Ferenc pápa: A szentév alakítsa át életünket irgalmasságot gyakorló elkötelezettséggé! Február 20-án, szombaton megtartotta második rendkívüli, szentévi általános kihallgatását a Szentatya a Szent Péter téren. Katekézisében az irgalmasság és elkötelezettség kapcsolatáról elmélkedett. Beszédét teljes egészében közöljük.

Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!

Az irgalmasság szentéve valódi alkalom arra, hogy mélyen behatoljunk Isten jóságának és szeretetének misztériumába. Ebben az időszakban, a nagyböjtben az egyház arra hív minket, hogy egyre jobban megismerjük az Úr Jézust, és a hitet olyan koherens élettel éljük meg, amely kifejezi az Atya irgalmasságát. Azt az elköteleződést kell felvállalnunk, hogy Isten közelségének konkrét jelét adjuk mindenkinek, akivel csak találkozunk. Az életemnek, magatartásomnak, egész életvezetésemnek konkrétan azt kell jeleznie: Isten közel van hozzánk. Kis szeretetgesztusokról van szó, gyengédséget és törődést kifejező mozdulatokról, amelyek ahhoz a gondolathoz vezetnek, hogy az Úr velünk van, közel van hozzánk. És így megnyílik az irgalmasság kapuja.

Ma annál a témánál szeretnék röviden elidőzni, amelyet megneveztem: az elköteleződésnél. Mit jelent az elköteleződés? Mit jelent elköteleződni? Amikor kötelezettséget vállalok, az azt jelenti, hogy felelősséget veszek magamra, elvállalok egy feladatot valaki iránt; és a stílust is jelenti, a hűség és az odaadás magatartását, azt a különleges odafigyelést, amellyel ezt a feladatot végzem. Mindennap megköveteltetik tőlünk az elkötelezettség azokban a dolgokban, amelyeket csinálunk: az imában, a munkában, a tanulásban, de a sportban, a szabadidős tevékenységekben is… Elköteleződni végeredményben azt jelenti, hogy bevetjük jó szándékunkat és erőinket az élet jobbá tétele érdekében.

Isten is elköteleződött mellettünk. Első elköteleződése az volt, hogy megteremti a világot, és annak ellenére, hogy többször – sokszor! – megpróbáltuk lerombolni, ő elkötelezetten azon igyekszik, hogy életben tartsa. De legnagyobb elkötelezettsége az volt, hogy nekünk adta Jézust. Ez Isten nagy elkötelezettsége! Igen, Jézus a legnagyobb elköteleződése Istennek mellettünk. Szent Pál is emlékeztet erre, amikor azt írja, hogy „Isten nem kímélte tulajdon Fiát, hanem odaadta mindnyájunkért” (Róm 8,32). Ennek erejében pedig az Atya Jézussal együtt mindent meg fog adni nekünk, amire szükségünk van.

Miként mutatkozott meg Istennek ez az elköteleződése mellettünk? Nagyon egyszerű megnézni az evangéliumban. Jézusban Isten teljes mértékben elköteleződött amellett, hogy visszaadja a remény a szegényeknek, a méltóságuktól megfosztottaknak, az idegeneknek, a betegeknek, a foglyoknak, és a bűnösöknek, akiket jósággal fogadott. Mindebben Jézus az Atya irgalmának élő kifejeződése volt. Szeretném megemlíteni ezt: Jézus jóságosan fogadta a bűnösöket. Ha emberi léptékkel gondolkodunk, a bűnös ember Jézus ellensége lenne, Isten ellensége, de ő jósággal közeledett hozzájuk, szerette őket, és megváltoztatta szívüket. Mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian! Mindannyiunknak van bűne Isten előtt. De nem szabad elveszítenünk a bizalmunkat: ő épp azért közeledik felénk, hogy bátorítást, irgalmat, megbocsátást adjon nekünk. Ez Isten elköteleződése, és ezért küldte Jézust: hogy közeledjen hozzánk, mindannyiunkhoz, és megnyissa szeretetének, szívének, irgalmasságának kapuját. És ez gyönyörű! Gyönyörű!

Attól az irgalmas szeretettől vezérelve, amellyel Jézus kifejezte Isten elkötelezettségét, nekünk is meg lehet és meg kell felelnünk az ő szeretetének a saját elkötelezettségünkkel, mindenekelőtt a legínségesebb helyzetekben, ahol a legnagyobb a szomjúság a reményre. Gondolok például az elköteleződésünkre a magukra hagyott emberek mellett, aztán azok mellett, akik komoly fogyatékossággal élnek, a legsúlyosabb betegek, a haldoklók, és mindazok mellett, akik köszönetet sem tudnak mondani… Ezekbe a valóságokba mi vigyük bele Isten irgalmasságát életünk elköteleződésével, ami tanúságtétel Krisztusban való hitünkről! Mindig el kell vinnünk Istennek azt a simogatását – hiszen Isten megsimogatott minket az ő irgalmasságával –, el kell vinnünk másokhoz, azokhoz, akik rászorulók, akik fájdalmat hordoznak szívükben, vagy szomorúak: közeledni Istennek azzal a simogatásával, amely ugyanaz, mint amelyet nekünk adott.

Kívánom, hogy ez a szentév éreztesse meg értelmünkkel és szívünkkel Isten elkötelezettségét mellettünk, és ennek köszönhetően segítse átalakítani életünket irgalmasságot gyakorló elköteleződéssé mindenki mellett.