Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliumában Jézus tovább prédikál az embereknek, akik látták a kenyérszaporítás csodáját. Minőségi ugrásra hívja őket: miután felidézte a mannát, amellyel Isten táplálta az atyákat a hosszú sivatagi úton, most a kenyér szimbólumát önmagára alkalmazza. Világosan kimondja: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,48).

Mit jelent az élet kenyere? Az élethez kenyérre van szükségünk. Az éhezők nem ízletes és drága ételeket kérnek, hanem kenyeret. A munkanélküliek nem hatalmas fizetést kérnek, hanem csak szeretnék megkeresni a „kenyérrevalót”. Jézus kenyérnek nyilatkoztatja ki magát, vagyis a mindennapi élethez szükségesnek, nélkülözhetetlennek. Nélküle nem működnek a dolgok!

Nem egy kenyér a sok közül, hanem az élet kenyere. Más szóval: nélküle ahelyett, hogy élnénk, csak tengődünk:

mert csak ő táplálja a lelkünket, csak ő bocsátja meg a rosszat, amelyet magunktól nem tudunk legyőzni, csak ő érezteti velünk szeretetét akkor is, ha mindenki cserbenhagy, csak ő ad erőt a szeretethez, csak ő ad erőt a megbocsátáshoz a nehézségekben, csak ő adja a szívnek a keresett békét, csak ő adja meg az örök életet, amikor az itteni élet véget ér. Ő az élet nélkülözhetetlen kenyere.

„Én vagyok az élet kenyere” – mondja. Maradjunk Jézusnak ennél a gyönyörű képénél. Érvelhetett volna, bizonyítékokat hozhatott volna, de – mint tudjuk – Jézus példázatokban beszél, és ebben a kijelentésben: „Én vagyok az élet kenyere”, valóban egész létét és küldetését összefoglalja. Ez a végén, az utolsó vacsorán fog teljes mértékben kinyilvánulni. Jézus tudja, hogy az Atya nemcsak azt kéri tőle, hogy táplálja az embereket, hanem azt is, hogy önmagát adja oda, hogy megtörje önmagát, az életét, a testét, a szívét, hogy nekünk életünk legyen.

Az Úrnak ezek a szavai csodálkozást ébresztenek bennünk az eucharisztia ajándékán.

Ezen a világon senki sem teheti magát a másik ember ételévé, bármennyire szereti is a másik embert. Isten megtette és megteszi ezt értünk. Élesszük fel magunkban ezt a csodálkozást! Tegyük ezt úgy, hogy imádjuk az élet kenyerét, mert az imádat csodálkozással tölti el életünket.

Az evangéliumban azonban az emberek ahelyett, hogy csodálkoznának, megbotránkoznak, megszaggatják ruhájukat. Azt gondolják: „Mi ismerjük ezt a Jézust, ismerjük a családját. Hogyan mondhatja azt: »Én vagyok az égből alászállott kenyér«?” (vö. Jn 6,41–42). Talán mi is megbotránkozunk: jobban örülnénk egy olyan Istennek, aki a mennyben van, nem avatkozik bele az életünkbe, és mi intézhetjük nyugodtan a földi dolgainkat. Isten viszont emberré lett, hogy belépjen a világ konkrétságába, hogy belépjen a mi konkrétságunkba, Isten emberré lett értem, érted, mindannyiunkért, hogy belépjen az életünkbe. És minden, ami az életünkkel kapcsolatos, érdekli őt.

Beszélhetünk neki az érzelmeinkről, a munkánkról, a napunkról, a bánatainkról, a gondjainkról, sok mindenről. Mindent elmondhatunk neki, mert Jézus vágyik erre a meghitt kapcsolatra velünk.

Mi az, amire nem vágyik? Hogy háttérbe szoruljon – ő, aki a kenyér –, hogy elhanyagoljuk és félretegyük, vagy hogy csak akkor szólítsuk meg, amikor szükségünk van rá.

Én vagyok az élet kenyere. Naponta legalább egyszer együtt szoktunk étkezni; talán este, a családdal, egy egész napos munka vagy tanulás után. Jó lenne, ha a kenyér megszegése előtt hívnánk Jézust, az élet kenyerét, és egyszerűen arra kérnénk, hogy áldja meg, amit tettünk, és amit nem sikerült megtettünk.

Hívjuk az otthonunkba, „otthonos” stílusban imádkozzunk! Jézus ott lesz velünk az asztalnál, és egy nagyobb szeretet fog minket táplálni.

Szűz Mária, akiben az Ige testté lett, segítsen bennünket, hogy napról napra növekedjünk a Jézussal, az élet kenyerével való barátságában!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok: köszöntöm a családokat, a plébániai csoportokat, az egyesületeket és az egyedül érkezett híveket. Külön köszöntöm a veronai ifjúságpasztorációs csoportot, a crevalcorei és a scandianói fiatalokat, továbbá a trivenetói szalézi házak fiataljait, akik kerékpárral érkeztek Rómába. Ügyesek vagytok, szép teljesítmény!

Mindannyiatoknak szép vasárnapot kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír