Epifánia, Urunk megjelenése azt jelenti, hogy kitartással követünk egy fényt, mindaddig, amíg rá nem találunk egy nagyobb és mindent beragyogó világosságra, amely örökre megváltoztatja az életünket. De az epifánia mögött ott rejtőzhet a visszataszító sötétség, amely esetleg álruhát ölt fényből, de a valóságban gátlástalanul azon mesterkedik, hogy megvédje saját kiváltságait.  Az epifánia egy csillag és egyben Heródes, egy út és az út akadálya, mint ahogy ez mindig előfordul a hit keresésének útján. Ferenc pápa ezek köré a jelképek köré építette fel vízkereszt ünnepén mondott homíliáját. Mindenekelőtt az ünnep főszereplőihez, a napkeleti bölcsekhez fűzte gondolatait. Az égbolton megjelent csillag arra készteti őket, hogy elinduljanak Krisztus nagy világosságának keresésére.

A napkeleti bölcsek hűségesen követik a lelküket elárasztó fényt és találkoznak az Úrral. Útvonaluk jelképezi minden ember elrendeltetését: életünk szüntelen előrehaladás, megvilágít bennünket a fény, amely az utakat jelzi, hogy megtaláljuk az igazság és a szeretet teljességét, amelyet mi, keresztények Jézusban, a világ világosságában ismerünk fel.

A mai keresztényeknek is meg van a csillaguk: az evangélium, amelyet olvasnunk kell, amelyről elmélkednünk kell, hogy megtapasztaljuk Jézust és szeretetét. Útkeresés közben azonban előfordulhat, hogy kissé elveszítjük vezércsillagunkat, mint ahogy ez a napkeleti bölcsekkel is történt, amikor keresztezték Heródes árnyékát. Heródes gyanakvó volt és aggódott egy kicsiny, törékeny azonban számára veszélyes „vetélytárs” születése miatt.
Valójában Jézus nem azért jött, hogy megdöntse e nyomorúságos báb hatalmát, hanem azért, hogy legyőzze a világ fejedelmét. A király és tanácsosai azonban érzik, hogy meginog hatalmuk állványzata, attól félnek, hogy a játékszabályokat a fejük tetejére állítják, leleplezik a látszatokat. Az uralkodásra, sikerre, birtoklásra, korrupcióra épülő egész világ egy gyermek miatt válságba kerül! Heródes eljut egészen odáig, hogy gyermekeket gyilkoltat le. Egy egyházatya mondta: „Te megölöd a gyermekek testét, mert a félelem megöli szívedet”. Valóban: Heródes félt és a félelem következtében megőrült – mondta a pápa.

Ha a világias gondolkodás sötétsége kissé el is homályosítja a csillag látványát, a negatív hatástól eltávolodva a bölcsek ismét megtalálják a fényt és a Betlehembe vezető utat. Ferenc pápa ezután arra hívta fel a hívek figyelmét, amit a napkeleti bölcsek hazatérésük pillanatában tettek. Ez pedig nem más, mint „szent ravaszságuk”, ami arra készteti őket, hogy ne essenek bele a Heródes által felállított csapdába.

A bölcsek, ezzel a „szent ravaszsággal” megőrizték a hitet. Nekünk is meg kell őriznünk hitünket. Meg kell őriznünk attól a sötétségtől. De sokszor előfordul, hogy a sötétség a fény álarcát veszi magára. Mert Szent Pál szerint olykor „maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát”(2Kor 11,14). És itt szükség van a „szent ravaszságra” ahhoz, hogy megőrizzük a hitet a szirének énekétől, akik ezt mondják: „Nézd, ma ezt és ezt kell tennünk”. A hit azonban kegyelem, ajándék. Az a feladatunk, hogy megőrizzük azt ezzel a „szent ravaszsággal”, az imával, a szeretettel, a karitatív cselekedetekkel.
A napkeleti bölcsek magatartásában van még egy fontos tanulságos szempont, amire a pápa a hívek figyelmét felhívta. Azt tanítják, hogy ne elégedjünk meg egy középszerű, jelentéktelen élettel, hanem hagyjuk, hogy mindig magával ragadjon bennünket az, ami jó, ami igaz, ami szép, vagyis Isten, aki mindezt magába foglalja. Azt tanítják, hogy ne hagyjuk magunkat félrevezetni a látszat által, ne tévesszen meg bennünket az, ami a világ számára nagy, bölcs és hatalmas.

Nem szabad ennél megállnunk. Szükség van rá, hogy megőrizzük a hitet, túl minden világias gondolkodáson. Induljunk el Betlehem felé, oda, ahol egy egyszerű peremvidéki otthonban, egy szeretettel és hittel teli anyuka és apuka között felragyog a magasból felvirradt Nap, a világegyetem királya” – mondta vízkereszt ünnepén homíliájában Ferenc pápa.


Vatikáni Rádió/CTV/Magyar Kurír