Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves fiatalok, jó estét!

Üdvözöllek benneteket! Üdvözöllek benneteket, és köszönöm, hogy itt lehetek. Boldog vagyok, hogy látlak titeket! Örömmel hallgatom a vidám zsivajt, amit csaptok; megfertőz örömötök. Jó együtt lenni Lisszabonban. Én hívtalak ide benneteket, valamint a pátriárka – akinek köszönöm a szavait –, püspökeitek, papjaitok, katekétáitok és ifjúsági vezetőitek. Mondjunk köszönetet mindazoknak, akik meghívtak titeket, és mindazoknak, akik azon dolgoztak, hogy lehetővé váljon ez a találkozó – és ezt hangos tapssal köszönjük meg! Mindenekelőtt azonban Jézus hívott meg benneteket. Mondjunk köszönetet Jézusnak egy újabb hangos tapssal!

Nem véletlenül vagytok itt. Az Úr hívott titeket: nemcsak ezekben a napokban, hanem életetek kezdete óta hív benneteket. Mindannyiunkat az életünk kezdete óta szólít. Igen, neveden szólított: Isten igéjéből hallottuk, hogy nevünkön szólított minket. Próbáljátok meg elképzelni ezt a három szót, nagy betűkkel írva, majd gondoljatok arra, hogy a bensőtökbe, a szívetekbe is fel vannak írva, mintha meghatároznák életetek irányát, annak értelmét, akik vagytok. A NEVEDEN SZÓLÍT TÉGED, téged, téged, téged; mindannyiunkat, akik itt vagyunk; engem – mindannyiunkat a nevünkön szólított. Nem személytelenül hívott minket, hanem a nevünkön szólított.

Gondolkodjunk el ezen: Jézus a nevemen szólított. Ezek szívünkbe írott szavak. Gondoljuk el, hogy bensőnkbe, a szívünkbe van írva, mint az életünk egyfajta címe; megmondja, hogy kik vagyunk, hogy kik vagytok: a neveden szólítottak, a neveden szólítottak, a neveden szólítottak! Egyikünk sem véletlenül keresztény: mindannyiunkat a nevünkön szólítottak.

Az életünk történetének kezdetén, mielőtt a bennünk lévő tehetségek kibontakoztak volna, mielőtt bármilyen sötét árnyékot és sebet hordoztunk volna, meghívást kaptunk.

Meg vagyunk hívva. Miért? Mert szeretve vagyunk. Azért, mert szeretve vagyunk. És ez csodálatos! Isten szemében drága gyermekek vagyunk, és ő mindennap azért hív, hogy átöleljen és bátorítson minket; hogy mindannyiunkból egy egyedi és eredeti mesterművet alkosson. Mindannyian egyediek, eredetiek vagyunk, de ennek a szépségét csak megsejteni tudjuk.

Kedves fiatalok, ezen az ifjúsági világtalálkozón segítsünk egymásnak felismerni ezt a valóságot. Legyenek ezek a napok Isten szeretetre hívásának lelkesedéssel lüktető visszhangjai, mert Isten szemében értékesek vagyunk, annak ellenére, hogy olykor a szemünket elhomályosítja a negativitás és elkápráztatja sok zavaró tényező. Legyenek ezek olyan napok, amikor az én nevem és a ti nevetek, amelyet sok nyelv és nemzet testvérei barátsággal mondanak ki – oly sok zászlót látunk! – úgy hangozzék, mint egyedülálló hír a történelemben – mert egyedülálló. Isten szíve mindegyikőtökért egyedülállóan dobog.

Legyenek ezek olyan napok, amikor a szívünkben felismerjük, hogy olyannak szeretnek minket, amilyenek vagyunk. Nem olyannak, amilyenek lenni szeretnénk, hanem amilyenek most vagyunk. Ez az ifjúsági világtalálkozó kiindulópontja, de mindenekelőtt az élet kiindulópontja.

Fiúk és lányok, úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk, smink nélkül! Megértettétek ezt?

Nevünkön szólít minket, mindannyiunkat. Ez nem egy kifejezés, hanem Isten szava (vö. Iz 43,1; 2Tim 1,9). Barátaim,

ha Isten a neveden szólít, az azt jelenti, hogy Isten számára egyikünk sem egy szám, hanem egy arc, egy szív.

Szeretném, ha mindannyian észrevennétek egy dolgot: ma sokan tudják a neveteket, de nem a keresztneveteken szólítanak benneteket. Valójában a neved ismert, megjelenik a közösségi oldalakon, algoritmusok dolgozzák fel, amelyek ízléseket és preferenciákat társítanak hozzá. Ez mind hasznos a piackutatás szempontjából, de meg sem közelít téged egyediségedben. Hány farkas bújik a hamis jóság mosolya mögé, azt állítva, hogy tudják, ki vagy, de nem szeretnek. Azt sugallják, hogy hisznek benned, és azt ígérik, hogy lesz belőled valaki, csak hogy aztán egyedül hagyjanak, amikor már nem vagy érdekes. Ezek virtuális illúziók, és vigyáznunk kell, hogy ne tévesszenek meg minket; mert sok olyan valóság van, amely ma vonz minket, és boldogságot ígér; később mutatkozik meg, hogy valójában hiú dolog, szappanbuborék, felesleges, haszontalan dololog, amely belül üresen hagy minket. Mondok nektek valamit: Jézus nem ilyen. Ő nem ilyen! Bízik bennetek, bízik mindannyiótokban, mindannyiunkban, mert Jézus számára mindannyian fontosak vagyunk, mindnyájan fontosak vagytok. Ez Jézus.

És így mi, az Ő Egyháza, azok közössége vagyunk, akiket meghívott: nem a legjobbak közössége vagyunk; nem, mindannyian bűnösök vagyunk, de meghívottak vagyunk, úgy, ahogy vagyunk. Gondolkodjunk el egy kicsit ezen a szívünkben: úgy hív minket, ahogyan vagyunk, a problémáinkkal, a korlátainkkal, a mindent elsöprő örömünkkel, a jobbá válás vágyával, a győzni akarás vágyával együtt. Úgy hív minket, ahogy vagyunk. Gondolkodjatok el ezen.

Jézus olyannak hív, amilyen vagyok, nem olyannak, amilyen lenni szeretnék.

Jézus testvéreinek, ugyanazon Atya fiainak és lányainak közössége vagyunk.

Barátaim, szeretném tisztázni veletek, mert ti nagyon érzékenyek vagytok a hazugságokra és az üres szavakra: az Egyházban mindenki számára van hely, mindenki számára! Senki sem haszontalan, senki sem felesleges, mindenki számára van hely. Úgy, ahogy vagyunk, mindenkinek. És Jézus ezt világosan kimondja, amikor elküldi az apostolokat, hogy hívjanak meg mindenkit a lakomára, amelyet egy ember készített: „Menjetek, és hozzatok ide mindenkit, fiatalokat és öregeket, egészségeseket és betegeket, igazakat és bűnösöket: mindenkit, mindenkit, mindenkit.” Az Egyházban mindenki számára van hely. „Atyám, de én egy nyomorult vagyok... nyomorult vagyok. Van számomra hely?” Mindenki számára van hely!

Mindenki a saját nyelvén ismételje velem együtt: „Mindenki, mindenki, mindenki!” [ismétlik] Még nem hallható! „Mindenki, mindenki, mindenki!” És ez az Egyház, mindenki Anyja.

Mindenki számára van hely. Az Úr nem ujjal mutogat, hanem kitárja a karját.

Ez elgondolkodtat minket: az Úr nem tudja, hogyan kell ezt megtenni [ujjal mutogatni], de tudja, hogyan kell ezt megtenni [átölelni] – átölel mindannyiunkat. Ezt mutatja nekünk Jézus a kereszten, aki oly szélesre tárta karját, hogy keresztre feszítették, és meghalt értünk.

Ferenc pápa arra kérte a fiatalokat, hogy ismételjék el beszédének kulcsfogalmait

Jézus soha nem csukja be az ajtót, hanem hív téged: „Jöjj be, és lásd”. Jézus befogad, Jézus üdvözöl benneteket. Ezekben a napokban mindnyájan adjuk tovább Jézus szeretetnyelvét: „Isten szeret téged, Isten hív téged”. Milyen csodálatos ez! Isten szeret engem, Isten hív engem, azt akarja, hogy közel legyek hozzá.

Ma este is kérdéseket tettetek fel nekem, sok kérdést. Soha ne fáradjatok bele a kérdésekbe! A kérdésfeltevés helyes, sőt gyakran jobb, mint választ adni, mert azok, akik kérdeznek, „nyugtalanok” maradnak, és a nyugtalanság a legjobb orvosság a megszokottra, arra a lapos normalitásra, amely érzésteleníti a lelket. Belül mindannyiunknak megvannak a maga aggályai, gondjai. Vigyük magunkkal ezeket a gondokat, és osszuk meg az egymással folytatott párbeszédben, vigyük magunkkal, amikor imádkozunk Isten előtt. Ahogy az élet halad előre, ezek a kérdések megválaszolásra kerülnek, csak várnunk kell rájuk. Van itt valami nagyon érdekes:

Isten szeretete meglepetésszerű, nem előre tervezett; szeretete mindig meglepő. Szeret meglepetést okozni. Mindig ébren tart, és mindig meglep minket.

Kedves fiúk és lányok, gondolkodjatok el ezen a nagyon szép dolgon: Isten szeret minket, Isten úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, nem úgy, amilyenek szeretnénk lenni, vagy ahogy a társadalom szeretné, hogy legyünk. Úgy szeret minket, amilyenek vagyunk – a hibáinkkal, a korlátainkkal és azzal a vággyal együtt, hogy előrehaladjunk az életben. Isten így hív minket. Bízzatok, mert Isten Atya. Olyan Atya, aki szeret minket. Atya, aki jót akar nekünk. Ez nem túl könnyű, és ehhez nagy segítséget kapunk az Úr Anyjában, aki a mi Anyánk is. Ő a mi Anyánk. Csak ezt akartam elmondani nektek.

Ne féljetek, legyetek bátrak, menjetek előre, s tudjátok, hogy Isten szeretete véd minket. Isten szeret minket.

Mondjuk ki együtt, mindannyian: „Isten szeret minket.” Hangosabban, nem hallom! [ismétlik] Itt nem lehet hallani… [ismétlik] Köszönöm!

Fordította: Hollósi Judit

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír