A Szentlélektől származó jó nyugtalanságról és a rossz lelkiismeret okozta rossz nyugtalanságról, valamint a hiúság veszélyeiről beszélt a Szentatya a szeptember 22-i, csütörtök reggeli szentmisén a Szent Márta-házban.

A napi evangéliumi szakasz a nyugtalan Heródes Antipászt állítja elénk, aki miután megölette Keresztelő Jánost, most Jézusban lát veszélyt. Úgy aggódik, mint apja, Nagy Heródes a napkeleti bölcsek látogatása után. Kétféle nyugtalanság rejtőzhet lelkünkben: a jóféle, melyet a Szentlélektől kapunk, hogy jó dolgokra legyünk képesek, és a rossz nyugtalanság, amely a rossz lelkiismeretből fakad. A két Heródes pedig úgy lett úrrá nyugtalanságán, hogy gyilkolt, emberek holttestein gázolt át.

Ezek az emberek, akik nagyon sok rosszat tettek, sokat ártanak, és rossz a lelkiismeretük, nem élhetnek békében, mert mintha csalánkiütésük lenne, folyamatos viszketést éreznek, ami nem hagyja őket nyugodni. Ezek az emberek ártottak, és a rossznak mindig ugyanaz a gyökere, bármi is legyen: a kapzsiság, a hiúság és a büszkeség. Ezek pedig soha nem hagyják békében a lelkiismeretet, nem hagyják, hogy belépjen a Szentlélek jófajta nyugtalansága, hanem félelemben tartanak. A kapzsiság, hiúság és büszkeség minden rossz gyökere.

A szentmise első olvasmánya a Prédikátor könyvéből a hiábavalóságról szól. A hiúság felfúj bennünket. Nem hosszú életű, mert olyan, mint a szappanbuborék. A hiúság nem hoz valódi nyereséget. Mit nyer az ember a sok vesződséggel, amellyel bajlódik? Azért fárad, hogy feltűnjön, hogy tettessen, hogy valaminek látsszon. Ez a hiábavalóság. Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni: a hiúság saját életünk meghamisítása. Ez pedig megbetegíti a lelket, mert ha valaki meghamisítja az életét azért, hogy feltűnjön, valaminek látsszon, és mindent csak tettetésből, hiúságból csinál, akkor végül mit nyer vele? – kérdezte a pápa, majd így felelt: A hiúság olyan, mint a lélek csontritkulása: a csontok jónak tűnnek kívülről, de belül mind tönkrement. A hiúság hamisításhoz vezet.

A kártyacsalók megjelölik a lapokat, hogy nyerjenek, de ez a győzelem nem valódi. Ilyen a hiúság is: azért él valaki, hogy tettessen, hogy másnak látsszon, mint ami; hogy feltűnjön. Ez pedig nyugtalanítja a lelket. Szent Bernát keményen szólt a hiú emberekhez: „Gondold végig, hogy mivé leszel. Férgek eledele. Ez az egész, hogy kozmetikázod az életed, egy nagy hazugság, mert fölfalnak a férgek, és semmi nem marad belőled.” De hol rejtőzik a hiúság ereje? A gonoszságra hajló gőgtől hajtva nem engedi meg, hogy kiderüljön, ha hibázik, mindent, de mindent elfed.

Hány ilyen embert ismerünk, aki csak látszik valaminek… „Milyen jó ember! Minden vasárnap misére jár.” Ez az, ami kívülről látszik, de a „csontritkulás” a romlottság, amit belül hordoznak. Vannak ilyen emberek, akik így tesznek, de vannak szentek is. A hiúság ilyen: szent ábrázatúnak mutat, de a valóság más.

És hol a mi erőnk és biztonságunk, a mi menedékünk? A mai válaszos zsoltárban olvastuk: Uram, menedékünk lettél nemzedékről nemzedékre (vö. Zsolt 89,3–6.12–14.17). Az evangélium előtt pedig Jézus szavaira emlékeztünk: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Ez az igazság, nem pedig a hiúság trükközése. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy szabadítson meg minden rossz e három gyökerétől: a kapzsiságtól, a hiúságtól és a büszkeségtől. De főként a hiúságtól, mely sokat árt nekünk – mondta végül csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír