Az audiencia elején elhangzott szentírási szakaszban Pál apostol (Tituszhoz írt levelében) felsorolja mindazokat az erényeket, amelyekkel a püspököknek rendelkezniük kell. „Nem könnyű – állapította meg a pápa – mert bűnösek vagyunk. De imáitokra bízzuk magunkat, hogy legalább megközelítsük ezeket a dolgokat, amelyeket Pál tanácsol minden püspöknek.”

Az előző katekézisekben már volt alkalmunk hangsúlyozni, hogy a Szentlélek mindig bőségesen elhalmozza az egyházat adományaival. Szentlelke hatalmában és kegyelmével Krisztus szolgálatokat hív életre, hogy a keresztény közösséget mint testét építsék. Ezek közül kitűnik a püspöki szolgálat. A püspökben, akit papjai és diakónusai segítenek, maga Krisztus válik jelenvalóvá, és továbbra is gondját viseli egyházának, biztosítva oltalmáról és vezetéséről.

A püspökök, a papok és a diakónusok jelenlétében és szolgálatában felismerhetjük az egyház igazi arcát: ez a hierarchikus Anyaszentegyház. Valóban, az Úr által kiválasztott és az egyházi rend szentségében felszentelt testvéreink révén az egyház gyakorolja anyaságát: a keresztségben kereszténnyé tesz bennünket, újjáteremt minket Krisztusban; őrködik hitbeli növekedésünkön; elkísér bennünket az Atyához, hogy bocsánatában részesüljünk; előkészíti nekünk az eucharisztikus asztalt, ahol táplál bennünket Isten Szavával, valamint Jézus testével és vérével; lehívja ránk Isten áldását és Szentlelkének erejét, támogat bennünket egész életünk során, átölel gyengédségével és melegségével, különösen a megpróbáltatás, a szenvedés és a halál legtörékenyebb pillanataiban.

Az egyháznak ez az anyasága különösen kifejeződik a püspök személyében és szolgálatában. Mint ahogy Jézus kiválasztotta az apostolokat, és elküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot és legeltessék nyáját, így a püspökök és utódaik is a keresztény közösség élén állnak, mint hitük biztosítékai és élő jelei az Úr köztük való jelenlétének. Megértjük tehát, hogy nem presztízsről, nem kitüntető megbízatásról van szó. Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat. Ezt Jézus akarta így. Az egyházban nem lehet helye a világias mentalitásnak, amely azt mondja: „De ez az ember egyházi karriert futott be, püspök lett…” Nem, nem. Az egyházban nem lehet helye ennek a gondolkodásmódnak.

Püspöknek lenni szolgálat, nem kitüntetés, amivel dicsekedünk. Püspöknek lenni azt jelenti, hogy mindig szem előtt tartjuk Jézus példáját, aki, mint Jó Pásztor, nem azért jött, hogy szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon (vö. Mt 20,28; Mk 10,4) és életét adja juhaiért (vö. Jn 10,11). A szent püspökök – és sokan vannak az egyház történetében – azt mutatják nekünk, hogy ezt a szolgálatot nem keressük, nem kérjük, nem vásároljuk meg, hanem engedelmesen elfogadjuk, nem azért, hogy felemelkedjünk, hanem azért, hogy lealacsonyodjunk, mint Jézus, aki „megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). „Szomorú, amikor látjuk, hogy valaki erre a hivatalra törekszik, és annyi mindent megtesz, hogy megszerezze, és amikor megkapja, utána nem szolgál, hanem páváskodik, csak a hiúságának él” – mondta katekézisében Ferenc pápa.

„Van egy másik értékes elem, amire rá kell mutatnunk” – folytatta a Szentatya. Amikor Jézus kiválasztja és meghívja az apostolokat, nem külön-külön gondol rájuk, hanem együtt hívja meg őket, hogy legyenek együtt Vele, egységben, mint egyetlen család. A püspökök is egyetlen kollégiumot alkotnak a pápa körül, aki őrzője és biztosítéka ennek a mély szeretetközösségnek, amelyet olyan nagyon a szívén viselt Jézus és maguk az apostolok is. Milyen szép, amikor a püspökök a pápával kifejezésre juttatják ezt a kollegialitást, és arra törekednek, hogy minél jobb szolgái legyenek a híveknek, az egyháznak!

„Ezt tapasztaltuk a közelmúltban, a családról tartott szinóduson – folytatta katekézisét a pápa. – De gondoljunk a világ összes püspökére, akik annak ellenére, hogy egymástól távol, különböző helyeken, kultúrákban, hagyományokban élnek, mégis egymás részének érzik magukat, és bensőséges kapcsolat kifejezésévé válnak Krisztusban és közösségeik között. És a közös egyházi imában minden püspök közösen hallgatja az Urat és a Szentlelket, így tudja figyelmét az emberre és az idők jeleire fordítani.”

Mindez rávilágít arra, hogy a keresztény közösségek miért tekintik nagy ajándéknak a püspököt. Arra kaptak meghívást, hogy őszinte és mély szeretetközösséget tápláljanak vele, a papokkal és a diakónusokkal együtt. Nem egészséges az egyház, ha a hívek, a diakónusok és a papok nincsenek egységben a püspökkel. Ez a püspökkel nem egységben lévő egyház beteg. Jézus akarta ezt az egységet minden hívő és a püspök, a diakónusok és a papok között. Annak a tudatában, hogy éppen a püspökben válik láthatóvá minden egyház kapcsolata az apostolokkal és az összes többi közösséggel, egységben püspökeikkel és a pápával Jézus Krisztus egyetlen egyházában, aki a mi hierarchikus Anyaszentegyházunk” – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.


Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Videó: Bonum Televízió

Magyar Kurír