Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumban Lukács evangélista azt beszéli el, hogy Jézus Jeruzsálem felé haladva betér egy faluba, és két lánytestvér, Márta és Mária befogadja őt házába (vö. Lk 10,38–42). Mindketten szívesen fogadják az Urat, de ezt két különböző módon teszik. Mária Jézus lábához ül, és hallgatja szavát (vö. Lk 10,39), Mártát viszont teljesen lefoglalják az előkészítendő dolgok, és egyszer csak így szól Jézushoz: „Uram, nem törődsz azzal, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen” (Lk 10,40). Jézus így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig csak egyetlen dolog fontos. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha” (Lk 10,41–42).

Mária annyira belemerül a készülődésbe, a tevés-vevésbe, hogy szinte teljesen megfeledkezik – és ez a probléma! – a legfontosabb dologról, vagyis a vendég ottlétéről, aki ez esetben Jézus volt. Megfeledkezik a vendég jelenlétéről. A vendéget pedig nem lehet akárhogyan szolgálni, megetetni, ellátni. Legfőképpen meg kell hallgatni – jól jegyezzétek meg ezt a szót: meghallgatni! Mert a vendéget személyként kell fogadni, a maga történetével, érzelmekben és gondolatokban gazdag szívével, vagyis úgy, hogy valóban otthon érezze magát. De ha te vendéget fogadsz a házadba, és folytatod a saját teendőidet, őt pedig leülteted arrébb, nem is szólsz hozzá, ő szintén szótlanul ül, mint a kő: kővendég… Nem! A vendéget meg kell hallgatni! Nyilvánvaló, hogy az a válasz, amelyet Jézus Mártának ad – amikor azt mondja neki, hogy csak egyetlen dologra van szükség –, teljes értelmét Jézus szavának hallgatására vonatkozóan nyeri el, arról a szóról van szó, amely megvilágítja és segíti mindazt, amik vagyunk és amit csinálunk. Ha mi imádkozni kezdünk – például a feszület előtt, és csak beszélünk, beszélünk, beszélünk, aztán megyünk is a dolgunkra, akkor nem hallgattuk meg Jézust! Így nem engedjük, hogy szóljon a szívünkhöz! Meghallgatni – ez a kulcsszó! Ne felejtsétek el! Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Márta és Mária házában is mielőtt Úr és mester lenne, Jézus zarándok és vendég. Válaszának tehát ez az első és legközelebbi jelentése: „Márta, Márta, miért tüsténkedsz annyira a vendégért, hogy már elfelejtkezel ottlétéről! – A kővendég! – Befogadásához nem kell sok dolog, sőt, csak egyetlen dolog szükséges: meghallgatni – ismét itt a szó: meghallgatni! –, testvérisen bánni vele, úgy, hogy érezze, otthon van, nem egy átmeneti szálláson.”

Ekképpen a vendégszeretet, mely az irgalmasság egyik cselekedete, valóban emberi és keresztény erényként jelenik meg, amelyet félő, hogy a mai világ elhanyagol. Ugyanis bár szaporodnak a szállók és menedékek, de ezeken a helyeken nem mindig valósul meg tényleges vendégfogadás. Különféle intézmények jönnek létre, amelyek a betegség, a magány, a kirekesztettség sok formájával foglalkoznak, de csökken annak valószínűsége, hogy egy külföldi, egy kirekesztett, egy kizárt ember találjon valakit, aki hajlandó meghallgatni: mert külföldi, menekült, bevándorló; meghallgatni az ő fájdalmas történetét. Sőt előfordulhat, hogy az ember saját házában, családtagjai között könnyebben kap szolgáltatásokat és gondozást, mint meghallgatást és befogadást.

A mai rohanó világban annyira lefoglal minket a rengeteg nehézség – némelyik nem is fontos –, hogy gyenge a meghallgatási képességünk. Állandóan elfoglaltak vagyunk, és így nincs időnk mások meghallgatására. Szeretnélek megkérdezni titeket, szeretnék feltenni egy kérdést nektek, mindenki a szíve mélyén válaszoljon: te, férj, szánsz-e időt arra, hogy meghallgasd feleségedet? Te, asszony, szánsz-e időt arra, hogy meghallgasd férjedet? Ti, szülők, szántok-e időt, „vesztegettek-e” időt arra, hogy meghallgassátok gyermekeiteket? Vagy a nagyszülőket, az időseket? – „De a nagyszülők mindig ugyanazt mondják, unalmasak…” – De szükségük van arra, hogy meghallgassák őket! Meghallgatni! Kérlek titeket, tanuljatok meg meghallgatni másokat, és szenteljetek több időt mások meghallgatására. Meghallgatási képességünkben gyökerezik a béke!

Szűz Mária, a meghallgatás és a szolgálatkészség anyja tanítson meg minket arra, hogy befogadók és vendégszeretők legyünk testvéreinkkel és nővéreinkkel szemben.

***

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Szívünket mély fájdalom tölti el a csütörtökön Nizzában történt mészárlás miatt, amely sok ártatlan ember életét oltotta ki, köztük sok gyermekét. Közel vagyok minden gyászoló családhoz és az egész francia nemzethez. Isten, a mi jóságos Atyánk fogadja békéjébe az összes áldozatot, segítse a sérülteket és erősítse meg a családtagokat; hiúsítson meg minden terrorra és pusztításra irányuló tervet, hogy senki se merészelje többé kioltani embertestvére életét. Atyai és testvéri ölelést küldök az összes nizzai lakosnak és az egész francia nemzetnek. Most pedig imádkozzunk mindannyian együtt, gondoljunk erre az öldöklésre, az áldozatokra, a családtagokra. Először magunkban imádkozzunk…

Üdvöz légy, Mária…

Szeretettel köszöntelek mindannyiótokat, Rómából és különféle országokból érkezett hívek! Külön is köszöntöm azokat, akik Írországból jöttek, az Armagh-i Érsekség és a Derry-i Egyházmegye zarándokait, valamint az Elphini Egyházmegye állandó diakonátusra készülő tagjait, feleségeikkel együtt.

Köszöntöm a Pápai „Szent X. Pius” Kalábriai Teológiai Szeminárium rektorát és másodéves hallgatóit, a spinadescói fiatalokat a Cremonai Egyházmegyéből, a Szent Apostolok Pasztorális Közösség fiataljait Milánóból, a postiomai és porcellengói ministránsokat a Trevisói Egyházmegyéből.

És látom, hogy ott vannak a mi derék kínai testvéreink: nagy szeretettel köszöntelek titeket, kínaiak!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió olasz és francia nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír