December 24-én este fél 10-kor kezdődött Karácsony vigíliájának szertartása a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa vezetésével. A Szentatyával koncelebrált 30 bíboros, 40 érsek és püspök, valamint 250 pap.

A kedden késő este bemutatott szentmisén az egyházfő úgy fogalmazott: népek és egyének mindannyian úton vagyunk, s körülöttünk és bennünk is egyaránt van fény és sötétség is.

"Egymást váltják a fény és sötétség, a hűség és hűtlenség, az engedelmesség és lázadás pillanatai" - mondta homíliájában, kijelentve, hogy a népek a fényben Isten felé zarándokolnak, a sötétségben útjukat veszítik.

"Ha a büszkeség, hazugság, saját érdekeink keresése kerekedik felül, akkor a sötétség száll le ránk..." - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Hozzátette: a pásztorok látták meg elsőként Jézust, mivel az utolsók, a kiközösítettek között voltak.

A fényárban úszó Szent Péter-bazilika már órákkal az egyházfő első karácsonyi miséjének kezdete előtt megtelt. Azok, akik nem fértek be a bazilikába, a Szent Péter téren levő óriás vetítővásznakon követhették a szertartást.


A misén a világ számos nyelvén imádkoztak: olaszul a betegekért, szegényekért és azokért, akik a társadalom peremére szorultak. Kínaiul azokért, akiket hitük miatt üldöznek. A bazilikában népviseletbe öltözött lengyel kórus énekelt, és a hagyomány szerint trombitaszó is felharsant.

Az egyházfő legelső karácsonyi homíliája rövidebb volt az elődei által mondottaknál. Rendkívülinek számított a mise során az, hogy Ferenc pápa néma imában letérdepelt, és az egész bazilika vele együtt térdre ereszkedett - papok, hívők és turisták egyaránt.

Ferenc pápa a szentmise kezdetén az oltárnál levő jászolban helyezte el a gyermek Jézus szobrát. A mise végén a szobrot kézbe vette és a Szent Péter-bazilikában felállított betlehemhez vitte.
A pápát a kontinensek képviseletében tíz kisgyerek kísérte: két-két olasz, Fülöp-szigeteki, libanoni, argentin és kongói gyerek, kezükben fehér virággal. A mise végén gyermek Jézus szobrot fektettek a jászolba a Szent Péter téri betlehembe is.

December 25-én délben Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mond beszédet, és Urbi et Orbi áldását adja.

Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápa szentbeszédének teljes szövegét.
»A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát« (Iz 9,1).

1. Izajásnak ez a próféciája mindig újra megindít minket, különösen akkor, amikor Karácsony éjszakájának liturgiájában halljuk. De nem csak érzelmi, szentimentális dologról van itt szó; azért indít meg minket, mert a mélységes igazságot mondja ki arról, amik vagyunk; úton lévő nép vagyunk, és körülöttünk – és bennünk is – jelen van a sötétség és a fény. Ezen az éjszakán, miközben a sötétség szelleme beborítja a világot, megújul a történés, amely mindannyiszor szíven üt és meglep minket; az úton lévő nép nagy fényességet lát. Olyan fényt, amely elgondolkodásra késztet erről a misztériumról, az úton levés és a látás misztériumáról.

Úton lenni. Ez az ige eszünkbe juttatja a történelem folyamát, azt a hosszú utat, amely az üdvtörténet, kezdve Ábrahámon, atyánkon a hitben, akit egy nap arra hívott meg az Úr, hogy elinduljon, hogy kilépjen országából, s menjen afelé a föld felé, amelyet Isten kijelölt számára. Ettől kezdve hívő identitásunk ez: az ígéret földje felé zarándokló nép vagyunk. Ezt a történelmet mindig kíséri az Úr! Ő hűséges szövetségéhez és ígéreteihez: „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A nép részéről azonban váltakoznak a fény és az árnyék, a hűség és a hűtlenség, az engedelmesség és a lázongás pillanatai; a zarándokló nép és a tévelygő nép pillanatai.

Személyes élettörténetünkben is váltakoznak a fényes és homályos pillanatok, a fények és árnyékok. Ha szeretjük Istent és testvéreinket, akkor a fényben járunk, ám ha szívünk bezárul, ha a gőg, a hazugság, az önérdek keresése győzedelmeskedik bennünk, akkor leszáll a sötétség bennünk és körülöttünk. „Aki gyűlöli testvérét – írja János apostol –, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította” (1Jn 2,11).

2. Ezen az éjszakán a legtisztább fény sugaraként visszhangzik az Apostol igehirdetése: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára” (Tit 2,11).

A kegyelem, amely megjelent a világban, Jézus, aki Szűz Máriától született, és aki valóban ember és valóban Isten. Eljött a történelmünkbe, osztozott úton levésünkben. Eljött, hogy megszabadítson minket a sötétségtől, és nekünk ajándékozza a fényt. Benne megjelent az Atya kegyelme, irgalmassága és gyöngédsége, Jézus a testté lett Szeretet. Nem csak a bölcsesség tanítómestere, nem egy ideál, amely felé tartunk, s akiről tudjuk, hogy elérhetetlenül messze vagyunk tőle. Ő az élet és a történelem értelme, aki közöttünk ütötte fel sátorát.

3. A pásztorok voltak az elsők, akik láthatták ezt a „sátrat”, megkapták Jézus születésének hírét. Azért voltak ők az elsők, mert az utolsók, a peremre szorultak közül valók voltak. És azért voltak elsők, mert virrasztottak az éjszakában, őrizték a nyájukat. Velük együtt álljunk meg a Gyermek előtt, álljunk meg csöndben. Velük együtt köszönjük meg az Úrnak, hogy nekünk ajándékozta Jézust, és velük együtt engedjük, hogy szívünk mélyéből felszálljon a hála Isten hűségéért. Áldunk Téged, magasságos Úristen, aki alászálltál értünk. Hatalmas vagy, és kicsivé lettél; gazdag vagy, és szegénnyé lettél; mindenható vagy, és gyengévé lettél.

Osszuk meg ezen az éjszakán az evangélium örömét; Isten szeret minket, annyira szeret, hogy testvérként nekünk ajándékozta Fiát, aki fény a sötétségeinkben. Az Úr megismétli nekünk: „Ne féljetek!” (Lk 2,10). És én is megismétlem nektek: Ne féljetek! Atyánk türelmes, szeret minket, nekünk ajándékozza Jézust, hogy vezessen utunkon az ígéret földje felé. Ő a fény, amely eloszlatja a sötétséget. Ő a mi békénk. Ámen.

A homília Török Csaba atya fordítása