A papjelöltek felkészítése továbbra is elsődleges célkitűzés, de nagyon fontos a világiak képzése is – fejtette ki Ferenc pápa. Akadémiai előadás helyett néhány megfontolását kívánta megosztani hallgatóságával, amelyek emberi és főpásztori tapasztalataiból fakadnak.

Az emmauszi tanítványok evangéliumi szakaszának egzisztenciális olvasatát elemezte, megadva a három kulcsszót: kiábrándultság, beletörődés és remény: Jézus két tanítványa irányt vesztett a Mester halála után. Ez a kiábrándultság jellemzi mai helyzetünket is a gazdasági-pénzügyi válság, valamint az ökológiai, oktatási, erkölcsi, emberi krízis miatt. Ez a válságnyugati világunkban a jelent és a jövőt, az emberi egzisztenciát is érinti; kiterjed az egész világra. „Amikor azt mondom, hogy válság, akkor nem tragédiára gondolok” – fogalmazott a Szentatya. A kínaiak kétféleképpen fejezik ki a válságot: az egyik veszélyt, a másik lehetőséget jelent.

Minden történelmi korban vannak kritikus időszakok, de az utóbbi négy évszázadban nem volt rá példa, hogy ilyen mértékben rendüljenek meg az alapvető bizonyosságok, amelyek az emberi életet alkotják – szögezte le a pápa. Utalt a környezetszennyeződésre, a fenyegető víz-háborúra, a társadalmi egyensúly felbomlására, a fegyverek rettenetes hatalmára, a gazdasági-pénzügyi rendszerre, amelynek középpontjában nem az ember, hanem a pénz-isten áll, a fejlődésre és a tömegkommunikációs eszközök súlyára, minden pozitív szerepükkel együtt. Olyan változásról van szó, amely az egész emberiség életvitelére vonatkozik.

Ezzel a valósággal szemben az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan mi is beletörődéssel válaszolhatunk, menekülve a tények elől. A kiábrándultság egyfajta fegyverszünet, hasonló Pilátus magatartásához, aki „mossa kezeit”. Ez a magatartás valójában figyelmen kívül hagyja az igazságosság, a társadalmi felelősség kiáltását, és individualizmushoz, álszentséghez, sőt cinizmushoz vezet.

E történelmi pillanatban meg kell találnunk a remény útjait, amelyek új távlatokat nyitnak társadalmainknak. Ebben értékes szerep jut az egyetemeknek, amelyek bölcsességre nevelnek – hangsúlyozta Ferenc pápa. Az egyetem legyen a megkülönböztetés helye, ahol kidolgozzák a közelség kultúráját. Az elszigeteltség, az önmagunkba zárkózás soha nem vezet el megújuláshoz. Nemet mondunk az elszigeteltségre a közelség kultúrájával szemben, nemet mondunk a kultúrák összecsapására a kultúrák találkozásával szemben.

Az egyetem legyen olyan hely, ahol szolidaritásra nevelnek. A szolidaritás nem pusztán a keresztények szótárában van jelen, hanem alapvető az egész emberiség számára. A valóság megkülönböztetése a válság idején, a találkozás és párbeszéd kultúrájának előmozdítása a szolidaritás felé irányítanak, amely társadalmaink megújulásának alapvető eleme – fejtette ki beszédében a Szentatya.

A Jézus és a tanítványok közötti találkozás és párbeszéd, amely lángra lobbantja a reményt, és megújítja a tanítványok életét, elvezet a javak megosztásához: Jézust a kenyértöréskor ismerik fel. Az Eucharisztia, Isten jele ez, aki közel jön hozzánk Krisztusban, és állandóan jelen van, hogy saját életét ossza meg velünk. Ez a nem hívők számára is azt üzeni, hogy a valóban megélt szolidaritás vezethet el ahhoz, hogy a másikban ne egy számot, hanem személyt lássunk.

Nincs jövője egyik országnak, egyik társadalomnak sem ebben a világban, ha nem leszünk mindnyájan szolidárisabbak. A szolidaritás tehát az a mód, ahogyan a történelmet alakítanunk kell. Ez legyen az a léttér, amelyben a konfliktusok, a feszültségek, az ellentétek is olyan összhangot képeznek, amely életet teremt.

„Nekünk, keresztényeknek a hit nyújt szilárd reményt. Arra késztet, hogy felismerjük a valóságot, hogy megéljük a közelséget és a szolidaritást, mert Isten belépett történelmünkbe, Jézusban emberré lett és alászállt gyengeségeinkbe. Mindnyájunkhoz közel jött, konkrét szolidaritásról tett tanúságot, különös tekintettel a szegényekre és a rászorulókra, kinyitva ezáltal a reménység végtelen és biztos távlatát” – fogalmazott a pápa.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír