Az irgalmasság szentévében minden hónap egy-egy szombatján is tart általános kihallgatást a Szentatya. Első alkalommal, január 30-án az irgalom és a küldetés közötti kapcsolatról elmélkedett. Minél jobban befogadjuk az irgalmat, Krisztus örömét, annál erősebb bennünk a vágy, hogy megosszuk másokkal.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Napról napra megéljük az irgalmasság szentévének lényegét. Irgalmával az Úr vezeti lépteinket, amikor áthaladunk a szent kapun, elénk jön, hogy mindig velünk maradjon, hiányosságaink és ellentmondásosságaink ellenére. Ne fáradjunk bele soha annak érzésébe, hogy rászorulunk az ő bocsánatára, mert amikor gyengék vagyunk, az ő közelsége megerősít minket, és lehetővé teszi, hogy nagyobb örömmel éljük meg hitünket.

Ma arra szeretnék rámutatni, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz azirgalmasság és a küldetés. Ahogyan Szent II. János Pál pápa hangsúlyozta: „Az egyház akkor él hitelesen, amikor megvallja és hirdeti az irgalmat, az embereket pedig az irgalom forrásaihoz vezeti” (Dives in misericordia, 13 [a magyar kiadásban: 77]). Keresztényként az a kötelességünk, hogy az evangélium misszionáriusai legyünk. Amikor jó hírt kapunk, vagy amikor szép élményben van részünk, ösztönösen szükségét érezzük, hogy másokkal is megosszuk. Érezzük bensőnkben, hogy nem tarthatjuk magunkban a kapott örömet, és szeretnénk továbbadni. Oly nagy a bennünk keltett öröm, hogy arra indít, hogy másokkal is közöljük.

Ugyanennek kellene történnie, amikor az Úrral, az ő örömével, irgalmával találkozunk: továbbadni az ő irgalmát! Sőt, éppen az az öröm a konkrét jele annak, hogy valóban találkoztunk Jézussal, amelyet igyekszünk másoknak továbbadni. És ez nem térítést jelent! Egyszerűen megajándékozom a másikat: „odaadom neked, ami örömmel tölt el engem.” Ha olvassuk az evangéliumot, láthatjuk, hogy ez volt az első tanítványok tapasztalata: a Jézussal való első találkozást követően András azonnal elment Péterhez, hogy elmondja neki (vö. Jn 1,40–42), és ugyanezt tette Fülöp is Natánaellel (vö. Jn 1,45–46). Jézussal találkozni azt jelenti, hogy találkozunk az ő szeretetével. Ez a szeretet átalakít minket, és képessé tesz arra, hogy továbbadjuk másoknak a belőle merített erőt.

Valamiképpen azt mondhatjuk, hogy keresztségünk napjától kezdve mindannyian kaptunk egy új nevet, túl azon, amelyet anyukánk és apukánk ad nekünk. Ez a név pedig az, hogy „Khrisztoforosz”, mindnyájan Khrisztoforoszok vagyunk! Mit jelent ez a név? Krisztus-hordozó! A magatartásunkat fejezi ki: hordozzuk, elvisszük másoknak Krisztus örömét, Krisztus irgalmát. Minden keresztény Khrisztoforosz, vagyis Krisztus-hordozó!

Az irgalom, melyet az Atyától kapunk, nemcsak nekünk nyújt vigasztalást, hanem eszközeivé is tesz minket, hogy mások is részesüljenek ugyanebben az ajándékban. Csodálatos kölcsönös kapcsolat van az irgalom és a küldetés között! Az irgalmasság megtapasztalása az irgalmasság misszionáriusaivá tesz minket, és minél inkább misszionáriusok vagyunk, annál jobban növekszik bennünk Isten irgalmának megtapasztalása. Vegyük tehát komolyan azt, hogy keresztények vagyunk, törekedjünk hívőként élni, mert az evangélium egyedül így tudja megérinteni az emberek szívét, így tudja megnyitni szívüket, hogy befogadják a szeretet kegyelmét, befogadják ezt a nagy irgalmasságát Istennek, aki mindenkit elfogad!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Radio Vaticana

Magyar Kurír