A hagyomány szerint Columbanus születése előtt édesanyjának látomása volt: mintha a napot hordta volna méhében, amely bevilágította az egész földet. 543 körül született Írország középső, keleti vidékén, Leinster tartományban.

Columbanus (Kolumbán) nagy műveltségre tett szert, az egyházi és világi tudományokban is jártas volt. Úgy érezvén, hogy számára a világ túl sok veszedelmet rejt magában, a magányban és az imádságban keresett menedéket.

Elhagyta otthonát, és Sinell apát tanítványa lett Cluain-Inisben. Később az északabbra fekvő Ulsterben, Bangor híres kolostorában lett szerzetes. Az apát úgy tekintett novíciusára, mint akire később rábízhatja a kolostort. Kolumbánt azonban más célok vonzották: ír szerzetesek nyomában a kontinensre akart menni, hogy vezekléséhez zordabb körülményeket találjon, és a népvándorlás következtében újra elpogányosodott vidékeken hirdesse az evangéliumot.

Elöljárója beleegyezésével tizenkét társával útnak indult: először a Brit-sziget legdélibb pontján, Cornwallban kötöttek ki. Angliában, később Galliában, Bretagne-ban; majd a Rajna völgyében s végül Lombardiában hirdették az evangéliumot. Annegray-ban Gotrannus burgund uralkodó egy régi római erődítmény romjait ajánlotta fel a szerzeteseknek, hogy kolostort alapítsanak.

A környéken hamarosan híre ment a szerzeteseknek, akik fehér habitusban, kereszt alakban nyírt tonzúrával szüntelen imádságban, böjtben és szorgalmas munkában éltek. Egyre többen kérték, hogy Kolumbán tanítványai lehessenek: így új kolostort alapított Luxeuil-ben; majd a jelentkezők számának további növekedése miatt egy harmadik helyen is, Fontaine-ben. E három közösség irányítása már írott szabályokat is követelt, ezért Kolumbán saját tapasztalatai és az ír szerzetesség hagyományai alapján rövid és rendkívül szigorú regulát fogalmazott meg. Szabályokat adott a szerzetesi engedelmességre és a tökéletességre, és szigorú büntetéseket rótt ki a szabály megszegőire.

Az általa képviselt szerzetesi hagyomány szerint születtek Gallia területén Solégnac, Fontenelle, Corbie, Saint-Omer, Saint-Bertin, Remiremont monostorok. Regulája idővel „feloldódott” a benedeki regulában.

Kiemelkedő apostoli tevékenységével új lendületet adott kora lanyhuló keresztény életének. Szigorú szerzetesi életformája hamar elterjedt német, francia és olasz földön is. 612-ben az itáliai Bobbióban alapított monostort, mely századokon át a szerzetesség és a kultúra fellegvára volt. A X. században Itália legjelentősebb könyvtára is itt volt.

Kolumbán jelentős szerepet vállalt a korabeli tudomány és irodalom terjesztésében. Írói tevékenysége is jelentős: műveit latin nyelven írta, melyekre sok későbbi szerző utal. Művei közül kevés maradt fenn. Írásai javarészt a kolostori életre vonatkoznak; a szerzetesekhez írott levelei szabályokat és előírásokat tartalmaznak. „Ha elveszed az ellenfeleket, nincs többé harc, harc nélkül pedig nincs győzelmi koszorú. A harccal együtt jár a bátorság, a virrasztás, a türelem, a hűség, a bölcsesség és a kitartás. Ha valakitől elveszed a szabadságát, a méltóságától fosztod meg” – szerepel Kolumbán luxeuil-i szerzeteseihez írt levelében. Hét levele maradt fenn, melyek nagy műveltségéről, a latin nyelv és a Biblia mély ismeretéről, a klasszikus római irodalomban való jártasságáról tanúskodnak. Zsoltárkommentárja és az ariánusok elleni értekezése elveszett.

A bobbiói kolostorban halt meg Kolumbán, 615. november 23-án. Ereklyéit a székesegyház kriptájában őrzik. Tisztelete több országban is elterjedt. Emléknapját 1969-ben vették fel a római naptárba, és ezáltal az egész egyház ünnepe lett.

Életének történetét Jónás bobbiói apát írta le a VII. század első felében, Vita sancti Columbani címmel. Jónás három évvel Kolumbán halála után lépett a bobbiói kolostorba, és a következő két apát titkára lett, akik mindent elmondtak neki Kolumbánról. Jónás útra kelvén, végigjárta azokat a helyeket, ahol Kolumbán megfordult, így gyűjtötte össze előde életrajzi adatait.

Több csodás legenda is fűződik Kolumbán nevéhez: a hagyomány szerint a madarak körülvették, amikor hívta őket. Annegray-ban, amikor nem volt vizük, arra kérte az egyik szerzetest, hogy kaparja meg a sziklát: forrás fakadt, amely ma is ontja magából a vizet. Bobbióban máig élő legenda szerint a kolostor építésekor két ökör egy nagy gerendát vontatott kifelé az erdőből; egyszerre rájuk rontott egy hatalmas medve, és az egyik ökröt leütötte, majd fölfalta. Kolumbán akkor megparancsolta a medvének, hogy álljon be az ökör helyére. A vadállat engedelmeskedett. Attól fogva hű „háziállatként” segített mindenben a kolostor lakóinak: ha kellett ép szarvasbőrt hozott, hogy a szerzeteseknek lábbelijük legyen.

Magyar Kurír