Van egy bibliai történet, amely jól kifejezi a betegek kenetében megjelenő misztérium mélységét: ez az irgalmas szamaritánus példabeszéde, amelyet Lukács evangéliumában olvashatunk (Lk 10,30-35). Valahányszor ehhez a szentséghez járulunk, az Úr Jézus a pap személyében közel hajol a szenvedőhöz, a súlyos beteg vagy idős emberhez. A példabeszédben az irgalmas szamaritánus a szenvedő segítségére siet, olajat és bort önt sebeire. Az olaj arra az olajra emlékeztet bennünket, amelyet a püspök a húsvét előtti nagycsütörtökön a krizmaszentelő misén áld meg, és amely a betegek kenete lesz majd. A bor pedig Krisztus szeretetének és kegyelmének a jele, amely értünk feláldozott életéből fakad, és az egyház szentségi életében fejeződik ki teljes gazdagságában. A példabeszédben a szamaritánus a szállásadó gazdára bízta a sérült embert, hogy tovább viselje gondját, nem törődve a költségekkel. Ma ki ez a szállásadó? – tette föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Az egyház, a keresztény közösség, mi vagyunk azok, akikre az Úr Jézus nap mint nap rábízza a testben és lélekben szenvedőket, hogy mi adjuk át nekik teljes irgalmasságát és üdvösségét.

Pontosan erről a küldetésünkről szól Jakab apostol levele, ahol ezt az utasítást olvassuk: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az egyház elöljáróit. Imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegnek, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer” (Jak 5,14-16). Olyan gyakorlatról van tehát szó, amely már az apostolok idejében szokásos volt – állapította meg a Szentatya, majd hozzátette: Jézus azt tanította tanítványainak, hogy hozzá hasonlóan szeressék a betegeket. Átadta nekik a képességet és a feladatot, hogy a nevében adjanak vigaszt és békét nekik a betegek szentségének sajátos kegyelmén keresztül. Nem szabad azonban megszállottan keresnünk a csodát, vagy elvárni, hogy minden esetben gyógyulást nyerjünk.

„Arról van szó, hogy Jézus biztosítja közelségéről a betegeket, az időseket – mert minden 65 év feletti személy részesülhet ebben a szentségben. Sokan félnek papot hívni a súlyos beteghez, nehogy megrémisszék, vagy nehogy szerencsétlenséget hozzon rá. Hogy miért? Mert kicsit az az elképzelés él az emberekben, hogy amikor papot hívnak a beteghez, rögtön utána jön a temetkezési vállalat. De ez nem igaz! A pap azért jön, hogy segítsen a betegen vagy az idős emberen. Ezért fontos kihívni őt, hogy feladja neki a kenetet, megáldja őt: hiszen személyében Jézus érkezik, hogy megkönnyebbülést hozzon neki, erőt és reményt adjon, segítsen és megbocsássa bűneit. Mindez pedig nagyon szép, ne gondoljátok, hogy tabu!” – magyarázta rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.

Mindig jó tudni ugyanis, hogy a fájdalom és a betegség pillanataiban nem vagyunk egyedül: a pap és mindazok, akik jelen vannak a betegek kenetének átadásakor, az egész keresztény közösséget képviselik, amely egyetlen testként Jézussal együtt veszi körül a szenvedőt és hozzátartozóit, növeli bennük a hitet és a reményt, imádsággal és testvéri szeretettel támogatva őket. A legnagyobb vigasz azonban abból a tényből ered, hogy a szentségben maga Jézus Urunk jelenik meg, aki kézen fog minket és megsimogat, ahogy ő tette a betegekkel. Arra emlékeztet, hogy immár örökké hozzá tartozunk, és semmi – sem a rossz, sem a halál – nem választhat el tőle többé.

„Tartsuk meg ezt a szokást, hívjuk ki tehát a papot súlyos betegeinkhez, időseinkhez, hogy kiszolgáltassa nekik ezt a szentséget, megadja a vigaszt, a Jézustól származó erőt a továbbiakhoz. Tegyük meg. Köszönöm” – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Vatikáni Rádió/Bonum TV/CTV/Magyar Kurír