Ferenc pápa szentbeszéde a Miatyánkhoz kapcsolódott, ahhoz az imádsághoz, amelyre maga Jézus tanította meg apostolait, a mai napon olvasott evangélium tanúsága szerint (Mt 6, 9-13).

Az imádság nem varázslat, hanem az Atya ölelő karjaira való ráhagyatkozás. Jézus a Miatyánkban a helyes imádságra kér bennünket, azt tanítja apostolainak, hogy miként imádkozzanak. Azt mondja többek között, hogy ne szaporítsák a szót, ne hangoskodva, hanem rejtettségben imádkozzanak. „Néhányan azt mondták nekem – mondta a pápa -, hogy amikor jövendőmondóhoz mennek, akkor az elámítja őket a sok beszéddel. Ez azonban pogányság. Jézus arra tanít bennünket, hogy nincs szükségünk sok beszédre, hiszen az Atya tudja mire van szükségünk. Az első, amit ki kell mondanunk: az Atya neve. Ha ezt nem mondjuk és nem érezzük, akkor nem tudunk imádkozni.”

Kihez imádkozzak tehát? A Mindenható Istenhez? Ő annyira távol van, nem érzem Őt. Lehet, hogy Jézus sem érezte? No, akkor kihez imádkozzak? A kozmikus Istenhez? Napjaikban elterjedt az ilyen imádság. Ez a politeista módszer, amely a light-kultúrán keresztül érkezett hozzánk. Te azonban az Atyához imádkozzál, ahhoz, akitől származol, aki az életet adta neked. Aki elkísér utadon, aki mindent tud életedről. Azt, ami jó és azt is, ami kevésbé jó. Ha nem kezdjük az imát az Atya szóval, akkor nem mondhatjuk azt, hogy valóban keresztény módon imádkozunk. Nem az a fontos, hogy szavakat mondjunk, hanem az, hogy szívünkkel imádkozzunk.

Az Atya szó igen erőteljes, ajtókat nyitogat. Izsák fia feláldozásának pillanatában felismeri, hogy valami nincs rendben, mert hiányzott az áldozati bárány. De az Atyára bízza magát. Hasonlóképpen történt a tékozló fiúval. A fiú, aki elment az örökséggel, de aztán mégis visszatér az atyai házba és bocsánatot kér. Apja pedig szeretettel magához öleli őt. Az imádság lényege mindig az, hogy érezzük az Atya szeretetét.

Van tehát egy Atya, akik szorosan mellettünk áll, aki magához ölel bennünket. Millió gondunkat, aggodalmainkat bízzuk az Atyára, ő tudja, hogy mire van szükségünk. Ő nemcsak az én Atyám, hanem a mi Atyánk, mert nem vagyok egyetlen, senki sem az közülünk. Ha nem vagyunk testvérek, akkor nem igen lehetünk ennek az Atyának a gyermekei, mert ő mindenki Atyja. Egészen bizonyosan az én Atyám, de a többiek, testvéreim Atyja is.

Ferenc pápa csütörtök reggeli szentbeszédében még hangsúlyozta a megbocsátás jelentőségét. Valóban nagyon nehéz megbocsátani, mert sok esetben ott él bennünk a megbántottság. Jézus azonban megígérte, hogy elküldi Szentlelkét. A Lélek megtanít bennünket arra, hogy belülről, szívből ki tudjuk mondani azt, hogy „Mi Atyánk”. Kérjük ezért a Szentlélek segítségét, hogy képesek legyünk megbékélni ellenségeinkkel.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír