Mennyi rosszat tesznek a „következetlen keresztények” és a „skizofrén, tudathasadásos pásztorok”, akik nem tesznek tanúságot, hanem eltávolodnak az Úr stílusától, az ő „hiteles tekintélyétől”. Szembeállította velük a pápa „Isten szelíd és bölcs népét, mely sokat tűr ugyan, de meg tudja különböztetni a képmutatást, és átlát rajta”.

„Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van” – halljuk a napi evangéliumban. „Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,21.22). Az evangéliumnak ebből az összehasonlításából indult ki a pápa, hogy megmagyarázza a kétféle tekintély közti különbséget, mely – mint Krisztus esetében – a benső tekintélyből fakad. Az írástudóknak nem volt ilyesféle tekintélyük, jóllehet a törvény tanításának „specialistái”, szakemberei voltak. A nép meghallgatta őket, de nem hitt nekik.

„Milyen Jézus tekintélye? – tette fel a kérdést a pápa. Az Úr stílusának a tekintélye, azé az uralomé – mondjuk így –, amivel az Úr mozgott, tanított, gyógyított, meghallgatott. Ez az Úr-szerű stílus, mely belülről jövő, láttatja magát… És mit láttat? Következetességet. Jézusnak volt tekintélye, mert következetes volt abban, amit tett, ahogy élt... A tekintély ebben mutatkozik meg: következetesség és tanúságtétel.”

Jézussal ellentétben az írástudók nem voltak következetesek – állapította meg a pápa. Ő egyfelől ugyanis inti a népet, hogy „tegyék azt, amit (az írástudók) mondanak, de ne tegyék azt, amit csinálnak”, másfelől pedig nem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy szemrehányást tegyen nekik, mert ezzel a magatartással lelkipásztori tudathasadásba esnek: egy dolgot mondanak, és mást csinálnak. Mindez megtörténik az evangélium több eseményénél is, amire a pápa utal: Jézus néha sarokba szorítja őket, máskor nem válaszol nekik, ismét máskor pedig „minősíti” őket.

Az a szó, amit Jézus a minősítésükre használ, erre a következetlenségre, erre a skizofréniára: a képmutatás. Ez a minősítettek rózsafüzére! Vegyük csak Máté 23. fejezetét, ahol Jézus hányszor is mondja: képmutatók ezért, képmutatók azért, képmutatók amazért. A képmutatás azoknak az eljárásmódja, akiknek felelőssége van a nép fölött – ebben az esetben lelkipásztori felelősség –, de akik nem következetesek, nem urak, nincs tekintélyük. Az Isten népe szelíd, és eltűr megannyi képmutató pásztort, megannyi tudathasadásos lelkipásztort, akik mondják, de nem teszik következetességgel, amit mondanak.

Ám Isten népe, mely annyira türelmes, meg tudja különböztetni a kegyelem erejét – utalt Ferenc pápa a szentmise olvasmányára, mely szerint Éli pap elvesztette minden tekintélyét, csak a fölkenés kegyelme maradt meg neki, azzal a kegyelemmel, mely megáldja és csodát tesz Hannával, akit összetör a fájdalom, hogy anya lehessen.

„Isten népe jól különbséget tesz egy személy tekintélye és a felkenés kegyelme között. »Te elmész hozzá meggyónni, pedig ilyen meg ilyen…?« »De nekem az, Isten. Pont. Jézus.« Ez a mi népünk bölcsessége, mely eltűr oly sok dolgot, annyi következetlen pásztort, írástudót és keresztényt is, akik mindennap misére mennek, aztán meg pogányként élnek. És a nép mondja: »Ez botrány, következetlenség!« Mennyi rosszat csinálnak a következetlen keresztények, akik nem tesznek tanúságot, és a következetlen, skizofrén pásztorok, akik nem tesznek tanúságot” – hangsúlyozta a Szentatya.

Az elmélkedés végül alkalmat adott az imádságra is, melyet Ferenc pápa az Úrhoz intézett homíliája végén, hogy „minden kereszténynek legyen tekintélye, ami nem parancsolásban és hangjuk hallatásában áll, hanem a következetes életben, a tanúságtételben, hogy útitársak az Úr útján” – zárta kedd reggeli elmélkedését Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír