A hétfői napi olvasmány a világ teremtéséről, a 103. zsoltár a teremtés dicsőítéséről szól, míg az evangélium Jézus hatalmát emeli ki: ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek. Ferenc pápa az Isten csodatetteit magasztaló zsoltárhoz fűzte gondolatait: „Az Atya a teremtés művein munkálkodik, Fián keresztül pedig ennek a csodának az újjáteremtésén fáradozik.” Az egyházfő felidézte válaszát egy gyermek korábbi kérdésére, aki arról faggatta, hogy vajon mit csinált az Isten a teremtés előtt: „Szeretett!” – hangzott a válasza.

„Miért teremtette a világot az Isten?” – tette fel a közismert kérdést a pápa. „Egyszerűen azért – adta meg a választ –, hogy megossza a teljességét; hogy legyen valaki, akinek adjon, és megossza vele a teljességét. Az újjáteremtésben Isten a Fiát küldi, hogy újrarendezze a világot: a csúnyát széppé, a tévedést igazzá, a rosszat jóvá alakítsa.”

„Amikor Jézus azt mondja: »Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom« (Jn 5,17), a törvénytudók megbotránkoztak benne, és meg akarták ölni emiatt. Miért? Mert Isten dolgait nem tudták ajándékként fogadni! Csak úgy, mint igazságosságot! Ezek pedig a parancsolatok. »Nincs is sok belőlük, csináljunk többet!« – gondolták. És ahelyett, hogy megnyitották volna a szívüket az ajándék előtt, bezárkóztak, és menedéket kerestek a parancsolatok merevségében, melyek számát megszaporították egészen ötszázig, vagy még tovább…! Nem tudták elfogadni az ajándékot, amit pedig csak szabadsággal lehet befogadni. Ezek a merev emberek féltek a szabadságtól, amit az Isten ad nekünk, féltek a szeretettől” – hangsúlyozta a pápa. 

„Ezért mondja az evangélium, hogy »meg akarták ölni Jézust« e szavai után, mert azt mondta, hogy az Atya ezeket a csodákat ajándékba adta. Úgy kell tehát fogadni, mint az Atya adományát. Ezért dicsértük az Atyát – utalt a pápa a zsoltárra. – »Hatalmas vagy, Uram! Szeretlek téged, mert nekem adtad mindezeket. Megmentettél, megteremtettél engem.« Ez a dicséret, az öröm imádsága, mely örömet ad a keresztény életnek, nem pedig a bezárt és szomorú ember imádsága, aki sohasem fogad el ajándékot, mert fél a szabadságtól, amely mindig ajándékot hoz magával. A merev ember csak a kötelességét ismeri, a zárt kötelességét. Rabszolgája, foglya a kötelességnek, nem pedig a szeretetnek. A kötelesség rabszolgája, és nem a szereteté!” – hangsúlyozta a pápa, hozzátéve: „Amikor a szeretet rabszolgája leszel, akkor leszel szabad. De szép is ez a szolgaság! Ám ők nem értették meg ezt.”

„Íme, ezek az Úr nagy csodái – folytatta összefoglalásképpen a pápa –, a teremtés csodája és a megváltás, vagyis az újjáteremtés csodája! Kérdezzük meg magunktól: Hogyan fogadom én ezeket a csodákat? És ha ajándékként fogadom, akkor szeretem is a teremtést? Őrzöm is a teremtett világot? Merthogy ajándékba kaptam. Aztán, hogyan fogadom a megváltást, amit az Istentől kaptam? A megbocsátást, amit Isten ad, hogy fia legyek a Fiával? Szeretettel, gyengédséggel, szabadsággal? Vagy pedig elrejtőzöm a zárt parancsolatok merevségébe, melyek (zárójelbe téve: látszólag) mind nagyobb szabadságot adnak, de nem adnak örömet, mert nem tesznek szabaddá. Ezeket a kérdéseket mindenki felteheti magának” – ajánlotta újból a pápa, majd így fohászkodott homíliája végén: „Az Úr értesse meg velünk ezeket a dolgokat, hogy mit csinált a teremtés előtt, hogy szeretett. Értesse meg velünk a szeretetét, hogy elmondhassuk: »Hatalmas vagy, Uram! Köszönöm, köszönöm!«”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír