Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápa rögtönzött homíliájának fordítását.

Minden nagycsütörtökön ezt a szakaszt olvassuk az evangéliumból [Jn 13,1–15]: egyszerű dologról van szó. Jézus a barátaival, a tanítványaival együtt vacsorázik. A húsvéti vacsorát ülik meg. Jézus megmossa tanítványai lábát, s ezzel különös dolgot tesz, mert abban a korban a rabszolgák mosták meg az emberek lábát a ház bejáratánál. Aztán Jézus – egy szintén szívhez szóló gesztussal – megmossa az árulónak, az őt eladó tanítványnak a lábát. Jézus ilyen, és egyszerűen ezt tanítja nekünk: ti is mossátok meg egymás lábát!

A lábmosás szimbóluma ezt üzeni: egymást kell szolgálnotok; egyik szolgálja a másikat, érdek nélkül.

Milyen jó lenne, ha ezt mindennap és minden emberrel megtehetnénk: de mindig beférkőzik az érdek, amely olyan, mint a begyűrűző kígyó. És megbotránkozunk, amikor azt mondjuk: „Elmentem abba a közhivatalba, és borravalót kellett fizetnem.” Ez fáj, mert nem jó. És gyakran megesik, hogy az életben saját érdekeinket keressük, mintha borravalót kérnénk egymástól. Ezzel szemben fontos, hogy mindent érdek nélkül tegyünk: az egyik szolgálja a másikat, az egyik a másik testvére, az egyik segíti a másik fejlődését, az egyik kijavítja a másikat, és így kell a dolgokkal előrehaladni. Szolgálni!

Aztán ott van Jézus szíve, aki azt mondja az árulónak: „Barátom”, és vár is rá, egészen a végsőkig: mindent megbocsát. Ezt szeretném ma mindannyiunk szívébe helyezni, beleértve a sajátomat is:

Isten mindent megbocsát, és Isten mindig megbocsát! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe.

És talán mindannyiunk szívében van valami, amit már régóta hordoz, ami ott „dübörög-zörög” benne, mint rejtett kis csontváz a szekrényben. De kérjetek bocsánatot Jézustól: ő mindent megbocsát. Csak a bizalmunkat akarja, mely arra késztet, hogy bocsánatot kérjünk. Megteheted, amikor egyedül vagy, amikor társaiddal vagy, amikor a pappal vagy. Ez egy gyönyörű ima a mai napra:

„Uram, bocsáss meg nekem. Én megpróbálok szolgálni másokat, te pedig szolgálj engem megbocsátásoddal!” Ő így fizetett, a megbocsátással.

Ez az a gondolat, amelyet szeretnék itt hagyni nektek. Szolgálni, segíteni egymást, és biztosnak lenni abban, hogy az Úr megbocsát. És mennyit bocsát meg? Mindent! Hányszor? Mindig! Ő nem fárad bele a megbocsátásba: mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe.

És most megpróbálom ugyanazt tenni, amit Jézus tett: megmosom a lábatokat. Ezt szívből teszem, mert nekünk, papoknak kell az elsőknek lennünk mások szolgálatában, és nem mások kihasználásában. A klerikalizmus néha erre az útra visz bennünket. De szolgálnunk kell. Ez egy jel, a szeretet jele is ezek iránt a testvéreink iránt, és mindannyiatok iránt itt; egy jel, amely azt üzeni: „Én nem ítélek el senkit. Igyekszem mindenkit szolgálni.” Van valaki, aki ítélkezik, de ő egy kissé furcsa bíró: az Úr, ő ítél és megbocsát. Kövessük ezt a szertartást a szolgálat és a megbocsátás vágyával!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír