Creditonban született, 672 körül. Winfried névre keresztelték az 672–675 közötti években, Exeter közelében, Wessex királyságának nyugati részében.

Szent Benedek rendjébe lépett. A képzést, amelyben Winfried az exeteri és a nhutschellei kolostorokban részesült, szerzetesi fegyelem és bölcsesség, szilárd egyházi jogrend, Róma iránti hűség és a Szentírás alapos ismerete határozta meg. Harminc éves lehetett, amikor pappá szentelték. Tanárként tevékenykedett Nurslingben. Jelentős szónok volt.

Nagy áldozattal vállalt missziós utakat; szerzetestársaival fáradhatatlanul dolgozott a hit terjedéséért. 716-ban három társával kezdte meg a szászok misszionálását. Ebben az időszakban lázadt fel a frízek fejedelme, Radboch, és a frankok elleni háborújával lehetetlenné tett minden missziós tevékenységet. A 690-től itt térítő Szent Willibrordnak is vissza kellett húzódnia egy kolostorba, ezért Winfried is jobbnak látta, ha visszatér Nhutschellébe.

Winfried 718-ban újra útnak indult, de előbb Rómába ment, hogy missziójához pápai felhatalmazást nyerjen. II. Gergely 719. május 15-én teljes fölhatalmazást adott az angolszász szerzeteseknek a pogányok missziójához. Winfried a római egyházzal való szoros kapcsolatának kifejezéséül Római Szent Bonifác ókeresztény vértanú nevét vette föl.

Bonifác rövid ideig Liutprand longobárd király udvarában tartózkodott, majd Bajorországon és Türingián át érkezett a frank birodalomba. Radboch halála után ismét Frízföldre ment, és Willibrord mellett tevékenykedett. 721-ben Hessenből már sok ezer pogány megtéréséről küldhetett jelentést a pápának.

II. Gergely 722. november 30-án egész Germánia missziós püspökévé szentelte. 723-ban Martell Károlytól menlevelet kapott, így pápai és királyi támogatással végezhette missziós munkáját. A mainzi egyházmegyét kormányozta; számos egyházmegyét alapított és újított meg Bajorországban, Türingiában és a frankok földjén (Passau, Salzburg, Freising, Regensburg, Eichstätt, Würzburg, Buraburg, Erfurt).

Meghonosította a római liturgiát, különös tekintettel a római keresztelési szertartásra. Halamint hathatósan védte a cölibátus eszméjét. Angolszász szerzetestársaival bevezették a szabad művészeteket a frank birodalom kolostoraiban is. Oktatási célokra ő maga is írt egy grammatikát és egy verstant. Levelezése értékes forrás a germániai misszió történetéhez. Zsinatokat tartott; törvényeket hozott.

Egy alkalommal Geismar mellett kidöntötte azt a tölgyet, amelyet a germánok Thor isten szent fájának tekintettek, és Fritzlar mellett kápolnát épített belőle Szent Péter tiszteletére. A közelben alapította meg a fritzlari kolostort.

724-ben Türingiába ment, ahol északon a szászok pogánysága, délen a frankok politikai zűrzavara tette tönkre a korábbi missziós eredményeit. Türingiai missziójának (724–731) legnagyobb eredménye, számos templom építése mellett, a Gotha melletti Szent Mihály kolostor megalapítása, amely a kereszténység fellegvára lett. Radbod halála után a missziók számára kedvező helyzet alakult ki. Willibrord segédpüspökévé és utódjává akarta választani Bonifácot, ő azonban elhagyta a frank frízek földjét, ahol már győzött a kereszténység.

725 után mindjobban az Egyház megszilárdításán, vallási megújításán és a keresztény hit elmélyítésén fáradozott. Hazájából sok férfi és női szerzetes követte; Bonifác rájuk bízta egy-egy új kolostor alapítását. A 744-ben alapított Fulda Bonifác új hazája lett; azt a világot keltette életre, amelyben felnőtt. Fulda a missziós munka támasza lett, és hozzásegített, hogy a kereszténység és a műveltség átjárja az országot.

754 júniusában Bonifác mintegy ötven kísérőjével Frízország északi részén prédikált és keresztelt, egészen a tengerpartig. Június 5-én, pünkösd hétfőjén Dokkum közelében pogányok támadták meg a bérmálás szentségének kiszolgáltatására érkező Bonifác püspököt: miközben társait a véres halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette.

Holttestét előbb az utrechti székesegyházba, majd Mainzba vitték. Végül az általa alapított fuldai monostorban temették el. Vértanúsága helyén templomot építettek.

Halála után gyorsan terjedt tisztelete; június 5-én emlékeztek meg róla. A római kalendáriumba 1874-ben vették föl ünnepét. Az Angliából jött bencés misszionárius küldetése teljesítése közben föláldozta magát a germán népekért, és ezért a németek apostola nevet viseli. Életéről saját levelei, munkatársainak leírásai és a hívő nép körében élő különféle hagyományok tájékoztatnak.

Az ikonográfiai hagyomány általában püspökként, a bencés kolostorokban apátként ábrázolja. A középkori kőszobrászat legismertebb Szent Bonifác-figurája az erfurti dómban látható (1320 és 1330 között készült); a dóm üvegablakain egy Szent Bonifác-képciklus is látható. Attribútumai: könyv, bárd, fejsze, templommakett, kard, karddal átszúrt könyv (az evangéliumos könyvvel védekezett, amikor kardokkal támadtak rá), róka.

Magyar Kurír