Krisztus olyan nyelvezetet használ, amely mindenki számára érthető: a természetből és a mindennapi életből vett jelképeket alkalmaz. Az első példabeszéd bevezeti az összes többit: a magvetőről szól, aki fáradságot nem kímélve elveti a magvakat mindenféle földre. Ennek a példabeszédnek a valódi főszereplője éppen a mag, amely attól függően hoz kevesebb vagy több termést, hogy milyen földbe hullott. Az első három föld terméketlen: az út mentén a magvakat a madarak csipegetik fel; a köves talajon kicsírázott magvak hamar kiszáradnak, mert nincs gyökerük; a bokrok közé hullott magvakat pedig a tövisek fojtják el. A negyedik föld a jó, a mag csak ott ereszt gyökeret és hoz termést.

Jézus ebben az esetben meg is magyarázza tanítványainak a példabeszéd jelentését. Az útszélre esett mag azokat jelképezi, akik meghallgatják Isten országának igéjét, de nem fogadják azt be; így eljön a gonosz és elragadja őket. A gonosz ugyanis nem akarja, hogy az evangéliumi mag kicsírázzon az emberek szívében. Ez az első hasonlat. A második, amikor a mag a kövekre hull, azokat a személyeket képviseli, akik meghallgatják Isten szavát és azt azonnal befogadják, de csak felületesen. Mivel nem állhatatosak, a mag nem ver bennük gyökeret, csak ideig-óráig tart. Amikor nehézségekkel találkoznak, ezek az emberek azonnal kétségbe esnek. A harmadik esetben a mag a tövisek közé esik: Jézus elmagyarázza, hogy ez a képsor azokra a személyekre vonatkozik, akik meghallgatják Isten szavát, de a világi gondok és a gazdagság bűvölete elfojtják az igét és így az meddő marad. Végül a termékeny talajra hulló mag azokat képviseli, akik meghallgatják, befogadják, megszívlelik és megértik az igét, így termést hoz. Ennek a jó termőföldnek a tökéletes példaképe Szűz Mária – mondta beszédében Ferenc pápa.

Ez a példabeszéd ma ugyanúgy szól mindnyájunkhoz, mint kétezer évvel ezelőtt Jézus hallgatóihoz. Arra emlékeztet bennünket, hogy mi vagyunk a talaj, amelyre az Úr fáradhatatlanul elveti szava és szeretete magvát. Mennyire készségesen fogadjuk be őt? – tette fel a kérdést a pápa, majd így folytatta: milyen a mi szívünk? Melyik földhöz hasonlít: egy út széléhez, egy köves talajhoz, egy tövisbokorhoz? Tőlünk függ, hogy jó talajjá váljunk: tövisek és kövek nélküli, gondosan megművelt földdé, hogy jó gyümölcsöket hozzunk saját magunk és testvéreink számára.

És az is jót tesz nekünk, ha nem feledjük el: mi is magvetők vagyunk. Isten jó magvakat vet el, és mi is feltehetjük a kérdés: milyen mag hull ki szívünkből és szánkból? Szavaink olyan sok jót és olyan sok rosszat is okozhatnak; gyógyíthatnak és sebezhetnek; bátoríthatnak és elcsüggeszthetnek. Emlékezzetek rá – folytatta Ferenc pápa –, nem az számít, amit a szánkba veszünk, hanem az, ami elhagyja szánkat és szívünket.

Mária tanítson meg bennünket példájával arra, hogy befogadjuk Isten szavát, megőrizzük és gyümölcsöztessük azt, magunk és mások számára.

Magyar Kurír