Homíliáját a következő áldó imával kezdte. „Az első olvasmányban hallottuk azt az ősi áldó imát, amellyel Isten fordult Mózeshez, hogy tanítsa meg Áronnak és fiainak: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked (békét) üdvösséget!” – idézett a pápa a Számok könyvéből (6,24-26).

Különösen jelentős ismét meghallgatnunk ezeket az áldó szavakat egy új év kezdetén: elkísérik utunkat az előttünk feltáruló időben. Az erő, a bátorság, a remény szavai ezek. Nem egy csalárd reményről van szó, amely törékeny emberi ígéreteken alapul; nem is egy naiv reménység, amely egy jobb jövőt képzel el pusztán azért, mert jövő. Ennek a reménynek az oka éppen Isten áldásában van, olyan áldás, amely magába foglalja a legnagyobb jókívánságot, az egyház jókívánságát mindnyájunk számára: tele van az Úr szerető oltalmával, gondviselő segítségével.

Ennek az áldásnak a jókívánsága maradéktalanul megvalósult egy asszonyban, Máriában, mivel az volt az elhivatottsága, hogy Isten Anyjává váljon. Őbenne valósult meg minden teremtmény előtt.

Isten Anyja! Ez Szűz Mária legfőbb és leglényegesebb címe. Olyan tulajdonságról, olyan szerepről van szó, amelyet a keresztény nép hite, a mennyei anyuka iránti gyöngéd és őszinte tiszteletében a kezdetektől fogva érzékelt.

Emlékezzünk az ősegyház történelmének arra a nagy pillanatára, amit az Efezusi Zsinat jelentett, amely tekintélyével meghatározta a Szűz istenanyaságát. Mária istenanyaságának igazsága visszhangra talált Rómában, ahol nem sokkal azután felépült a Santa Maria Maggiore bazilika, Róma és egész Nyugat első Mária kegyhelye, ahol Isten Anyja, a Theotokos kegyképét a „Salus popoli romani”, a római nép üdvössége címmel tiszteljük. Az elbeszélések szerint Efezus lakói a zsinat idején összegyűltek a bazilika bejáratának két oldalán, amelyben a püspökök tartózkodtak, és ezt kiáltották: „Isten Anyja!”. A hívek kérték, hogy hivatalosan is határozzák meg Máriának ezt a címét. Ezzel bebizonyították, hogy elismerik az istenanyaságot. Ez a gyermekek spontán és őszinte magatartása, akik ismerik jól Anyjukat, mert végtelen gyöngédséggel szeretik. De ennél több: Isten szent, hűséges népének hitérzéke „sensus fidei”, amely egységében soha nem téved.

Mária kezdettől fogva jelen van a keresztény nép szívében, ájtatosságában és főleg zarándoklásában. „Az Egyház halad az időben… és zarándoklásában ugyanazon az úton halad, amelyet Szűz Mária is megtett” – idézett Ferenc pápa II. János Pál pápa „Redemptoris Mater” k. enciklikájából (2. pont). A mi hitbeli zarándokutunk ugyanaz, mint Máriáé, ezért érezzük őt különösen közel magunkhoz! Ami a hitet, a keresztény élet sarokpontját illeti, Isten Anyja osztozott létállapotunkban, ugyanazokon az utakon kellett haladnia, amelyeken mi járunk, és amelyek olykor nehezek és homályosak. Előbbre kellett haladnia a „hit zarándokútján” (Lumen gentium, 58).

A mi zarándokutunk felbonthatatlanul kapcsolódik Máriáéhoz, mivel a kereszten haldokló Jézus nekünk ajándékozta, mint Anyát, amikor így szólt: „Íme, a te Anyád! (Jn 19,27). Ezeknek a szavaknak végrendelet értéke van, és a világnak egy Anyát adnak. Attól a perctől kezdve Isten Anyja a mi Anyánk is lett! Abban az órában, amelyben a tanítványok hitét annyi nehézség és bizonytalanság csorbította meg, Jézus Máriára bízta őket, aki elsőként hitt, és akinek a hite soha nem fogyatkozott meg. És az „asszony” abban a pillanatban válik Anyánkká, amelyben elveszíti isteni Fiát. Megsebzett szíve kitárul, hogy helyet adjon annyi embernek, jónak és rossznak, és úgy szereti őket, mint ahogy Jézus szerette őket. Az asszony, aki Galileában, a kánai menyegzőn hitével együttműködött abban, hogy Isten csodálatos dolgai megnyilvánuljanak a világban, a Kálvárián életben tartja a Fiú feltámadásába vetett hit lángját és azt anyai szeretettel adja át másoknak. Mária így a remény és az igazi öröm forrásává válik!
A Megváltó Anyja előttünk halad és szüntelenül megerősít bennünket a hitben, hivatásunkban és küldetésünkben. Példát adva az alázatról és az Isten akaratát elfogadó készségről segít nekünk, hogy hitünket az evangélium örömteli és határok nélküli hirdetéseként éljük meg. Így küldetésünk termékeny lesz, mert Mária anyaságának példáját követi.

Ajánljuk Mária oltalmába hitbeli zarándokutunkat, szívünk vágyait, kívánságainkat, az egész világ szükségleteit, különös tekintettel az Isten igazságossága és békéje iránti éhségre és szomjúságra; mindnyájan fohászkodjunk hozzá közösen – mondta homíliájában a pápa, majd ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: arra kérlek benneteket, hogy az efezusi testvérek példáját követve, fohászkodjunk hozzá és mondjuk el háromszor: Isten Anyja! Isten Anyja! Isten Anyja! Ámen.

A szentmisén három kisfiú járult az oltárhoz napkeleti bölcsnek öltözve: a három apró király többek között tömjént adott át a misét bemutató pápának.

Az egyház január elsején ünnepli a béke világnapját - az idén immár 47. alkalommal. A Vatikán már december első felében nyilvánosságra hozta Ferenc pápa erre a napra írt, A testvériség a béke alapja és útja című üzenetét.

A Szent Egyed közösség tagjai szerdán a világ 78 országában, 700 városban tartottak békemenetet. A menet célállomása Rómában a Szent Péter tér volt.

Vatikáni Rádió/MTI/Magyar Kurír