„Tudom, kik vagytok, és nagy reményeket fűzök a bennetek rejlő képességekhez” – fordult szeretettel a Szentatya az egyház új püspökeihez, akiket Marc Ouellet és Leonardo Sandri bíboros kísért el a találkozásra, melynek színhelye az Apostoli Palota Kelemen-terme volt.

„Mennyire szép, hogy arcotok visszatükrözi a titkot, és ez le is olvasható, amit Krisztus írt rátok.” Ez a találkozó püspöki szolgálatuk kezdetén történik, akkor, amikor már valamiképpen elmúlt a kiválasztásuk fölötti csodálkozás, felülkerekedtek a félelmeken, a szentelés során átélt érzelmek leülepedtek az emlékezetben, és a felelősség súlya valamiképpen igazodott ahhoz, amit mégis gyönge válluk elbír.

„Most, hogy első alkalommal találkozom veletek – folytatta beszédét Ferenc pápa –, azt kérem, soha ne tekintsétek magától értetődőnek a kiválasztás titkát, ne féljetek attól, hogy lelkiismeretben járjatok Krisztus és egyháza színe előtt.” A püspök és a gondjaira bízott nyáj növekedése között eltéphetetlen kötelék van, a pásztor Krisztus nevében tartja a nyájat, és ez nem jámbor buzdítgatás, mert amikor a főpásztor elkallódik vagy nem utolérhető, akkor a lelkipásztori munka és a lelkek üdvössége forog kockán. 

A püspökök szentelésükkor egy gyűrűt kapnak, ez a hűség jele az egyház iránt, amelyet szolgálniuk kell. Ez a szolgálat legyen bensőséges, állhatatos és türelmes. Nincs szükség a felszínen elégedett püspökökre. A főpásztor ne változtassa az irányt örökké, ahogy az orvosságokat cserélgetjük, amikor nem használnak. A széljárás nem kedvez annak, aki nem tudja merre tart. „Mi pedig megtanultuk, hogy merre kell mennünk – tette hozzá a pápa. – Mi mindig Jézushoz megyünk.”

A püspök akkor vesz hajlékot teljességgel egyházmegyéjében, ha Krisztusban lakik, ha nem hátrál meg. Ha az Ő Igéjében, Eucharisztiájában az Atya dolgaiban és főként az Ő keresztjében lakik. Amint a magasztos székesegyházakban, ám az egyszerű kápolnákban is kiolthatatlanul ég a tabernákulum lámpása, úgy a püspök tekintetében a nyáj lássa meg a Feltámadott lángnyelvét. Ezért hát a kiégett, pesszimista püspök, aki csak magára támaszkodik, és megadja magát a világ sötétsége előtt, vagy belenyugszik a jó látszólagos elbukásába, fölöslegesen kiáltozza, hogy támadják az erődöt. „A ti hivatásotok nem az, hogy egy kilátástalan helyzetű tömeg őrszemei legyetek, hanem az Evangelii gaudium gondját viseljétek, vagyis hogy Isten szeretetének örömét mutassátok, melyet a világ nem képes adni.”

Ferenc pápa azt kérte még az új püspököktől: ne engedjenek a nép „lecserélése” kísértésének. Szeressék Isten rájuk bízott népét, akkor is, ha nagy bűnöket követnek el. Az a főpásztor, aki találkozik, aki megmarad hajlékában, vonzerőre és tekintélyre tesz szert, mellyel a világot Krisztushoz vezeti. Oly sok embert kell elvinni Krisztushoz. Elsőként is papjaikat, akik közül sokan már nem keresik azt, hogy Krisztus hol lakik, hanem a lét más szélességi fokain, ha nem a mélyben találtak hajlékra. A püspökök olykor elfeledkeznek atyai szerepükről – mondta a pápa, ezért arra kérte őket, hogy ápolják magukban az atyát és a pásztort, azt a belső időt, amelyben helyet találnak papjaik számára, fogadják, elfogadják, meghallgatják és vezetik őket. „Elérhető püspököket szeretnék, de nem a rendelkezésükre álló kommunikációs eszközökön keresztül, hanem a benső térben, melyet felajánlanak, hogy fogadják az egyes embereket és konkrét szükségleteiket, és megadják nekik az egyház tanításának teljességét és szélességét.”

A fogadásból ne zárjanak ki senkit, ajánlják fel a tekintély határozottságát, ami elősegíti a növekedést és az atyaság finomságát, mely gyümölcsöt terem. Ne adják fel belső szabadságukat, ne vegyék magukat körül udvaroncokkal, ne keressék mindenáron a konszenzust, mert a püspök ajkából az egyház és a világ az evangéliumot akarja hallani, mely szabaddá tesz. A Szentatya az új püspökök megkülönböztetett figyelmébe ajánlotta a fiatalokat és az időseket. A fiatalokat, mert ők a a szárnyak, az időseket pedig, mert ők a gyökerek. Szárnyak és gyökerek nélkül nem tudjuk, kik vagyunk és merre tartunk.

Ferenc pápa még a következő kedves és buzdító szavakat intézte a szolgálatukat nemrég kezdő püspökökhöz: „Látom bennetek az egyházat felébresztő őrszemeket, olyan embereket, akik képesek Isten termőföldjének művelésére, pásztorokat, akik helyreállítják az egységet, hálót fonnak, akik győznek a szétesés felett. Ápolják szenvedélyesen az igazságot, de ne pazarolják energiáikat összeütközésekre, hanem építsenek és szeressenek.” Ferenc pápa végül termékeny, türelmes, alázatos szolgálatot kívánt az év során kinevezett püspököknek, melyet imáival kísér.

Magyar Kurír