A pápa beszédében óva intett attól, hogy jobbnak érezzük magunkat másoknál. A képmutatók jónak álcázzák magukat, miközben nem értik, hogy senki sem igazul meg önmaga által, mindnyájan rászorulunk a megigazulásra.

Ferenc pápa a megtérés szóval kezdte homíliáját, nyomatékosan rámutatva, hogy ez a nagyböjt kulcsszava. Majd kommentálta az első olvasmányt Izajás könyvéből (Iz 1,10.16-20): az Úr Szodomát és Gomorrát, a két bűnös várost megtérésre hívja.

Ez azt mutatja: mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy megváltoztassuk életünket, megvizsgálva lelkünket, amelyben mindig találunk valami kivetni valót. Nagyböjt azt jelenti, hogy rendbe hozzuk életünket, közeledve az Úrhoz. Az Úr azt akarja, hogy közel legyünk hozzá, azt akarja, hogy őszintén közeledjünk, ne legyünk képmutatók.

Mit tesznek az álszentek? Jónak álcázzák magukat: olyan az arcuk, mint egy szentkép, égre emelt szemmel imádkoznak, hogy lássák őket, igazabbnak érzik magukat másoknál, és lenézik a többieket. Azt mondják: én nagyon katolikus vagyok, mert a nagybátyám egy nagy jótevő, a családom ilyen és ilyen, ismerem ezt a püspököt, azt a bíborost, azt az atyát. Jobbnak érzik magukat másoknál. Ez álszentség. Az Úr ezt mondja: Nem, ez nem jó. Senki sem igazul meg önmaga által. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy megigazuljunk. És az egyedüli, aki igazzá tesz bennünket, Jézus Krisztus – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.

Ezért kell közelednünk az Úrhoz. Ne legyünk kikozmetikázott keresztények. Amikor eltűnik a látszat, és felszínre kerül a valóság, kiderül, hogy nem vagyunk keresztények. Honnan tudjuk, hogy mi nem vagyunk képmutatók és hogy közeledünk az Úrhoz?

A választ maga az Úr adja meg az első olvasmányban, amikor ezt mondja: „Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni!” Erre hív az Úr. De mi a jele annak, hogy valóban jó úton járunk? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

Siessetek segítségére az elnyomottaknak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Gondoskodjatok testvéreitekről: a betegekről, a szegényekről, a rászorulókról, a tudatlanokról. Ehhez kell hasonlítani tetteinket. Az álszentek nem képesek erre, mert el vannak telve önmagukkal, vakok arra, hogy észrevegyék a többieket. Amikor valaki egy kicsit közeledik az Úrhoz, akkor az Úr világossága megláttatja vele ezeket a dolgokat, és arra készteti, hogy menjen és segítsen testvéreinek. Ez a jel, ez a megtérés jele.

A Jézus Krisztussal való közösségünk jele az, hogy gondozzuk testvéreinket, a szegényeket, a betegeket, mint ahogy az Úr tanítja ezt nekünk. Ezt olvassuk Máté evangéliumának 25. fejezetében. A nagyböjt arra való, hogy helyreigazítsuk, megváltoztassuk életünket, s hogy közeledjünk az Úrhoz.

Az álszentség annak a jele, hogy távol vagyunk az Úrtól. Az álszentnek nincs szüksége az Úrra: azt hiszi, hogy saját magától üdvözülhet, és szentnek álcázza magát. Ha bűnbánó lélekkel járulunk az Úrhoz, bocsánatot kérve, és gondozzuk szükséget szenvedő testvéreinket, akkor az azt jelenti, hogy közeledünk az Úrhoz.

Az Úr adja meg mindnyájunknak a világosságot és a bátorságot: világosságot, hogy tudatára ébredjünk annak, mi történik bennünk, és bátorságot ahhoz, hogy megtérjünk. Olyan szép az Úr közelében lenni – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Magyar Kurír