Isten tanítson meg minket, hogy tiszteljük a nagyszülőket. Az ő emlékezetükben van a nép jövője.

Egy olyan népnek, amelyik nem tiszteli a nagyszülőket, nincs emlékezete, tehát jövője sem - ezt a tanítást bízta Ferenc pápa kedden reggel a szentmisén résztvevő hívekre a vatikáni Szent Márta házban. A Szentatya Eleazár vértanúságáról elmélkedett, aki inkább a halált választotta, csak hogy hű maradjon hitéhez és tanúságot tegyen a fiatalok előtt.

A Makkabeusok második könyvében olvashatunk Eleazár vértanúságáról, erről az előrehaladott korú, köztiszteletben álló férfiról, kora előkelő írástudójáról, akit arra próbáltak kényszeríteni, hogy sertéshúst egyen, amelynek fogyasztását vallása tiltotta. Ekkor arra buzdították, hogy mentse életét, tehát tegyen úgy, mintha a király által elrendelt áldozati sertéshúst enné, közben pedig hozasson magának másik húst, amit szabad fogyasztania. Eleazár visszautasította a képmutató viselkedést, hogy ezzel ne árulja el Istent és nehogy rossz példát mutasson a fiataloknak.

Ez az ember a hitehagyás és a hűség közötti választás elé állítva egy percig sem habozott - magyarázta a pápa. Nem volt hajlandó a képmutató vallásosságra. Sőt, ahelyett hogy magát féltette volna, a fiatalokra gondolt, hogy bátor cselekedete milyen emléket hagy majd bennük.

A Szentatya felmutatta Eleazár következetességét, kiállását hite mellett, de egyben felelősségét is, hogy nemes, igazi örökséget hagyjon hátra. "Ma olyan korban élünk, amikor az öregek nem számítanak. Csúnya ezt kimondani, de kiselejtezik őket, nem igaz? Mert zavarnak. Az öregek azok, akik elhozzák nekünk a történelmet, akik elhozzák a tanítást, a hitet és örökül hagyják nekünk. Bennük, akárcsak a jó óborban, megvan a belső erő, hogy nemes örökséget hagyjanak ránk".

Ferenc pápa ekkor megosztotta hallgatóságával azt a kis történetet, amelyet gyermekkorában hallott. Egy családról szól, ahol anya, apa, sok kisgyerek és a nagypapa ülnek az asztalnál és levest esznek. A nagypapa összemaszatolja az arcát a levessel, mire a bosszankodó apa elmagyarázza a gyerekeinek, hogy mivel a nagypapa így viselkedik, külön asztalhoz ülteti. Vesz egy új kis asztalt, ahová elkülöníti a nagyapát. Amikor egy nap az apa hazaér, egyik gyereke éppen egy fadarabbal játszik. "Mit csinálsz"? - kérdi tőle. "Egy asztalkát" - válaszolja a gyerek. "És miért?" - "Neked, apa, amikorra majd olyan öreg leszel, mint nagyapa".

"Ez a történet nagyon jót tett nekem, egész életemben - mondta Ferenc pápa. A nagyszülők kincset érnek. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: "Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek. Gondoljatok földi vándorlásuk végére és kövessétek hitüket!" (Zsid 13,7) Elődeink emlékezete a hit követésére indít minket. Az öregség olykor tényleg nem valami szép, ugye? A velejáró betegségek miatt, de emellett ott van a tudás és az örökség, amelyet nagyszüleink át kell, hogy adjanak nekünk.

Egy olyan népnek, amely nem őrzi meg a nagyszülőket, nem tiszteli őket, nincs jövője, mert elveszítette emlékezetét".
Jót tesz nekünk, ha a sok idős férfire és nőre gondolunk, akik az idősek otthonában vannak és azokra is, akiket - csúnya ez a szó, de mondjuk ki - magukra hagytak a hozzátartozók. Társadalmunk kincsei ők - mondta a pápa, majd így fohászkodott:

"Imádkozzunk nagyapáinkért, nagyanyáinkért, akiknek sokszor hősies szerepük volt a hit átadásában az üldöztetés idején. Amikor apa és anya nem volt otthon, vagy furcsa eszméket dédelgettek, amelyet az akkor politika ösztönzött, akkor a nagymamák voltak azok, akik átadták a hitet. Negyedik parancsolat: ez az egyetlen, amely valamit ígér cserébe ("Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked”). Ez a kegyelet parancsolata. Tanúsítsunk kegyeletet elődeink iránt. Forduljunk ma az idős szentekhez kegyelemért - Simeon, Anna, Polikárp és Eleazár - és sokan mások: kérjük tőlük a kegyelmet, hogy megőrizzük, meghallgassuk és tiszteljük őseinket, nagyszüleinket".

(radiovaticana.org)