A szentmisében felolvasott első olvasmány Dániel próféta könyvéből az igazak erős reményét fejezi ki: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra” (Dán 12,2). Azok, akik alusznak a föld porában, nyilvánvalóan a halottak, és az ébredés nem az általunk ismert életbe való visszatérés – mutatott rá a Szentatya. – Egyesek az örök életre, mások az örök gyalázatra ébrednek majd. A halálban válik végleg ketté az út, mely előttünk áll: vagy az Istennel való szeretetközösséghez, vagy a halálhoz vezet, távol Istentől. Akik az örök életre ébrednek, azok, akikért Krisztus a vérét ontotta. Azoknak a sokaságáról van szó, akik Isten irgalmas jóságának köszönhetően megtapasztalhatják az el nem múló élet valóságát, a teljes győzelmet a halál felett a feltámadás révén.

János evangéliumában Jézus megerősíti reményünket, mondván: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6,51). Ezek a szavak Krisztus keresztáldozatára utalnak – hangsúlyozta Ferenc pápa. – Ő vállalta a halált, hogy üdvözítse az embereket, akiket az Atya nekik adott, és akik a bűn rabszolgaságában haltak meg. Jézus a testvérünk lett, és osztozott életünkben, egészen a halálig. Szeretetével széttörte a halál rabláncát, és megnyitotta előttünk az élet kapuját. Testével és vérével táplálva minket egyesít hűséges szeretetével, mely eléri a jó végső győzelmét a rossz, a szenvedés és a halál fölött. Krisztus szeretetének erejében tudjuk, hogy a közösség az elhunytakkal nem csupán vágy marad, képzelődés, hanem valósággá válik.

A megváltásba vetett hitünk, melyet megvallunk, a remény embereivé tesz minket. Így nem az elkeseredés, nem a halál emberei vagyunk, mert megvigasztal minket az örök élet ígérete, amely a feltámadt Krisztussal való egységben gyökerezik. Ez a remény segít, hogy bizalommal nézzünk szembe a halállal. Jézus megmutatta, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem Isten irgalmas szeretete átlényegít minket, és vele örök szeretetközösségben élhetünk. A keresztények egyik alapvető jellemvonása a sóvárgó vágyakozás az Istennel való végső találkozásra – tette hozzá Ferenc pápa.

„Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (Zsolt 42,3) A zsoltár szavai meghatóan jelenítik meg vágyakozásunkat a szeretetre, a szépségre, a boldogságra és a bölcsességre, amely Istentől jön. Ez a vágy fűtötte az elhunyt bíborosok és püspökök lelkét is, akikre ezzel a szentmisével emlékezünk – mondta a Szentatya homíliájában. – Adjunk hálát Istennek, amiért odaadóan szolgálták az evangéliumot és az Egyházat. Pál apostol szavaival mondjuk: „A remény nem csal meg” (Róm 5,5). Isten hűséges, és a belé vetett reményünk nem hiábavaló.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír