Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében (Róm 7,18–25a) rámutat: Krisztus kegyelme ad erőt, hogy a rossz helyett a jó győzedelmeskedjék bennünk.

„Testvéreim! Tudom, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis a testemben. Mert a jót akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, a jót; hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Így tehát erre a törvényre találok: Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg ettől a halálra szánt testtől? Istennek adjunk hálát, aki megszabadít minket Urunk, Jézus Krisztus által!”

Valaki föltehetné a kérdést, vajon Szent Pál, aki „a rosszat teszi, amit nem akar”, a pokolban van-e; vagy legyőzöttnek számít-e. Az apostol viszont szent, mert a szentek is érzik a bensejükben dúló háborút. Ez a törvény mindenkire érvényes, ez a mindennapok küzdelme – állapította meg a pápa. – Ez a jó és a rossz harca, de nem elvont értelemben.

A Szentlélek sugallta jó és a rossz szellem sugallta rossz között dúló harc az, amit mindannyian megélünk. Ha valaki azt állítaná, hogy ezt nem érzi, boldogan, nyugodtan, békében él, annak azt válaszolnám: „Te nem boldog vagy, hanem el vagy kábítva, nem érted, mi történik.”

Ebben a mindennapos küzdelemben van, hogy győzünk, másnap veszítünk, aztán harmadnap új harc kezdődik, és így tovább a végsőkig. Gondoljunk a vértanúkra is, akiknek az utolsó pillanatig kellett küzdeniük, hogy megmaradjon a hitük. Vagy a szentekre, mint például a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz, akinek a legkeményebb harcot halálos ágyán kellett megvívnia, amikor úgy érezte, hogy a rossz szellem el akarja vonni őt az Úrtól. Vannak rendkívüli küzdelmek, de mindennaposak is, amelyek ismétlődnek – mondta Ferenc pápa. Utalt a napi evangéliumi szakaszra Szent Lukács könyvéből (Lk 12,54–59), amelyben Jézus a sokasághoz, de egyben mindannyiunkhoz szól: „Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel?”

Minket, keresztényeket sok minden lefoglal, sok jó dolog is. De azt tudjuk-e, mi zajlik bennünk? Kinek a sugallatára cselekszünk? Mi ebben a mi lelki irányultságunk? Mi ösztönöz minket? Mindennapi életünk olyan, mint az út: haladunk életünk útján, és amikor úton vagyunk, csak azt nézzük, ami érdekel minket, a többit nem vesszük észre. A harc mindig a kegyelem és a bűn között folyik – erősítette meg szentbeszédében a pápa. Az Úr üdvözíteni akar minket és kihúzni ebből a kísértésből, a rossz szellem pedig mindig beletaszít, hogy legyőzzön minket. Tegyük föl magunknak tehát a kérdést: mi milyen emberek vagyunk? Csak megyünk előre az úton anélkül, hogy észrevennénk, mi történik körülöttünk? Döntéseink mindig az Úrtól jönnek, vagy önzésünk, az ördög diktálja őket?

Fontos, hogy megismerjük, mi zajlik bennünk – szögezte le Ferenc pápa.

Fontos, hogy befelé is éljünk, és ne hagyjuk, hogy lelkünk forgalmas út legyen. Ehhez az kell, hogy a nap végén két-három percre elcsendesedjünk, és végiggondoljuk, milyen fontos dolog történt bennünk aznap.

Igen, itt kicsit gyűlölködtem, ott rosszat mondtam másokról, vagy éppen jót cselekedtem… Ki segített nekem ezekben a cselekedetekben, legyenek azok jók vagy rosszak? Ezekkel a kérdésekkel megtudhatjuk, mi történik bennünk. Olykor a pletykás lelkünkkel tudjuk, mi történik a környékünkön, a szomszédban, de nem tudjuk, mi zajlik bennünk – zárta péntek reggeli homíliáját a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír