mint az neve is fémjelzi, ősi települése hazánknak, már a római korban is lakott volt, s az első írásos feljegyzések arról tudósítanak, hogy területét 1009-ben Szent István király a veszprémi püspökségnek adta. Ekkoriban épülhetett meg temploma is, melyet Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére emeltek. A második világháború fegyveres harcai számos sebet ejtettek a templom falain, tetőzete szinte megsemmisült. Miután a második ezredfordulóra a templom egyes részei életveszélyessé váltak, elkerülhetetlenné vált a tetőszerkezet felújításának megkezdése. Először magánadomány révén a templomsisak cseréjére kerülhetett sor, majd 2009-ben, a település ezeréves jubileumán a kulturális minisztérium, a Veszprémi Érsekség támogatásával és a helyi egyházközség közös anyagi összefogásával sikerült felújítani a tetőszerkezetet. A következő évben került sorra a háborúban megsérült főoltárkép restaurálása is, amely az angyali üdvözlet pillanatát ábrázolja (Rudolf Steinert alkotása). Az idén uniós támogatással, érsekségi és helyi adományokkal a főhomlokzat felújítása valósult meg. A szakaszos renoválás tovább folytatódhat, mint mondta tájékoztatójában Beke Zsolt, az egyházközség plébánosa, a keleti oldal felújításához is rendelkeznek már a kellő anyagi háttérrel. 

A hálaadó szentmisét Márfi Gyula érsek mutatta be, Beke Zsolt helyi és Tornavölgyi Krisztián ugodi plébánossal együtt. 

A hálaadás fontosságáról, az Istennek szóló köszönetnyilvánítás sokszor elfeledett kötelezettségéről szólott szentbeszédében a főpásztor, Jézus példáját idézve az egybegyűltek elé. Ő hálát adott a Mennyei Atyának a csodálatos kenyérszaporítás előtt, az Oltáriszentség alapításakor és hálaadó zsoltárt imádkozva indult el az utolsó vacsora után az Olajfák hegyére. De megfigyelhetjük, hogy Szent Pál apostol is szinte minden levelét hálaadással kezdte. A szentmise liturgiájában is hálaadással kezdődik az eucharisztikus áldozat bemutatása, s a szertartás végén hálaadással veszünk búcsút Isten házától: Istennek legyen hála! Továbbá magát a szentáldozatot, az eucharisztiát is helyesen hálaadásnak, hálaáldozatnak fordíthatjuk. 

Mi, emberek hajlamosak vagyunk a hálaadásról megfeledkezni – mondta Márfi Gyula. – Talán túlhangsúlyoztuk az áldozat fontosságát, pedig igazi áldozatvállalás a hálás szívvel való elfogadás nélkül nincsen. Előbb elfogadjuk Isten adományait, majd ebből visszaajándékozunk, visszaadunk az Úrnak – mutatott rá az érsek. – Sokan Isten természetfölötti kegyelmi adományai mellett elfeledkeznek természetes, mondhatnánk hétköznapi adományairól. Pedig a teremtő Isten és az megváltó Isten ugyanaz, nem két különböző személy, hangsúlyozta. 

Végül Márfi Gyula rámutatott: ma az ősi katolikusok és a falu valamennyi lakosa hálát adhat azért, hogy templomuk „gyógyulásnak indult” az Úr kegyelme révén, s hálát adhat valamennyi adományért, amellyel ez megvalósulhatott eddig, s megvalósulhat ezután, s mindazokért a kegyelmekért, amelyek során a templomi szertartásokon lélekben megtisztulhat minden megtisztulni vágyó lélek. Buzdított arra, hogy a magyarokra jellemző pesszimizmust leküzdve, Isten irgalmasságában, szeretetében, gondviselésében tekintsenek a jövő elé.

A jeles alkalmat a hittanosok is köszöntötték verssel, imádsággal, illetve a falu szülötte, Kubik Anna színművésznő (aki a felújítás fedezetének előteremtésében is hathatósan közreműködött) Reményik Sándor és Babits Mihály  szakrális témájú költeményeit tolmácsolta áhítattal az egybegyűlteknek. 

Toldi Éva/Magyar Kurír