Április 19-én kedden a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisében Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszból kiindulva (Jn 10,22-30) arra buzdította a híveket, hogy Istenre nyitott szívvel fogadják be a Szentlélek újdonságait.

Az írástudók és a farizeusok kérdése, amelyet többször is elismételnek különböző formában – „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan” –, abból fakad, hogy szívükben vakok. A hit vaksága ez, amit maga Jézus magyaráz meg beszélgetőtársainak: „Ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók.” Isten nyájához tartozni kegyelem, de szükség van hozzá készséges szívre: „Az én juhaim hallgatnak szavamra, én ismerem őket, s ők követnek engem. Én örök életet adok nekik: Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből.” Ezek a juhok vajon tanulmányozták Jézust, hogy kövessék őt és higgyenek? – tette fel a kérdést a Szentatya. – Nem. „Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél” – folytatja Jézus. Pontosan az Atya az, aki a juhokat a pásztornak adja. És az Atya az, aki a szíveket Jézus felé vonzza.

Az írástudók és a farizeusok, bár látják Jézus műveit, mégis visszautasítják, hogy felismerjék Benne a Messiást. Szívük keménysége olyan dráma, amely egészen a Kálváriáig tart. Sőt, tovább folytatódik még a feltámadás után is, amikor azt sugallják a sírt őrző katonáknak: ismerjék be, hogy elaludtak, így a tanítványokra foghatják, hogy ellopták Krisztus testét. Még a feltámadás szemtanúi sem mozdítják meg azok szívét, akik visszautasítják, hogy higgyenek. Ennek következménye van: ők árvák, mert elutasították Atyjukat – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.

Zárva volt a szívük ezeknek a törvénytudóknak, úgy érezték, hogy önmaguk urai, de valójában árvák voltak, mert nem volt kapcsolatuk az Atyával. Igaz, beszéltek atyáikról, Ábrahám atyánkról, a pátriárkákról, de mint távoli személyekről. Szívükben árvák voltak, az árvaság állapotában éltek, és inkább ezt választották, mintsem hogy hagyták volna magukat az Atyához vonzani. Ez a bezárt szív drámája.

A pápa ezután az első olvasmány tanítására utalva (ApCsel 11,19-26) azt elemezte, mit jelent, ha valakinek nyitott a szíve Istenre. Az antiochiai egyház alapítását elbeszélő szakasz az Apostolok cselekedeteiből arra mutat rá, hogy sok pogány megnyílt a hitnek a Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig elmenekült tanítványok igehirdetését követően. Ennek híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is, ezért elküldték Barnabást Antiochiába, hogy ellenőrizze a híreszteléseket. Szíve nem botránkozott meg a pogányok tényleges megtérését látván, mivel „elfogadta az újdonságot”, hagyta, hogy az Atya Jézus felé vonzza.

Jézus arra szólít fel bennünket, hogy legyünk tanítványai, de ehhez szükséges, hogy hagyjuk: az Atya vonzzon bennünket őfelé. A gyermek alázatos imájával fohászkodjunk így: „Atyám, vonzz Jézus felé; Atyám, vezess el Jézushoz, hogy megismerjem Őt.” És az Atya elküldi majd a Szentlelket, hogy kinyissa szívünket és elvigyen Jézushoz. Aki nem hagyja, hogy az Atya Jézus felé vonzza, az olyan keresztény, aki az árvaság állapotában él; nekünk van egy Atyánk, nem vagyunk árvák – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír