Szent István ünnepén különösen is hangsúlyt kap a közösség és az, hogy bár minden ember egyenlő személyisége méltóságát tekintve, mégis a különbözőségből kell egységet alkotni, közösséget formálni – hangsúlyozta lapunknak Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a tihanyi apátság emeritus perjele Szent István ünnepe alkalmából.

– Tíz éve is elmúlt már, hogy először jártam a Pannonhalmi Bencés Főapátsági levéltárában, de máig emlékszem a rádöbbenésre, hogy a legrégebbi, ott őrzött oklevél korábbi, mint az államiságunk. Milyen érzés egy ezerötszáz éves szerzetesrend tagjaként a magyar államalapítás ünnepére gondolni?

– Bencés szerzetes vagyok. A pannonhalmi gimnáziumnak voltam diákja, Pannonhalmán léptem be a szerzetesi közösségbe. A pannonhalmi levéltárban őrzik az apátság alapító levelét, Szent István királyunk monogramjával – STEPHANUS REX. Pannónia szent hegyén éreztem meg először diákkoromban, mit jelent a történelem, mit jelentenek a gyökerek. S azt is, hogy mit jelent egy szélesebb közösséghez tartozni, amely jelen van nemcsak Európában, hanem szerte a világon. Ugyanitt őrzik a Tihanyi Bencés Apátság alapítólevelét is, amelynek a latin alapszövegében találjuk az első írott magyar szavakat. A latin szöveg számomra az európai kultúrát jelenti, ez az oklevél pedig arra figyelmeztet, hogy nem mindegy, meg tudjuk-e őrizni identitásunkat, meg tudunk-e maradni magyarnak ebben a nagyon is forrongó Európában. A gyökerekről szól számomra Szent István ünnepe, nem elsősorban az államalapításról. A magyarságról és a kereszténységről. Tudjuk, voltak korábban is magyarok és keresztények a Kárpát-medencében, de ő az, aki kér és kap koronát Szilveszter pápától, s lesz államalapító és egyházszervező. Számomra és reményeim szerint sokak számára ez jelenti az igazi Szent István-i örökséget.

Stephanus Rex

– Hogyan telik augusztus huszadika a bencés rendben, a tihanyi apátságban?

– Augusztus huszadika igazi ünnep volt Pannonhalmán a kommunizmus évtizedeiben is, nem tudta „alkotmányünneppé” vagy az „új kenyér ünnepévé” tenni a hatalom. Szent István király ünnepe volt. Megilletődve tapasztaltuk, milyen tisztelettel állnak meg az emberek az erre az alkalomra külön ünnepélyesen kiállított pannonhalmi alapítólevél előtt, s milyen megilletődötten nézik a Szent István-kápolna üvegképét, amelyen Szent István felajánlja Máriának a koronát. Tihanyban szeretnénk újra meggyökereztetni a hagyományt, hogy szabadtéri szentmisén könyörgünk „tépett hazánkért” a IV. Károly-kálváriánál, kérve Szent István és a magyar szentek közbenjárását. Szeretnénk, ha több lenne ez a nap tűzijátékos népünnepélynél. Szeretnénk, ha jobban tudatosítanánk, hogy magyarok és keresztények vagyunk. S ez nem egyszerűen vallási kérdés. A hit személyes ügy – de akik ebben a hazában vannak otthon, azok számára nem lehet közömbös, hogy kultúránk szerves része a magyarság és a kereszténység.

– Idén van századik évfordulója a trianoni békediktátum aláírásának, amely fölbomlasztotta Szent István államalkotó művének egységét. Mit tart ma a magyar kereszténység legfontosabb feladatának a Szent István-i örökség szempontjából?

– Illyés Gyula írta nyolcvan évvel ezelőtt: „Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.” Keresztény az, aki életét Krisztus szerint akarja alakítani. Aki számára Jézus több, mint történeti személy, aki számára Jézus út, igazság és élet. Magyarkodni könnyű, sokszor talán divat is. Keresztény színekben megjelenni sokszor úgy tűnik, politikai előnyt jelenthet. Kereszténynek lenni azt jelenti: szolidáris vagyok a rászorulókkal. Felelősséget jelent. Engedem, hogy átalakítsa az Isten az életemet. El nem múló értékekre építek, nem pillanatnyi érdekekre. De ha valóban magyar vagyok, és valóban keresztény szeretnék lenni, akkor vállalásom sokak számára nyugtalanító. Mert az ember, akinek vannak gyökerei, nehezen befolyásolható. A szél kihívásaira gyökereivel válaszol.

– Hogy érti ezt?

– Nem szeretem az üres szólamokat, nem szeretem, amikor valaki érdekből „magyarkodik” vagy „kereszténykedik”. A legfontosabbnak az őszinte vállalást tartom. A hűséget, azt, hogy merjük vállalni a közösséget mindazokkal, akikkel közösek a gyökereink. Más az ország határa és más egy nemzetnek a határa. Kölcsönös vállalásra van szükség. Ehhez természetesen hozzátartozik a különbözőségek elfogadása is, de úgy, hogy nem adjuk föl önmagunkat. Szent István a fiához, Imre herceghez írt intelmeiben világosan beszél a befogadásról. Ugyanakkor világosan megfogalmazza azt az értékrendet, amelynek megtartó ereje van.

– Mi ez az értékrend?

– A kereszténység lényegéhez tartozik a vállalás, a szolidaritás, egymás elfogadása, az élet szolgálata. Jelen lenni a társadalomban, világosan képviselve, hogy van jó és van rossz, van igaz és hamis. Tudni, hogy nem a pillanatnyi érdekek határozzák meg a cselekvés irányát, hanem létezik ennek a világnak rendje, amely hitünk szerint teremtett világ, amelynek Teremtője van. Mi nem teremtői vagyunk ennek a világnak, hanem felelősei, gondozói. Szent István ünnepén különösen is hangsúlyt kap a közösség, az, hogy bár minden ember egyenlő személyisége méltóságát tekintve, mégis a különbözőségből kell egységet alkotni, közösséget formálni. Szent István számára Szent Benedek Regulájának gondolatvilága nem lehetett idegen. Gondoljunk csak arra, hogy fiát, Imre herceget annak a Gellért püspöknek gondjaira bízta, aki bencés szerzetes, itáliai bencés apát volt, aki számára világos volt, hogy egy közösségnek a vezetése nem uralmat jelent, hanem a sok különböző természetű ember szolgálatát, és tudta, hogy a béke csak a rendből származhat, ahol a különböző emberek egymást elfogadó közösséget alkotnak.

– Egy májusi interjúban is úgy fogalmazott: „Isten ránk bízta a Földet, amelynek nem urai, hanem gondozói vagyunk”, és fölhívta a figyelmet a felelősségünkre. Hogyan látja: mi ma a magyar oktatás feladata annak érdekében, hogy a következő generáció vigyázni tudjon a teremtett világra, így ezeregyszáz éves hazánk természeti kincseire is?

– Amikor aggódva nézünk a bizonytalan jövő elé, tudnunk kell, hogy felelősség nélkül nem lehet élni. Felelősek vagyunk egymásért. Felelősek vagyunk a ránk bízott világért. Megváltozott körülöttünk minden: felgyorsult az élet, állandóan attól félünk, hogy lemaradunk valamiről. A családnak és az iskolának a felelőssége, hogy igazi élményekhez segítse a felnövekvő embereket. Nem szeretnék iskolapolitikai vitákba bonyolódni, de meggyőződésem, hogy egy információhalmazt közvetítő iskola helyett egy élményeket adó iskolára volna szükség. A felgyorsult világban feldolgozhatatlan mennyiségű információval árasztanak el minket, szinte lehetetlen eligazodni a hírözönben, s közben a leglényegesebb kérdések mennek feledésbe: mi az értelme egyáltalán az életnek? Egy vak véletlen kiszolgáltatottjai vagyunk-e, vagy az élet több ennél? Az életnek meggyőződésem szerint önmagában is értéke van. Szent István intelmeiben többször is hangsúlyt kap az, amit úgy hívunk, hogy tisztelet. Tudunk-e egyáltalán tisztelettel megállni kulturális értékek, emberi teljesítmények, önfeláldozó hősiesség előtt? Vagy hagyjuk, hogy elsodorjon bennünket egy mindent relativizálni és deheroizálni szándékozó új internacionalizmus?

– A jó válasz nyilván az, hogy nem hagyjuk, de a helyzetünk nem mindig egyszerű, Szent István is örökös nélkül halt meg, épp ezért ajánlotta föl Szűz Máriának az országot. Úgy tudom, hogy ön tagja a Kárpátaljára tervezett Magyarok Nagyasszonya-szoborállítás védnöki testületének, amely szoborállítást a Bethlen Gábor Alapítvány karolta föl. Mi a véleménye a kezdeményezésről? Miért tartja fontosnak?

– Szent István erőfeszítései nem voltak hiábavalók, erről beszél a viharoktól, tragédiáktól sem mentes történelmünk. „De annyi balszerencse közt, oly sok viszály után / megfogyva bár, de törve nem / él nemzet e hazán” – visszhangoznak bennünk Vörösmarty szavai. Fontos tudatosítanunk, hogy a hazafogalom szélesebb, mint az ország politikai fogalma. Jeleket állítani ott, ahol magyarok éltek és élnek ma is, kötelességünk. Kifejezzük ezzel szétszakítottságunk ellenére is az együvé tartozásunkat. Egy Magyarok Nagyasszonya-szobor felállítása véleményem szerint önmagában nem katolikus és nem nacionalista propaganda. Mária oltalmazó palástja alá be kell hogy férjen magyar és nem magyar, be kell hogy férjen mindenki, aki számára fontos a testvériség és érték az élet.