Illés próféta életének újabb szakaszát elemezte Bruno Secondin karmelita atya Ferenc pápa és a Római Kúria mintegy 70 fős közössége előtt február 24-én, kedden délután és február 25-én, szerdán délelőtt. A Vatikáni Rádió tájékoztat.

Illés próféta ellentmondásos személyiség: néha mellét veri buzgósággal és szent haraggal, hogy megvédje az Isten és népe szövetségét, máskor pedig kimerülve, összetörve, félelemmel eltelve húzódik meg Hóreb hegyének barlangjában.

Illés próféta depressziója

A Királyok első könyve 19. fejezetében Illés prófétát „halálos depresszióban” találjuk, amint „egynapi járásnyira a pusztába vonul, leül egy borókabokor alá, és a halálát kívánja”. „Ez a depresszió állapota – jegyezte meg Secondin atya –, ami sajnos nem ritka a papok életében sem. Sokan összeomlanak közülük, ezért is szükséges, hogy figyeljünk azokra a jelekre, melyek hatalmas benső nehézségekbe torkollanak. Mindenekelőtt a félelem az első jel. Akkor jelentkezik például, amikor a felelősségünk elfogadása miatt tartunk a jövőtől. Aztán mindezt elkísérheti a magány, amikor úgy érezzük, hogy ki vagyunk zárva a többiek köreiből, amikor kiszárad az életünk, sikertelenségeinktől csalódottá válunk. Ez aztán menekülésre kényszerít, ami lehet fizikai vagy pusztán képzelt jellegű, és jöhet egy pszichofizikai összeomlás is, mint amilyen az önvád, ahogy Illés maga is mondja a pusztába menekülve, egyedül, a fa alatt gubbasztva: »Én sem vagyok különb atyáimnál.« Közös vonás a menekülés, melyet bizonyos gesztusok kényszeres ismétlése kísérhet, és ami egészen a halál kívánásáig vezethet. Ez megtörtént Illés prófétával is, aki a borókabokor alatt már a halálát kívánta e szavakkal: »Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet!«”

Figyelmeztető jelek

A kármelita atya e nehézségek kivédésére a „munka, a pihenés, az imádság, a társadalmi kapcsolatok jól kiegyensúlyozott arányát” ajánlotta. Törekedni kell arra, hogy felismerjük lelki bensőnk dinamikájának jeleit, ami sokszor éppen a stresszjelzések formájában mutatkozik, és amit Illés prófétánál is megfigyelhetünk. Depressziója mélypontján elalszik, és ekkor jön Isten angyalának figyelmeztető és erősítő jele, mely útra küldi őt. Így lesz a depressziós menekültből Isten hegyére, a Hórebre vonuló zarándok. „Nekünk is tudnunk kell nehézségeinkben felismerni Isten angyalának kezét! És ahogy Illés evett és erőre kapott, nekünk is erőt kell nyernünk az Eucharisztiából, hogy megjárhassuk az utunkat. Ezek után, benső szenvedésen, magányon és félelmen át érkezik meg Illés próféta a hegyre, az Isten-találkozás helyére.”

Isten más és máshol van

A karmelita Secondin atya szerdán délelőtt tartotta meg ötödik elmélkedését A könnyű csend hangja – Isten más és másutt van címmel. A mottó egyértelműen utal a híres Isten-találkozásra a Hóreb hegyén, amit a Királyok első könyve 19. fejezetében olvasunk. Az önmagát állító, az „én”-kijelentésekben tobzódó próféta, aki a „világ köldökének” képzeli saját magát, amikor élete kudarcba fullad, úgy gondolja, hogy az ő kudarca egyúttal az Isten kudarca. Megérkezik a hegyre, az éjszakát egy barlangban tölti, majd az Isten először egy kérdés formájában jelentkezik: „Mit csinálsz itt, Illés?” Ez a kérdés valójában Isten-kinyilatkoztatás, melyben őt nem rajtunk kívül, hanem magunkban kell megtalálnunk. Ez a kérdés arra kényszeríti a prófétát, hogy nézzen önmagába, hogy adjon hangot benső nyugtalanságának. Ekkor, ebben a lelkiállapotban érzékeli a próféta a szélvihart, a földrengést és a tüzet. Istent nem találja egyikben sem. Ezek után másutt és másképp jelenik meg az Isten. Annak az enyhe szellőnek van hangja, van üzenete, a próféta ekkor födi be az arcát a köntösével, mert ott az Isten. Minden benső megpróbáltatáson túl, hűségesen jelen van.

Újabb küldetés

Hűsége egy újabb küldetés, hiszen azon a helyen, ahol Illés meghalni akart, ott kapja az új missziót, benne a jövőt. Az a titokzatos maradék, az a hétezer hűséges, akinek Illés küldetése szól – a lelkigyakorlatot vezető atya szavai szerint – valójában „Isten népe csendes hűségét jelenti”. „Ők pedig a szegények, az egyszerűek és a kicsik”. „Térjünk vissza az útjainkra, hajigáljunk ki otthon a szekrényeinkből minden haszontalanságot, tárjuk ki kezeinket, és öleljük meg azokat, akiket eddig nem tudtunk elviselni!” Végül egy buzdítással zárta a kármelita atya szerda délelőtti ötödik elmélkedését: „Térj vissza utaidra, menj, mozogj a perifériák felé, menj, és tarts ünnepet a barakkokban, menj, és ebédelj azzal, akinek alig van mit ennie! Akkor megérted, hol vár rád a te Istened!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír