A mintegy ötven résztvevőt Szinovácz György főesperes köszöntötte, majd rövid felvezetőt tartott. Két olvasmányra építette gondolatébresztő beszédét, melyben az egészséges családok jellemzőire és hiányaira mutatott rá: „A család a társadalom legkisebb és legértékesebb sejtje, amelyet tiszteletben kell tartani. Olyan a világ, amilyenek a családok. Becsületesség, kitartás, hit, következetes munka az, amit a szülőktől, nagyszülőktől kaptunk, de gyermekeinknek is ezt adjuk át?”

Mindenkit önvizsgálatra kért Szinovácz atya: miért olyan a családunk, amilyen? Azt mondjuk, hogy rossz a világ. Kiből áll a világ? Emberekből. Kik az emberek? Az én családtagjaim. A világ tehát különböző családokból áll össze, családok alkotják.

A főesperes Sirák fia könyvéből olvasott (Sir 3), hogy felmutassa a család működésének példáját, majd elmondta: „A világegyházban valamennyien a hit évét ünnepeljük. A Szatmári Egyházmegyében, lévén kisebb egyházmegye, lévén, hogy előbb kezdtük el a tematikus éveket, mi a misszió évében vagyunk. Vizsgáljuk meg a hit évét és a misszió évét a családban. Mindkettőre szükség van, hogy egészséges családról beszélhessünk. Ahol hiányzik a hit, ott nem lehet szó misszióról, hiszen a misszió segítőkészséget jelent. Altruista, önzetlen emberek a mai világban nincsenek. A valamit valamiért elv alapján működik minden. Csakis a hívő ember tud úgy segíteni, hogy azért semmilyen ellenszolgáltatást nem vár.”

A Példabeszédek könyvéből olvasott részlettel (Péld 4,10-27) az igaz ember útjára világított rá az atya, majd így folytatta: „Lehet azt mondani, nem ilyen a világ – de a világ mi vagyunk, vagy nem ez a divat a családban – de a divatot mi szabjuk. A család a társadalom legkisebb, de legértékesebb sejtje. Ha ezt a piciny sejtet mi, önök, családtagok, családfenntartók, családra vigyázók, családon őrködő anyák és férjek nem tartják tiszteletben, milyen lesz a következő generáció? (...) Olyanok vajon a gyermekeink, az unokáink, mint amilyenek mi voltunk annak idején szüleinknek és nagyszüleinknek? Ugyanazt fogjuk kapni tőlük, amit mi szüleinknek adtunk. Illetve, vajon ugyanazt adtuk mi is gyermekeinknek és unokáinknak, amit mi kaptunk szüleinktől és nagyszüleinktől? Sok vagyont, sok pénzt nem kaptunk. Becsületességet, kitartást, hitet, következetes munkát igen. Vajon gyermekeinkre és unokáinkra mi mit hagyunk?”

A lelkipásztori napon előadást tartott Lepedus István családpasztorációs referens, igyekezve felfedezni és felfedeztetni a családban – annak örömeiben és bánataiban, megpróbáltatásaiban – Jézus Krisztust. Az emmauszi útról szóló részlet felolvasása után azt vizsgálta: hol van ma a családjainkban a kereszt? Arra buzdított, hogy mondjuk el bátran Jézusnak saját történetünket, mert Ő mellettünk, velünk jön, és meghallgat. Történeteket mesélt az időskor nehézségeiről, a magányról, a házasság előtti együttélésről, az abortuszról, a válásokról, majd a plébániai közösségek és benne az egyének szeretetcselekedeteire fordította a figyelmet: lehajolnak a szenvedőkhöz.

Majd így folytatta a családpasztorációs referens: A felelősség vállalása, a kitartás, a hit, a személyes tanúságtétel, a segítségnyújtás, a megbocsátás képessége – ezek mind keresztény erények, melyek az emmauszi útból is sugároznak. Ezekkel együtt bármilyen nehézség hordozható. Jézus az emmauszi történet végén megtöri a kenyeret és odaadja önmagát. Ugyanez a végső cél a családokban is: odaadni, és aztán már nem elszigetelt egyéniségként, hanem családtagként megfogalmazni önmagunkat.

Az előadás után szabad beszélgetés kezdődött, melyben a résztvevők saját gondolataikat, tapasztalataikat oszthatták meg. Így többek között elhangzott az ima, a ráhagyatkozás, a szentségekkel élés fontossága, amely Isten közelségével segít a megpróbáltatásokban. Egyik résztvevő megfogalmazta: „Kereszt nélkül nincsen család, a keresztjeinket pedig vállalni, elfogadni, hordozni kell”.

A beszélgetést követően szeretetvendégséggel ért véget a program.

Szatmári Egyházmegye/Magyar Kurír