Április 4-én a délelőtti általános kihallgatás keretében a Szentatya a szentmiséről tartott katekéziseinek végéhez érkezett. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Beszédében Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy a Jézussal való szentségi egyesülésnek ahhoz kell minket hozzásegítenie, hogy szorosabb egységbe kerüljünk az emberekkel is, és tanúságot tudjunk tenni Krisztushoz tartozásunkról a mindennapi életben.

Kedves testvéreim, jó napot és áldott húsvétot kívánok!

Láthatjátok, hogy ma virágok borítják a teret: a virágok az örömről, az örvendezésről szólnak. Egyes helyeken a húsvétot „virágzó húsvétnak” is hívják, mert kivirágzik a feltámadt Krisztus: ő az új virág, kivirágzik megigazulásunk, virágba borul az Egyház életszentsége. Ezért van itt ilyen sok virág: az örömünket fejezi ki. Egész héten a húsvétot ünnepeljük, egész héten. Ezért köszönjük egymást továbbra is az „áldott húsvétot” jókívánsággal. Mondjuk közösen: „Áldott húsvétot!” Mindnyájan! [Együtt mondják: „Áldott húsvétot!”] Szeretném, ha áldott húsvétot kívánnánk a szeretett Benedek pápának is – hiszen Róma püspöke volt –, aki néz minket a tévében. Kívánjunk Benedek pápának, együtt, áldott húsvétot! [Együtt mondják: „Áldott húsvétot!”] És egy nagy tapsot; erőset!

A mostani katekézissel befejezzük a misének szentelt katekézissorozatot. A mise ugyanis nemcsak visszaemlékezés, hanem felidézése, újraélése Jézus kínszenvedésének és feltámadásának. A legutóbbi alkalommal eljutottunk az áldozásig és az áldozás utáni könyörgésig. E könyörgés után a mise a pap által adott áldással és a nép elbocsátásával fejeződik be. [1] Ahogyan a kereszt jelével, vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kezdtük, úgy a végén a Szentháromság nevében megpecsételjük a misét, vagyis a liturgikus cselekményt.

Ugyanakkor tudjuk jól, hogy miközben a mise befejeződik, elkezdődik a keresztény tanúságétel feladata. A keresztények nem azért mennek misére, hogy hetente elvégezzék a házi feladatot, és aztán letudva megfeledkezzenek róla. A keresztények azért mennek misére, hogy részesüljenek az Úr kínszenvedésében és feltámadásában, utána pedig még inkább keresztényként éljenek: vár rájuk a keresztény tanúságtétel kötelezettsége. Kimegyünk a templomból, hogy „békében járjunk”, hogy elvigyük Isten áldását mindennapi tevékenységeinkbe, otthonunkba, munkahelyünkre, a földi városhoz tartozó elfoglaltságok közé, hogy „megdicsőítsük az Urat életünkkel”. Ha viszont pletykálva megyünk ki a templomból, egymás közt összesúgva: „Nézd azt, nézd amazt…”, tehát ha fecsegünk, akkor a mise nem hatolt el a szívünkig. Miért? Mert nem vagyok képes megélni a keresztény tanúságtételt. Valahányszor kimegyek a miséről, úgy kell kimennem, hogy jobb vagyok, mint amikor bementem: több élettel, több erővel, több kedvvel a keresztény tanúságtételhez. Az Eucharisztián keresztül az Úr Jézus belénk lép, a szívünkbe és a testünkbe, hogy „ki tudjuk fejezni életünkkel a hitben magunkhoz vett szentséget”. [2]

A szertartásból az életbe: tehát tudatában annak, hogy a mise a maga teljességét annak az embernek a konkrét döntéseiben találja meg, aki engedi, hogy személyesen bevonódjon Krisztus misztériumaiba. Ne felejtsük el: azért ünnepeljük az eucharisztiát, hogy megtanuljunk eucharisztikus férfiakká és nőkké válni. Mit jelent ez? Azt, hogy engedjük Krisztust cselekedni tetteinkben: hogy az ő gondolatai legyenek a mi gondolataink, az ő érzelmei legyenek a mi érzelmeink, az ő döntései legyenek a mi döntéseink. És ez az életszentség: úgy cselekedni, ahogyan Krisztus cselekedett: ez a keresztény életszentség. Pontosan megfogalmazza ezt Szent Pál, amikor saját Jézushoz hasonulásáról beszél: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, és már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Ezt az életet pedig, amelyet most e testben élek, Isten Fiának hitében élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,19–20). Ez a keresztény tanúságtétel. Pál tapasztalata minket is megvilágosít: amilyen mértékben meghalunk önzésünknek, vagyis halálra adjuk azt, ami szemben áll az evangéliummal és Jézus szeretetével, olyan mértékben jön létre nagyobb tér az ő Lelkének hatalma számára. A keresztények olyan férfiak és nők, akik engedik, hogy a Szentlélek ereje kitágítsa lelküket, miután magukhoz vették Krisztus testét és vérét. Engedjétek kitágítani lelketeket! Ne legyetek szűkkeblűek, zártszívűek, kislelkűek, önzők, nem! Legyünk tágszívűek, nagylelkűek, széles látókörűek! Engedjétek kitágítani lelketeket a Szentlélek erejével, miután magatokhoz vettétek Krisztus testét és vérét!

Mivel Krisztus valódi jelenléte az átváltoztatott kenyérben nem fejeződik be a misével, [3] az Eucharisztiát meg kell őrizni a tabernákulumban a betegek áldoztatásához és az Úr csendes imádásához az Oltáriszentségben; a szentségimádás ugyanis, akár egyénileg, akár közösségileg, segít, hogy Krisztusban maradjunk. [4]

A mise gyümölcseinek tehát a hétköznapi életben kell megérlelődniük. Úgy is megfogalmazhatjuk, kissé erőltetett képpel: a mise olyan, mint a mag, a búzamag, amely aztán a mindennapi életben kikel, növekszik, és éretté válik a jótettekben, a minket Jézushoz hasonlóvá tevő magatartásformákban. A mise gyümölcseinek tehát a hétköznapi életben kell megérlelődniük. Azáltal, hogy az Eucharisztia szorosabbá teszi Krisztussal való egységünket, voltaképpen felfrissíti azt a kegyelmet, amelyet a Lélek a keresztségben és a bérmálásban adott nekünk, hogy keresztény tanúságtételünk hiteles legyen. [5]

Azon kívül, hogy az Eucharisztia felébreszti bennünk az isteni szeretetet, mit tesz még? Elszakít minket a bűntől: „Minél inkább részesedünk Krisztus életében és minél szorosabbá válik a vele való barátságunk, annál nehezebb lesz halálos bűnnel elszakadnunk tőle.” [6]

Az eucharisztikus lakomában való rendszeres részesedés megújítja, megerősíti és elmélyíti kapcsolatunkat a keresztény közösséggel, amelyhez tartozunk, azon alapelv szerint, hogy az Eucharisztia hozza létre az Egyházat[7],valamennyiünket egybekapcsol.

Az Eucharisztiában való részesedés végül kötelességet ró ránk a többi emberrel, különösen a szegényekkel szemben, ránevel minket, hogy Krisztus testéről átlépjünk testvéreink testére, akikben arra vár, hogy felismerjük, szolgáljuk, megbecsüljük és szeressük őt. [8]

Mivel a Krisztussal való egység kincsét cserépedényben hordjuk (vö. 2Kor 4,7), folytonosan rászorulunk arra, hogy visszatérjünk a szent oltárhoz mindaddig, amíg a paradicsomban nem ízleljük teljesen a Bárány menyegzős lakomájának boldogságát (vö. Jel 19,9).

Mondjunk köszönetet az Úrnak, amiért megadta, hogy közösen újra felfedezhettük a szentmisét, és megújult hittel engedjük magunkat ehhez a Krisztussal való valóságos találkozáshoz vonzani, hiszen ő nemcsak meghalt és feltámadt értünk, hanem kortársunk is! Életünk is legyen mindig „virágzó”, mint a húsvét, nyíljanak benne a remény, a hit és a jótettek virágai! Találjunk mindig erőt ehhez az Eucharisztiában, a Jézussal való egyesülésben! Áldott húsvétot mindenkinek!

JEGYZETEK

[1] Vö. A római misekönyv általános rendelkezései, 90.

[2] Római misekönyv, collecta-imádság hétfőn, húsvét nyolcadában.

[3] Vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 1374.

[4] Vö. ugyanott, 1378–1380.

[5] Vö. ugyanott, 1391–1392.

[6] Ugyanott, 1395.

[7]Vö. ugyanott, 1396.

[8] Vö. ugyanott, 1397.

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír