A február 11-i általános kihallgatást a Szent Péter téren tartotta meg Ferenc pápa, ahol Olaszországból és számos más országból érkezett zarándokokkal és hívőkkel találkozott. Olaszul elmondott beszédében folytatta a családról szól katekézisét, és most a gyermekekről, a gyermekvállalásról beszélt.

Miután több nyelven is elhangzott katekézisének rövid változata, külön köszöntött egyes csoportokat, utána pedig felhívást tett közzé a bevándorlók melletti összefogásért, és imádságot kért a bíborosok pár nap múlva esedékes konzisztóriumáért.

Ferenc pápa katekézise

Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!

Miután már elgondolkodtunk az anya és az apa alakjáról, a család témájának szentelt katekézis mai alkalmával a gyermekről, vagy jobban mondva a gyermekekről szeretnék beszélni. Kiindulási pontunk egy gyönyörű kép lesz, amelyet Izajásnál találunk. Ezt írja a próféta: „Emeld fel tekinteted, és nézz körül: mind egybegyűlnek, és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, leányaidat ölben hozzák. Ennek láttára felderülsz, örömtől dobog és kitágul a szíved” (60,4–5a). Ragyogó ez a kép, azt a boldogságot árasztja, amely a szülők és gyermekek egymásra találásából fakad, akik ettől fogva, az egymás nélkülözése és az egymástól való elszakítottság hosszú időszaka után együtt haladnak a szabadságot és békét ígérő jövő felé. A zsidó nép ugyanis ekkor még távol volt hazájától.

Szorosan összefügg ugyanis egy nép reménysége és a nemzedékek közötti harmónia. Ezt jól meg kell jegyeznünk! Szorosan összefügg egy nép reménysége és a nemzedékek közötti harmónia. A gyermekek öröme megdobogtatja a szülők szívét, és megnyitja a jövőt. A gyermekek jelentik a család és a társadalom örömét. A gyermek nem a fajfenntartásra beprogramozott biológia problémája, de nem is az ember önmegvalósításának valamely módozata. Még kevésbé a szülők tulajdona… Nem! A gyermek adomány, a gyermek ajándék! Értitek? A gyermekek ajándékot jelentenek!

Mindegyik egyedüli és megismételhetetlen, ugyanakkor összetéveszthetetlenül kapcsolódik saját gyökereihez. Fiú- vagy leánygyermeknek lenni ugyanis – Isten terve szerint – azt jelenti, hogy magunkban hordozzuk egy olyan szeretet emlékét és reményét, amely éppen úgy valósította meg önmagát, hogy egy másik, eredeti és új emberi lénynek adott életet. A szülők számára minden gyermek egyedülálló, másoktól különböző, másoktól eltérő. Engedjétek meg, hogy felidézzek egy személyes családi emléket. Emlékszem, amikor megkérdezték édesanyámat, hogy melyik a kedvenc gyermeke, ezt válaszolta: „Öt gyermekem van, mint az öt ujjam. [Mutatja az öt ujját.] Ha ezt bántják, az fáj nekem. Ha ezt a másikat bántják, az is fáj nekem. Ha bármelyiket bántanák az öt közül, az fájna nekem. Mindegyik gyermek az enyém, de mindegyik különbözik a másiktól, mint az ember ujjai.” Ilyen a család! A gyermekek különbözőek, de mind az ember saját gyermeke.

A gyermekünket azért szeretjük, mert a gyermekünk. Nem azért, mert szép, vagy mert ilyen vagy amolyan, hanem azért mert a gyermekünk! Nem azért, mert ugyanúgy gondolkodik, mint én, vagy mert megvalósítja a vágyaimat. A gyermekünk a gyermekünk: mi adtunk neki életet, de ezt az életet neki szántuk, az ő javát, a család, a társadalom, az egész emberiség javát szolgálja. Innen ered a gyermeklét emberi megtapasztalásának mélysége is, amely lehetővé teszi, hogy felfedezzük a szeretet legingyenesebb oldalát, és ez újra meg újra lenyűgöz bennünket. Ez annak a szépsége, hogy előbb szeretnek bennünket: a gyermekek már megérkezésük előtt szeretve vannak.

Sokszor találkozom itt, a téren kismamákkal, akik mutatják a nagy pocakjukat, és áldást kérnek… Ezek a kisbabák már szeretve vannak, mielőtt a világra jönnének. Ez az ingyenesség, ez a szeretet! Születésük előtt már szeretik őket, és ez olyan, mint Isten szeretete, aki mindig előbb szeret minket. Szeretve vannak, mielőtt bármit is tettek volna e szeretet kiérdemlésére, mielőtt beszélni vagy gondolkodni tudnának, sőt mielőtt világra jönnének! A gyermeklét az alapvető feltétele annak, hogy megismerjük Isten szeretetét, amely ennek az igazi csodának a végső forrása. Minden gyermek lelkébe – bármennyire sérülékeny legyen is – Isten belenyomja ennek a szeretetnek a pecsétjét, és ez az alapja az ő emberi méltóságának. Olyan méltóság ez, amelyet semmi és senki nem pusztíthat el.

Manapság nehezebbnek tűnik gyermekeinknek, hogy jövőjüket elképzeljék. Az apák – erre utaltam az előző katekézisekben – talán a háttérbe húzódtak, a gyermekek pedig bizonytalanabbá váltak, miként haladjanak előre. A nemzedékek közötti jó kapcsolatot megtanulhatjuk mennyei Atyánktól, aki mindnyájunkat szabadon hagy, de sohasem hagy egyedül. Ha hibázunk, ő továbbra is türelemmel mellettünk marad, anélkül hogy kevésbé szeretne minket. A mennyei Atya soha nem húzódik háttérbe irántunk való szeretetében. Soha! Mindig előttünk halad, ha pedig nem tudna előttünk járni, akkor vár reánk, de sohasem húzódik vissza tőlünk. Azt akarja, hogy gyermekei bátrak legyenek, és előre haladjanak.

A gyermekeknek nem kell félniük attól, hogy egy új világ építésén munkálkodjanak: jogosan vágynak arra, hogy a világ jobb legyen annál, mint amelyet kaptak! De ezt pökhendiség és beképzeltség nélkül tegyék! A szülőknek mindig el kell ismerniük gyermekeik értékét, a gyermekeknek pedig mindig meg kell adniuk a tiszteletet szüleiknek.

A negyedik parancsolat azt kéri a gyermekektől – és mind azok vagyunk! –, hogy: tiszteld apádat és anyádat (vö. Kiv 20,12). Ez a parancsolat közvetlenül a magára Istenre vonatkozó parancsolatok után következik. Van benne ugyanis valami szent, valami isteni, olyasmi, ami az emberek közötti minden más tiszteletforma gyökerét jelenti. A negyedik parancsolat megfogalmazásakor a Szentírás még hozzáteszi: „hogy hosszú életű légy az országban, amelyet az Úr ad majd neked”. A nemzedékek közötti erős kötelék a jövő, és egy valóban emberséges jövő biztosítéka.

A szüleiket nem tisztelő gyermekek társadalma tisztességtelen társadalom. Ha nem tiszteljük szüleinket, saját tiszteletünket veszítjük el. Az ilyen társadalomnak az a sorsa, hogy kiégett és sóvárgó fiatalokkal lesz teli. De egy olyan társadalom, amely fukarkodik azzal, hogy gyermekeknek adjon életet, amely nem szereti gyermekekkel körülvenni magát, amely főként csak gondnak, tehernek véli, kockázatnak tekinti a gyermekeket, az depressziós társadalom. Gondoljunk csak több ország társadalmára, amelyeket itt, Európában ismerünk: depressziós társadalmak, mert nem akarnak gyermekeket, nincsenek gyermekeik, a születések aránya nem éri el az egy százalékot. Miért? Mindenki gondolja át, és válaszoljon! Ha egy nagycsaládot tehernek tekintenek, ott valami nincs rendjén!

A gyermekvállalásnak felelősnek kell lennie, ahogyan azt Boldog VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikája is tanítja, ugyanakkor nem lehet egyből felelőtlen döntésnek nevezni, ha valaki több gyermeket vállal. Önző dolog, ha valaki úgy dönt, hogy nem vállal gyermeket. A szaporodással az élet megfiatalodik és új erőre kap: gazdagodik, és nem szegényedik! A gyermekek megtanulják, hogyan kell gondoskodni a családról, érettebbé válnak az áldozatvállalással, növekednek képességeik megbecsülésében. A testvéri lelkület örömteli tapasztalata táplálja a szülők iránti tiszteletet és a róluk való gondoskodást, akiket meg kell becsülniük. Közületek, akik itt jelen vagytok, sokaknak van gyermeke, és mindannyian gyermekek vagyunk. Most tartsunk egy perc csendet. Mindnyájan gondoljunk szívünkben gyermekeinkre – ha vannak –, csendben gondoljunk rájuk. Azután mindnyájan gondoljunk szüleinkre, és köszönjük meg az Istennek az élet ajándékát. Elcsendesedve, akiknek vannak gyermekeik, gondoljanak rájuk, és mindnyájan gondoljunk a szüleinkre! [Csendben imádkoznak.] Az Úr áldja meg szüleinket és áldja meg gyermekeiteket!

Jézus, az örök Fiú, aki gyermekké lett az időben, segítsen bennünket, hogy megtaláljuk annak módját, hogy a gyermeklétnek ez az annyira egyszerű és mégis nagyszerű emberi tapasztalata ismét sugározzon. A szaporodás általi gyermekvállalással titokzatosan mindenkinek az élete gazdagodik, ez az élet pedig magától Istentől származik. Ezt a titkot fel kell fedeznünk, legyőzve minden előítéletet, és hitünk által meg kell élnünk teljes örömmel. És mondom nektek: tudjátok, milyen gyönyörű, hogy amikor elhaladok közöttetek, látom az apákat és anyákat, akik áldásra nyújtják gyermekeiket?! Ez szinte isteni mozdulat! Köszönöm, hogy ezt teszitek!

Ferenc pápa felhívása

Aggodalommal követem a Lampedusából érkező híreket, melyek szerint megint sokan meghaltak a hidegben, miközben a Földközi-tengeren akartak átkelni. Imádkozom az áldozatokért, és ismételten bátorítok mindenkit a szolidaritásra, hogy senki se nélkülözze a szükséges segítséget.

Végezetül kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a konzisztóriumért, amelyet a következő napokban tartunk. A Szentlélek segítse a bíborosi testület munkáját, világosítsa meg az új bíborosokat, és segítse az egyháznak nyújtott szolgálatukat!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály (napi sajtóközlemény)

Fotó: Famigliacristiana.it; Vatikáni Rádió

Magyar Kurír