FÖLAJÁNLÓ IMÁDSÁG FATIMÁBAN

1971. augusztus 15.

Előimádkozó: Boldogasszony Anyánk!

Közösen: Mielőtt a sírba szállt, — István király előre látta, — mekkora baj fenyegeti az országot és a szendülő egyházat, — mihelyt erős kezéből kiesik a kormány. — Földi segítséget sehonnan sem várhatott — s azért Neked ajánlotta föl hazánkat: — vedd pártfogásba az új államot — és a rokontalan népet. — Ez ünnepi esztendőben Hozzád jöttünk köszönni — és a szent király példáját követve — ismét kezedbe tesszük sorsunkat.

Ha a hosszú múltra visszanézünk, belátjuk, — Te valóban vigyáztál ránk, — hiszen ellenségünk — mindig több és erősebb volt, mint a magyar, — sőt gyakran magunk is mindent elkövettünk, hogy elpusztuljunk. — Másfél századon át — lakatlan vadonná lett a híres virágoskert — Váradtól Pozsonyig és Egertől Temesig. Mohács óta minden csatánkat elvesztettük — és közben még egymással is hadakoztunk. — Ezért lett szállóige a régi szó; — Isten csodája, hogy még áll hazánk. — Te akkor is összegyűjtöttél, — amikor mi mindent szétszórtunk; — Te akkor is szerettél, — amikor mi gyűlöltünk, mint török, tatár — és Te akkor is hűséges Anyánk maradtál, — amikor mi hűtlenek voltunk. — Hatalmas szenteket, — megmentő hősöket, — alkotó nagyokat növeltél nekünk, — hiszen Hunyadi, — Kapisztrán, Pázmány meg Zrínyi, — Rákóczi, Prohászka, — Bangha és Apor Vilmos — mind a Te híveid voltak. — Te őrizted búcsújáró népünk hitét, — mert ez most is Hozzád zarándokol — Pócsra meg Besnyőre és annyi szent helyre, — hogy erőt és reményt gyűjtsön magába a jövőre.

Valamikor virágzó nagyhatalom voltunk, — most a csekély maradék is szét van szórva a világban. — Azért jöttünk Hozzád Fatimába, — hogy István király nyomdokában járva — újra fölajánljuk Neked árva népünket. — Sírva kérünk Édesanyánk, — ne tekintsd bűneinket, — hanem az igazak, — a hősök és szentek érdemét — és miattuk könyörülj az egész nemzeten.

A század elején — e szent magaslaton szóltál a világhoz, — mi megfogadtuk szavadat és eljöttünk ma Hozzád, — hogy István király születését itt is ünnepeljük. — Egyúttal erősen fogadjuk, — hogy az igaz hitből nem tágítunk, — abban tovább műveljük magunkat — és mindig a pápa hűségében maradunk. — Azt is ígérjük: — mi Jézus apostolai akarunk lenni mindenütt, — ahová sorsunk vezérel. Iszonyú válságban vergődik a mai világ, — mi azonban bízunk a Mindenhatóban, — aki a történelem ura — és azért hirdetjük az isteni reményt — a szorongásban vergődő népeknek. — Tüzes buzgalommal azon fáradunk, — minél előbb jöjjön — az új keresztény tavasz, — mert csak akkor lesz megint béke a földön. — Alázattal kérünk áldott Boldogasszony, — légy mindig a közbenjárónk és támaszunk, — hogy amit ígértünk, — hűségesen meg is tartsunk. — Ámen.